Az Egyesült Államok tájékoztatja Aszadot a légicsapásokról

A szíriai elnök egy interjúban közölte: kormánya általános jellegű üzeneteket kapott az amerikai hadseregtől a a muszlimok többsége által is gyűlölt Iszlám Állam (IÁ) szíriai állásai elleni légicsapásokról, de nem áll közvetlen együttműködésben az amerikaiakkal.

A BBC-nek adott interjúban – amelyből kedden tettek közzé részleteket – Bassár el-Aszad kijelentette, hogy az üzenetek harmadik fél, például Irak közreműködésével jutottak el hozzá. Az amerikai vezetésű szövetségesek – közöttük négy arab ország – szeptember 23. óta nemzetközi légi hadjárat keretében csapásokat hajtanak végre az IÁ dzsihadista fegyveresei ellen. Megosztják a légteret Aszad légierejével, amely szintén lázadók állásait támadja, de a BBC-nek adott interjúban az elnök kizárta, hogy országa csatlakozna a szövetségesekhez.