Sok családnál papíralapú a digitális tanrend, és békeidőben sincs elég háziorvos, de a borsodi régió is védekezik

Sok családnál papíralapú a digitális tanrend, és békeidőben sincs elég háziorvos, de a borsodi régió is védekezik

Ahol mindenki rendelkezik megfelelő eszközökkel, otthoni internettel, gördülékenyen történik a digitális tanrend, de több száz olyan diák van, leginkább a szegregátumokban, ahol még a lakásokban a folyó víz is privilégiumnak számít. Interjú Encs polgármesterével, Mikola Gergellyel

A koronavírus-járvány elleni védekezés több plusz feladatot is rótt az önkormányzatokra, miközben a kormányzat többletforrást ehhez nem rendelt. Az Alfahír a veszélyhelyzet kihirdetése óta megmutatta, hogy a településvezetők a válságos időszakban milyen intézkedésekkel igyekeznek megóvni közösségüket Ózdon, Jászberényben, Egerben és Dunaújvárosban.

Most a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs városának mindennapjait ismerhetjük meg. Északkelet-Magyarország a világjárvány előtt is nehéz helyzetben volt, a koronavírus csak megmutatta, hogy a leszakadó régiókban milyen óriási kihívást jelent az orvoshiány, illetve hogy a digitális tanrend is csak akkor működik, ha a szülők aktívabbak a megszokottnál. Interjú Mikola Gergely polgármesterrel.

 

A veszélyhelyzet 17. napjánál járunk, tisztult már a kép arról, mit vár az állam az önkormányzatoktól?

A távoktatás bevezetésével döcögősen indult a kormányzat és az önkormányzatok közötti kommunikáció, de véleményem szerint azért, mert hamarabb születtek meg – az amúgy jó - döntések, mint ahogy magát a lebonyolítást, vagy az infrastruktúrát átgondolták volna. Ebből adódott például, hogy az iskolai étkeztetést máshogy gondolták a lakosok, az önkormányzat, és utóbb kiderült, hogy az állam is. De ezek a kérdések pár nap alatt tisztázódtak, ahogy megkaptuk a minisztérium értelmezéseit a rendeletekkel kapcsolatban. A Belügyminisztérium, az EMMI és az Államkincstár napi kapcsolattartásban is partner, így nekünk is könnyebb a helyzetünk. A kormánypártok részéről a helyi országgyűlési képviselővel tartjuk a kapcsolatot, aki megbeszéléseken képviseli a mi problémánkat, és segít a tapasztalatcserében is, mint például a maszkgyártások. Ez azért fontos, mert a vírus nem ismer politikai hovatartozásokat, csak szakértelemmel és közös munkával lehet enyhíteni a hatásait.

 

A kormányzat a 70 évesnél idősebb állampolgárok ellátását az önkormányzatok hatáskörére bízta, igaz, azt nem részletezték, hogy pontosan mit értenek ez alatt. Encsen hogy oldották ezt meg a gyakorlatban? Kaptak-e a plusz állami forrásokat a többletfeladataikra?

A településen "békeidőkben" is több mint 100 nyugdíjas ellátásáról gondoskodunk, az új helyzet további 30 idős embert érint ebből a szempontból. Vegyes, hogy ki milyen szolgáltatást kér tőlünk: van, akinek a bevásárlását oldjuk meg, van, akinek napi rendszerességgel ebédet szállítunk, és van, amikor az ügyeiket intézzük. Ebben a szolgálatban a PAX Hálózatfejlesztő - Gondozási Központ, mint önkormányzati intézmény és a saját polgármesteri csapatom működik együtt. Jelenleg ezt saját forrásból, illetve az eddig megkapott bizonyos normatívákból tudjuk megoldani, külön forrás nem érkezett rá.

De nem csak az idősekről kell gondoskodnunk majd, hanem minden, a vírus miatt bajba jutott családon, akik a helyzet következtében elveszítik a megélhetésüket, vagy a felesleges bevásárlási láz miatt már nem jutnak megfelelő higiéniai eszközökhöz.

Nekik a következő héttől kezdődően több mint 800 higiéniai csomagot fogunk szétosztani. Ezen kívül elindítottunk egy támogatási kampányt, amelyre olyan vállalkozók adományait várjuk, akik segítségünkre lesznek a következmények enyhítésében. Pénteken tájékoztatott az autópálya-építés miatt Encsen telephellyel rendelkező Uni-City Kft., hogy félmillió forinttal segíti a tervezett infektológiai központunk kialakítását, maszkok és higiéniai eszközök beszerzését, amit innen is köszönünk nekik.

Az óvodák, bölcsődék veszélyhelyzet alatti működtetési is önkormányzati hatáskörbe került. Encsen hogy fogadta ezt a közösség? Sikerült megoldani a gyermekek otthoni felügyeletét?

Nagyjából 300 családot érintett az ügyeleti rendszerre való átállás. Mi már a kormányrendelet előtt arra kértük a szülőket, ha tehetik, ne hozzák gyermekeiket közösségbe, nevelési intézménybe. Ezt követően az első, még rendes munkarendi napon, a központi óvodánkba a 200 feletti számról visszaesett a gyermeklétszám 14-re, így nyugodt szívvel tudtuk bevezetni az ügyeleti rendszert. Ez a szám azóta a telephelyeinknél is csökkent, de van pár család, amely nem tudja megoldani a felügyeletet, a gyermekeiket 2 óvoda és 2 bölcsőde ügyeleti rendszerben tudja fogadni.

 

Szintén nagy változás lehetett a digitális tanrend bevezetése. Ez a folyamat hogy zajlott le Északkelet-Magyarországon?

A digitális oktatás sikeressége a családok társadalmi- és gazdasági hátterétől függ.

Azokban az osztályokban, ahol mindenki rendelkezik megfelelő eszközökkel, otthoni internettel, gördülékenyen történik, de több száz olyan diák van, leginkább a szegregátumokban, ahol még a lakásokban a folyó víz is privilégiumnak számít, ott, sajnos, nehezebb a tanárok, a szülők és a diákok dolga is.

Ha kevésbé tudják lefoglalni a gyereket, akkor könnyen a maga feje után megy, például iskolaidőben 48 órán belül kétszer is megrongálták az egyik zárt játszóterünk kerítését, ami miatt feljelentést is tettünk.

 

A rendszer most még nagyobb leleményességet vár el a pedagógusoktól, gondolom ez a leszakadó térségekben hatványozottabb elvárás.

A Fügöd településrészi tagiskolánkba 101 gyermek jár, akik közül több mint 60-nak vagy van már telefonja, vagy beszerzés alatt van. A helyi tanárok mindenben segítik a gyermekek otthoni tanulását, illetve közösen együttműködnek a szülőkkel. Heti kétszer van lehetőségük arra, hogy az iskolában beállítják a gyermekek telefonjain az alkalmazásokat, fiókokat hoznak létre, betanítják a szülőket az alkalmazás használatára.

Azon diákoknak, akik nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel, az iskola kéthetente papír alapon osztja ki a feladatokat, amelyet minden pénteken az intézményben lévő dobozba helyezhetnek el a szülők.

Ezeket egy hétig tárolják - a koronavírus esetleges terjedése miatt -, s csak utána bontják fel. Jól működik a rendszer itt is, a szülők is aktívabbnak tűnnek a megszokottnál.

 

A 65 év feletti háziorvosokat kivonása mennyiben érintette az encsi alapellátást?

Az Encsi Járásban vészhelyzeten túl is problémát okoz az orvoshiány, Encsen pedig az orvosaink többsége nyugdíj előtt áll, vagy már el is érte a nyugdíjkorhatárt.

Ők erőn felül teljesítenek a mindennapokban is, és óvnunk kell őket a vírustól. Így az orvosaink nagy része átállt a telefonos konzultációra, lázas, köhögő beteget pedig nem fogadhatnak. Ebből adódóan a legtöbb körzetben és a háziorvosi ügyeletben is visszaesett az orvost látogatók száma. Az ügyelet biztonságos üzemeltetéséhez mi a Rendőrség és a Polgárőrség segítségét kértük. Ha a minisztérium határoz az infektológiai központ felállításáról, amely 0-24-es ügyeleti rendszerben fog lázas, köhögő, illetve a koronavírus tüneteit mutató betegeket vizsgálni, jó kérdés, hogy miként fogjuk megoldani az orvosi kapacitást.

Orbán Viktor is komoly elbocsátási hullámról beszélt. Milyenek az eddigi tapasztalatai, milyen gazdasági következményei lehetnek a térség számára a leállásnak, illetve készülnek-e tervek arra, hogyan lehet segíteni az önkormányzatok helyzetén?

Két nagyobb vállalkozó jelezte már felénk a válság okozta problémáikat, amelyek miatt rövid időn belül akár száz család megélhetése válik kérdésessé. Egy varrodának szerencsére maszkok megrendelésével mi, és a többi környező település is tud munkát biztosítani, ezzel elmondásuk szerint ideiglenesen 30 munkahelyet tudnak fenntartani. A másik cég élelmiszerpiacra termel, de elvesztették a megrendeléseiket. Itt is több tucat család megélhetése a tét, Azon dolgozunk, hogy be tudjuk majd vonni őket az étkeztetésbe, ez jelenleg tervezési szakaszban van. Hasonlóan a kétezres évek válságához, a fejlettebb térségek, az ott csoportosuló külföldi tőke miatt, gyorsabban regenerálódnak majd, mint a mi hátrányos régiónk. Ugyanakkor az is igaz, hogy mivel most minden az egyik napról a másikra leállt, vagy le fog állni, a valódi következmények még beláthatatlanok.

 

Milyen a városban a hangulat? Mennyire érintette a lakosságot közvetlenül a járvány?

Én nyugodtnak érzem a hangulatot. Nálunk is kimutatható a pánikvásárlás, de igazából ez egy normális emberi reakció olyanra, amire nem tudunk, vagy nem tudtunk felkészülni.

Jelenleg nincs betegünk, a környéken volt már tesztelés, de ezek negatívak lettek - szerencsére.

Önkéntes karanténban lévő lakosaink több tucatnyian vannak, ők is csak elővigyázatosságból, betegség tüneteit nem mutatják. Azonban végzettségtől, munkahelytől és gazdasági környezettől függetlenül vannak itt is olyanok, akik nem tartják be az embertársaik védelme érdekében meghozott szabályokat.

 

Ezen a helyzeten segíthet a pénteki kijárási korlátozás.

A kijárási korlátozásnak, véleményem szerint, lesz pozitív, és sajnos negatív hatása is. Nem minden esetben fogalmaz nyíltan a rendelet, az igazi döntéseket trükkösen hozták meg. Az én értelmezésem szerint nem határoz boltbezárásokról, hanem csak megtiltja a vásárlók belépését például ruházati üzletbe, vagy konditerembe. Ezt azért tartom rossz eljárásnak, mert a kormány így áthárítja a zárással kapcsolatos kommunikációt a helyi döntéshozókra. Polgármesterként határoztam arról, hogy ez alapján mától április 11-ig nem nyithatnak ki a kocsmák, illetve kértem azokat az üzleteket, amelyeket nem sorol fel a kormányrendelet - de ahogy említettem, nem is zár ki -, hogy függesszék fel a nyitvatartásukat, mert bírságot szabhatnak ki rájuk.

A rendelet nagyon sok kiskaput hagyott a szabadidős tevékenységek kapcsán. Ugyanakkor mégis azt kérem, hogy a 70. életévüket betöltöttek továbbra is maradjanak otthon, a mi önkormányzatunk is segít az ellátásukba, attól, hogy 9 és 12 óra között nyitott a lehetőség bevásárlásra, ne tegyék, kérjék a mi segítségünket. Szintén jó kérdés, hogy ebben a helyzetben mit tehetnek a szociális dolgozók, az idősgondozók, hiszen 9 és 12 között ők sem léphetnek be az élelmiszerboltokba. Szerintem az ő esetükben indokolt lenne a felmentés, mert csak így tudjuk ténylegesen megóvni a veszélyeztetett szépkorú lakosainkat.