Baj lehet Siófokon, nagyon tologatnak a fideszesek

Az ellenőrzés megtörtént, a képviselők a vizsgálati jelentést tanulmányozásra megkapták. A Kft. tárgyalására 2015 májusában rendkívüli testületi ülés keretében egyetlen napirendként került volna sor.

De mégsem

2015. május 18-án megtartott rendkívüli testületi ülés finoman fogalmazva botrányosra sikerült. A napirendek száma egy helyett háromra duzzadt, a Balaton-parti Kft. átvilágításának tárgyalását pedig a Fidesz-frakció lesöpörte az asztalról. Ehelyett a BAHART Zrt. Közgyűlésébe igazgatósági tagnak Siófok bukott polgármesterét, dr. Balázs Árpádot javasolta a testület (amely később megszavazásra került), a város sikertelen futballcsapatának pedig 27,5 millió forintot csoportosított át az utánpótlásnak szánt összegből.

Még mindig nem...

2015.05.28-án Siófok Város Képviselő Testülete megtartotta májusi rendes ülését, ahol a Balaton-parti Kft. ismét napirendre került. Napirend előtti felszólalásában dr. Lengyel Róbert polgármester közölte, hogy a Kft. vizsgálati jelentésével kapcsolatban feljelentést tett a nyomozó hatóságnál.

A rendőrség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt el is rendelte a nyomozást.

Ennek ellenére Szajcz Adrián fideszes képviselő indítványozta, hogy a Balaton-parti Kft. ügye ismételten kerüljön le a napirendről. A polgármester név szerinti szavazást rendelt el, melynek eredménye: 3 képviselő, köztük Orbánné Wald Marianna (Jobbik) a kft. tárgyalásának napirenden tartását javasolta, 7 fideszes képviselő, illetve Hamvas Péter alpolgármester (ESE) napirendről való levételét támogatta, 1 képviselő tartózkodott a szavazástól.

Ebben az ügyben már csak egy kérdés merül fel a továbbiakban: Vajon miért nem akarja a siófoki Fidesz-frakció, hogy a Balaton-parti Kft. vizsgálati jelentése, akár zárt ülés keretében is, de tárgyalásra kerüljön?