Akár a londoninál is nagyobb lehet a magyar olimpiai csapat

A riói magyar csapat létszáma elérheti vagy meg is haladhatja a londoniét.

A MOB-elnök emlékeztetett rá, hogy 20-22 sportágban lehet magyar induló, és összességében összejöhet a négy évvel ezelőtti 157-es létszám, illetve akár még nagyobb is lehet a csapat, ami azért is kiemelendő, mert Londonban a vízilabdázók mellett ott voltak a férfi kézilabdázók is, akik eleve növelték a létszámot.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója gratulált a magyar labdarúgó-válogatott "nagyszerű szerepléséhez". "Az ország ma még focilázban ég, de alig több mint egy hónap múlva fellobban Rióban a láng, és megkezdődik a világ legfontosabb sporteseménye. Ilyenkor a versenyzőknek már pontos programjuk van, a sikerhez azonban elengedhetetlen a megfelelő háttér biztosítása is" - mondta, hangsúlyozva, hogy sportolók most is számíthatnak rájuk.

Emlékeztetett rá, hogy a Magyar Telekom a MOB platina fokozatú támogatója, s immár a hatodik ciklusban áll az olimpiai bizottság mögött. Mint mondta, a MOB, a Ferencváros labdarúgócsapata, a veszprémi kézilabdázók és az úszó Cseh László mellett új - egyéni - támogatottjaik vannak: az úszó Gyurta Dániel és Szilágyi Liliána, a paraúszó Adámi Zsanett és a kajakos Kammerer Zoltán vált ezúttal a Telekom Csapat tagjává. Előbbi kettő nem volt ott az eseményen, mert éppen a római Hét Domb versenyen vesz részt.

Borkai Zsolt is gratulált a magyar futballcsapatnak. "Régóta vártunk erre az érzésre. Remélem, ezzel a lendülettel eljutunk majd a riói olimpia végéig és sikeres csapattal jöhetünk haza" - mondta. Hozzátette, kevesebb mint 50 nappal a rajt előtt minden olyan kezdeményezés, amely ráirányítja az olimpiára figyelmet, jó és hasznos.

"Úgy érzem, az a lendület, amely ma Magyarországon a sport tekintetében van, ki fog tartani riói játékok végéig" - folytatta. Bánhegyi Zsófia, a telekommunikációs cég csoportkommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy megújították a szurkolói szív kampányukat, melynek keretében a versenyzők kapnak egy-egy szívet, a szurkolók pedig egy alkalmazáson keresztül dobbanásokat küldhetnek nekik. Elmondta, hogy a labdarúgó-válogatott ferencvárosi játékosainál is van ilyen, és a drukkerek szerdáig 700 ezer szívdobbanást küldtek a futballistáknak.

A sajtóeseményen hét olimpikon kapott hét korábbi bajnoktól ilyen szívet: Kovács Zsófia tornász Kovács Ágnestől, Péni István sportlövő Hammerl Lászlótól, Kammerer Zoltán kajakos Hesz Mihálytól, Zsivoczky-Farkas Gyöngyi hétpróbázó Magyar Zoltántól, Csernoviczki Éva cselgáncsozó Kovács Istvántól, Tobai-Sike Renáta sportlövő Berki Krisztiántól és a paraúszó Adámi Zsanett Becsey Jánostól.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke azt mondta: fontosnak tartja, hogy a paralimpiáról is minél több szó essen. "2024-ben olimpiát és paralimpiát is szeretnénk rendezni. Egységesen kell kezelni az olimpikonokat és paralimpikonokat, e nélkül nem lehet sikeres a pályázat" - tette hozzá.

Mint mondta jelenleg 37 fős a magyar riói paralimpiai csapat, ez négy fővel több, mint Londonban volt, de az MPB-ben bíznak benne, hogy még pár kvóta összejöhet.