A dzsihádisták családtagjait is elűzik az Iszlám Államtól visszafoglalt területekről

Az iraki fővárostól 70 kilométerre északra fekvő Dijálát két évvel ezelőtt, a 130 kilométerre nyugatra lévő Hit városát pedig az idén áprilisban foglalták vissza a kormányerők.

Dijála felszabadítása után kerültek felszínre a lakók közötti feszültségek, különösen olyanoknál, akik elvesztették rokonukat az Iszlám Állam brutális uralma alatt. Társadalmi szakadástól tartunk. Az IÁ-tagok családjai elleni erőszak csak még több halálhoz fog vezetni

- mutatott rá Sejk Ibrahim al-Dzsabúri helyi törzsi vezető.

A Reuters hírügynökség fotóriporterének megfigyelése szerint a Szaláheddín tartományban biztonsági feladatokat ellátó Szamarrai Műveleti Parancsnokság (SZMP) tagjai a lezárt dijálai házak falára graffitit festettek azzal a szöveggel, hogy Lezárva az SZMP utasítására, illetve Nincs helyetek közöttünk. A migrációs ügyek minisztériuma nem tudta megerősíteni a kényszerkitelepítéseket, ugyanakkor az elnyomás eszközeiként elutasította az ilyen cselekményeket.

A nyugat-iraki Hit 170 családjának a napokban kezdődő muszlim zarándoklat ünnepének (íd al-adha) végéig adtak haladékot, hogy elhagyják a várost - közölte egy rendőrségi tisztségviselő és egy nemzetközi segélyszervezet munkatársa. Muhannad Zbar, a város polgármestere korábban bejelentette, hogy kész akár a város felét is kitelepíttetni, amennyiben kiderülne róluk, hogy kapcsolatban állnak a dzsihadista szervezettel. Mivel az elűzötteket a szomszédos kerületek nem fogadják be, nem marad más választásuk, mint hogy az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló - a nyugati nyilatkozatok szerint egyre zsugorodó - területekre költözzenek.