A válaszra várva: Ér-e ötmilliárd forintot a Fidesznek az esztergomiak egészsége?

Ha már tízet nem ért nekik...

Lukács László György szerint a magyar egészségügy minden ágazata - a háziorvosi ellátástól, a szakrendelőkön át, a kórházakig - súlyosan alulfinanszírozott, ezért képtelenek kigazdálkodni a rendelkezésre álló összegekből a megfelelő működés költségeit.

A szakpolitikus szerint ennek súlyos következményei lehetnek:

  • szűkülhet az ellátottak köre,
  • ellehetetlenülhet a kórházi ellátás,
  • vagy egy-egy osztály munkája kerülhet veszélybe.

Hasonlóan tragikus következményként említtette, hogy a pénzhiánnyal küzdő intézmények nagy eséllyel a dolgozóikat sem képesek megfelelő színvonalon fizetni,

így ezek a szakemberek általában más intézményekbe, más pályákra, vagy legrosszabb esetben külföldre távoznak, ami itthon krónikus orvoshiányt eredményez.

Lukács kifejtette: ennek ékes példája valósul meg Esztergomban, ahol a pénzhiány a városi és a dorogi intézmények összevonását eredményezte, ennek következtében pedig ellehetetlenülhet a szülészeti osztály működése.

40 ezer ember életét nehezítené meg feleslegesen a Fidesz egy kórházösszevonással

Ha 2018-ban győz a Fidesz, folytatódni fog a dorogi és az esztergomi egészségügyi ellátás összevonása, ami Dorogon 40 ezer ember életét nehezíti majd meg - mondta el esztergomi sajtótájékoztatóján Nunkovics Tibor, a Jobbik Komárom-Esztergom megyei 2. számú országgyűlési egyéni választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje.

A Fidesz nem akar lemaradni az MSZP-SZDSZ-kormányok mögött

Nunkovics Tibor hangsúlyozta, hogy az egészségügyi forráselvonást igazán a szocialista-szabad demokrata kabinetek járatták csúcsra, de úgy tűnik, az egészségügy helyett inkább stadionokra pénzt fecsérlő Fidesz sem szeretne lemaradni elődei mögött,

hiszen az elmúlt 7 évben ugyanez a tendencia folytatódott.

Emlékeztetett: a térség fideszes országgyűlési képviselője, Völner Pál azt ígérte, hogy az intézmény-összevonások nem lesznek hatással az ellátásra, ehhez képest Dorogon szeptemberben 23 szakrendelés marad/maradt el, november 1-jével pedig orvoshiány miatt végleg bezárhatja kapuit a szülészet.

Babák helyett baksis - Ezért maradhat szülészet nélkül Esztergom?

Továbbra sem tudni, tényleg szülészet nélkül maradnak-e az esztergomiak. A kórházi osztállyal kapcsolatban egyre hajmeresztőbb információk látnak napvilágot, ami már a helyi civilek érdeklődését is fölkeltette. A Jobbik azonnali megoldást sürget a problémára, miközben az intézményi összevonások már kezdik éreztetni hatásukat az egészségügyi ellátás menetében.

A Jobbik jelöltje felhívta a figyelmet:

ha megszűnik a szülészet, a kismamáknak Tatabányára, vagy Budapestre kell majd járnia orvosi vizsgálatokra.

"El tudja képzelni bárki, hogy egy kilenc hónapos kismama, aki bármelyik pillanatban szülhet, majd naponta bebuszozik Budapestre?"

- tette föl a költői kérdést Nunkovics.

Épp ezért most, a tarthatatlan helyzet megoldása és az osztály megmentése érdekében a jobbikos jelölt - Lukács László segítségével - egy határozati javaslatot nyújtott be, amely ötmilliárd forint rendkívüli támogatást juttatna az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznak.

"Arra szeretném kérni Völner Pált, és a Fidesz-KDNP minden képviselőjét, hogy az illetékes parlamenti bizottságban és az országgyűlésben is támogassák a kezdeményezést, mert az itt élőknek joguk van ahhoz, hogy gyermekeiknek itt adjanak életet"

- üzenete a kormánypárti  politikusoknak a jobbikos jelölt, aki szerint most a jövő generációinak életéről van szó, ami mindennél fontosabb.

A szóbanforgó javaslat itt olvasható:

Nunkovics Tibor: Így menthetjük meg az esztergomi szülészetet!

5 milliárd forint az esztergomi szülészetért (VIDEÓ) Megosztásokat előre is köszönöm! Jusson el minél több emberhez! A Fidesz politikusainál pattog a labda az esztergomi kórház és annak szülészeti osztályát illetően. Mint ismeretes november elsejétől nem biztosított az osztály működése, szakorvosok hiányában. Idáig vezetett az a "gazdaság politika" mely a stadionok építését részesíti előnyben, az egészségügyi rendszer helyett. 5 milliárd forint. A vizes VB töredéke. A költségvetés számára elenyésző összeg, a térségben élők és gyermeket vállalók számára viszont elengedhetetlen! Tegnap Dr. Lukács László Györgyel, a Jobbik egészségügyi szakpolitikusával tartottam sajtótájékoztatót az esztergomi irodánkban, ahol bejelentettem azt a határozati javaslatot, amelyet szerdán nyújtottunk be a Parlamentben. A beadvány arra tesz javaslatot, hogy a kormány különítsen el az esztergomi kórház számára 5 milliárd forint rendkívüli támogatást, emellett pedig állítson fel egy szakmai bizottságot, mely a működést a következő egy évben felügyeli, valamint vizsgálja meg a gyermekosztály újranyitásának lehetőségét. Mi, akik itt élünk, a jövő generációinak érdekében, gyermekeink érdekében ragaszkodunk a szülészethez és nem fogjuk hagyni, hogy a gyermekosztály sorsára jusson! (A sajtótájékoztató teljes anyagi is hamarosan elérhető lesz!) #nunkovicstibor #akihivo #jobbik #esztergom #korhaz #szuleszet

Közzétette: Nunkovics Tibor – 2017. szeptember 22.

Érdemes megemlíteni, hogy Nunkovics korábban már egy költségvetési módosító indítvánnyal próbált tízmilliárd forintos támogatást kiharcolni az esztergomi intézménynek, ám a fideszes szavazógépek akkor lesöpörték a javaslatot.

Ki tudja, lesz-e szülészet az esztergomi kórházban?

Ahogy arról már korábban portálunk is beszámolt, nem elég, hogy az esztergomi Vaszary Kolos Kórházat július 1-jével kormánypárti döntés értelmében összevonták a dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelővel, vészesen csökkentve ezzel a települések egészségügyi ellátásának színvonalát, már az esztergomi intézmény szülészeti osztályának jövője is kérdésessé vált.