Egerben sem kaptak még állami kompenzációt, de minden életet megmentenének

Egerben sem kaptak még állami kompenzációt, de minden életet megmentenének

Interjú Mirkóczki Ádámmal, Eger polgármesterével. 

Eddig jobbára a kormányzat és az egyéni felelősségről szólt a sajtó, azonban az amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormányzatok nyakába óriási terhet tett a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet. Biztosítani kell az óvodák, bölcsődék működését, az otthonmaradó 70 év feletti állampolgárok ellátását úgy, hogy sem plusz forrást, sem pedig egyértelmű jogszabályokat ehhez nem kapnak. Arról már beszámoltunk, hogy Ózd polgármestere, Janiczak Dávid egy városi céggel kénytelen védőmaszkokat gyártatni a készlethiány miatt, de Kepli Lajos, Balatonalmádi első embere is beszerzési nehézségekről számolt be.

Jászberény első embere, Budai Lóránt pedig azt a mutatta be az Alfahírnek, hogy az önkormányzatok egyedül maradtak, és hiába a nehéz anyagi helyzet, nekik kell állniuk a védekezés miatt megnövekedett feladatok költségeit is.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy zajlik a védekezés egy megyeszékhelyen. Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere mesélt az eddigi tapasztalatairól. Állami kompenzáció, egyértelmű jogszabály nincs, de a város több intézkedést is hozott. Interjú.

 

A veszélyhelyzet tizedik napjánál járunk, volt bármilyen egyeztetés az önkormányzatok és a kormányzat között?

Voltak egyeztetések. A kormányhivatallal folyamatosan kapcsolatban állunk, hiszen ők a kormány döntéseit koordinálják helyben. De természetesen mi is tájékoztatjuk őket a saját hatáskörben meghozott döntéseinkről.

 

A kormány rendelete szerint ha a 70 évnél idősebb állampolgár vállalja, hogy otthon marad, és erről az önkormányzatot tájékoztatja, akkor az ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat polgármesterének feladata. Ez a gyakorlatban mit jelent Eger esetében?

Jelen pillanatban az otthonmaradás kontra bevásárlás okozza a legnagyobb problémát. Ebben az egri szociális ellátórendszer áll rendelkezésre. A megnövekedett esetszámra tekintettel az önkormányzat anyagi keretet biztosít több munkaerő felvételére. Ezen felül az önkormányzat 1200 darab élelmiszercsomagot állít össze, melyeket krízishelyzetben bocsájt majd a 70 évnél idősebb polgárok részére.

 

Erre kaptak állami forrást?

Az Önkormányzat azonnal elkülönített egy 50 milliós keretet a költségvetésből a járvány megfékezésére, kezelésére, ebből természetesen jut a szociális ellátásra is. Egyenlőre nem kaptunk semmilyen állami támogatást erre, de bízunk benne, hogy lesz valamilyen fajta kompenzáció.

 

A járvány elleni védekezés hány ember munkáját veszi igénybe?

Folyamatosan változik, hiszen az aktuális igényeket kell tudnunk lereagálni. Mivel állandó szociális munkatársak mellett más intézmények, így például a Polgármesteri Hivatal munkatársai is szerepet vállalnak, három zöld számon várják a bejelentéseket és igyekeznek mindenkinek segíteni, most durván harminc és negyven közé tehető a számuk.

 

A kormány nem fejtette ki, mit ért az idősek otthoni ellátása alatt. Milyen tapasztalatai vannak arról, hogy nem fogalmaz pontosan a rendelet?

Rettenetesen megnehezíti a munkát. Az Önkormányzat nincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen szolgáltatást kell nyújtani és a lakosság sem tudja, hogy mire jogosult. Az igények alapján próbálunk folyamatosan tervezni, újratervezni.

 

Az óvodák, bölcsődék bezárását szintén az önkormányzatok hatáskörébe rendelte a kormányzat, azzal a kitétellel, hogy a gyermekmegőrzést biztosítani kell. Egerben ezt hogy oldották meg?

Bezártuk az intézményeket, a szülők számítottak rá, sőt várták, hogy mikor tesszük meg ezt a lépést.

De természetesen eleget teszünk abbéli kötelezettségünknek, hogy biztosítjuk az ügyeletet, valamint a közétkeztetés is folyamatosan zajlik, az arra jogosultak minden nap megkapják a meleg ebédjüket. Az ügyeletben levő gyerekek létszámát is igyekszünk korlátozni, máskülönben nincs értelme a bezárásoknak. Városi szinten százhoz közelít azon gyermekek száma, akik élnek az ügyelet lehetőségével, de ez valóban csak a legszükségesebb helyzetben engedélyezett, az óvoda és bölcsődei vezetők elbírálása alapján.

Nagyon hálás vagyok az óvodai és bölcsődei vezetőknek és dolgozóknak, hiszen mindenben segítségünkre voltak.

A kormányzat digitális tanrendet vezetett be, de az iskolákat nem zárta be a gyermekmegőrzés és az iskolában működő konyhák miatt. Eger mennyien tudták vállalni az otthoni oktatást?

Erre a tankerület tudna pontos számot mondani. A mi információnk alapján a nagy többségnél ez nem okoz problémát. Ahol informatikai probléma merülne fel, ott természetesen segítünk. Egyébként felajánlottuk a tankerület számára Eger városi televíziójának a felületeit órák közvetítésére, de ezzel a lehetőséggel még nem éltek a pedagógusok, így arra következtetek, hogy minden rendben van.

 

Mi a helyzet az iskolában működő konyhákkal, tudják-e használni azokat? 

Akkora kapacitással működnek a konyhák, amekkora az igény. A közétkeztetés nem szünetel, azonban nincs lehetőség helyben elfogyasztani az ebédet, elcsomagolják nekik.

A 65 év feletti háziorvosokat kivonták az első vonalból, ez mennyiben érintette az alapellátást a városban

Jelenleg arról tudok beszámolni, hogy az alapellátás akadálytalanul működik. Mi itt az önkormányzatnál szintén odafigyelünk arra, hogy a legveszélyeztetettebb kollégákat kiemelten védjük, így számukra biztosítottuk az otthoni munka lehetőségét, aki pedig a munkahelyén van, őket ellátjuk a megfelelő védőeszközökkel.

 

Orbán Viktor is komoly elbocsátási hullámról beszélt. Milyen következményei lehetnek a térség számára a gazdasági leállásnak?

Ezt ma még képtelenség megmondani. Mindenki brutális anyagi veszteségeket szenvedett már az elmúlt napokban is, és fogalmunk sincs, hogy mi lesz a vége.

Én, ha választhatnék, azt mondanám, hogy kerül amibe kerül, de mentsünk meg minden emberéletet.

A döntéseinket ennek szellemében hozzuk.

Milyen a városban a hangulat? Hogy éli meg Eger a koronavírus-járványt? 

Fertőzött betegről továbbra sincs tudomásunk. A karanténba kerülők száma napról, napra emelkedik, de esetükben csak a megfigyelés zajlik. A hangulattal nincs gond, sőt inkább azért aggódom, hogy rengeteg ember még mindig nem veszi komolyan a veszélyt, így az óvintézkedéseket sem teszik meg.

Így is lehet: fertőtlenítő és tájékoztatási pontokat állítottak fel Egerben

Fertőtlenítő és tájékoztatási pontokat állított fel városszerte az egri önkormányzat, erről Mirkóczki Ádám volt jobbikos parlamenti képviselő, Eger polgármestere beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. Az önkormányzat célja, hogy azok az egriek akik halaszthatatlan okból elhagyják otthonaikat, például gyógyszertárba, boltba vagy orvoshoz kell menniük, igénybe tudják venni akár az ingyenes kézfertőtlenítést, akár megbízható tájékoztatást kaphatnak a vírusról.

Megváltozott az élet Egerben is a koronavírus-járvány alatt:

  • Bezárták az alábbi intézményeket: Agria mozi, Uránia mozi, Egri Kulturális és Művészeti Központ, Gárdonyi Géza Színház, Harlekin Bábszínház, Egri Termálfürdő, Bitskey Aladár Uszoda, Bárány Uszoda, Kemény Ferenc Sportcsarnok, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Dobó István Vármúzeum, Kepes Intézet;
  • lemondták és elhalasztották az összes városi rendezvényt;
  • bezárták Eger 18 óvodáját és 8 bölcsődéjét, valamint az összes alapítványi vagy magán óvodát és bölcsődét;
  • ügyeleti rendszert biztosítanak kiscsoportos kialakítással az arra kijelölt óvodákban és bölcsődékben, az ügyeleti helyszíneken nem dolgozhatnak 50 év feletti alkalmazottak;
  • azonnali hatállyal egy 50 millió forintos alapot különítettek el a járvány helyi megelőzése és annak visszaszorítása érdekében;
  • a város 13 forgalmas közterületén fertőtlenítő és tájékoztatópontokat hoztak létre;
  • folyamatosan gondoskodnak a fertőtlenítőszerek beszerzéséről;
  • ingyenessé tették Eger teljes területén a földfelszíni közterületi parkolókat, hogy minél kevesebben használják a tömegközlekedést;
  • a közétkeztetés minden arra rászorulónak biztosított, a kijelölt intézményekben az étel átvehető, szükség esetén kiszállítják;
  • a házi segítségnyújtó rendszer teljes kapacitással működik, de szükség esetére hatmillió forintot biztosítanak plusz munkavállalók felvételére;
  • bezárt az idősek és az értelmi fogyatékosok nappali ellátója, de az étkeztetést továbbra is biztosítják számukra;
  • kérésükre a Volán Zrt. járatai nyári munkarendben, csökkentett járatszámmal közlekednek;
  • a frakcióvezetőkkel egyeztetve határozatlan ideig nem tartunk sem bizottsági ülés, sem közgyűlést Egerben;
  • a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat szakirodái minimális kapacitással működnek, a hivatal munkatársainak többsége otthoni munkavégzésre állt át, a technikai feltételeket néhány nap alatt biztosították;ú
  • elindult a Koronavírus Infó – Eger Facebook-oldal, ahol folyamatos, naprakész információkkal látják el az egrieket;
  • létrehoztak 3 ingyenesen hívható zöld számot, melyen általános és jogi segítségnyújtást biztosítanak a nap 24 órájában;
  • mintegy hatmillió forintért, 1200 darab egyenként ötezer forint értékű tartós élelmiszercsomagot állítanak össze és raktároznak, melyeket krízishelyzet esetén a 70 évnél idősebb egri lakosok kaphatják;
  • a közgyűlési többséget adó Egységben a Városért Egyesület létrehozott egy adományszámlát, melyre helyi vállalkozók, cégek vagy magánszemélyek utalhatják el a járvány elleni védekezésre szánt felajánlásaikat;
  • a lejáró rendszeres települési támogatásokat (gyógyszertámogatások, lakhatási támogatások) 3 hónappal automatikusan meghosszabbítják, ezek ügyében senkinek nem kell felkeresnie a hivatalt;
  • a város Adóirodáját bezárták, csak online ügyintézés lehetséges;
  • az önkormányzat termet biztosít a Magyar Vöröskeresztnek az elmaradt véradások pótlására, biztosítva annak higiéniáját;
  • lezárták Eger 87 játszóterét;
  • intézkedtek az iparűzési adót fizető vállalkozások adó terheinek könnyítése érdekében.