Babák helyett baksis - Ezért maradhat szülészet nélkül Esztergom?

Szent István városában is veszni hagyja az egészségügyet a Fidesz?

Nem csitul a botrány az esztergomi Vaszary Kolos Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya körül:

sajtóinformációk szerint november 1-jével az osztály több dolgozója, köztük az osztályvezető főorvos is távozik az intézményből.

Portálunk úgy értesült, hogy a dolgozók döntése mögött nem anyagi okok, sokkal inkább a nemrégiben elkezdett intézményi központosítások állhatnak.

Riasztó adalék, hogy az orvosi stáb távozó tagjai helyére az intézmény vezetése állítólag nem is akar új munkatársakat fölvenni.

Az Alfahír úgy értesült, ennek oka az, hogy

a szülészet és nőgyógyászat helyére idővel egy sokkal jövedelmezőbb, 2500 forintos napidíjú krónikus belgyógyászati osztályt (elfekvőt) szeretnének kialakítani.

Lett volna megoldás, de a Fidesz nem volt rá vevő

Portálunk korábban már beszámolt róla, hogy a kórház aggasztó költségvetési hiánnyal küzd, melyre a Jobbik Nunkovics Tibor, országgyűlési képviselőjelölt költségvetési módosító javaslat révén kínált volna hosszútávú megoldást, ami 10 milliárd forintos rendkívüli állami támogatásban részesítette volna az intézményt, ám az Országgyűlés fideszes többsége ezt leszavazta.

40 ezer ember életét nehezítené meg feleslegesen a Fidesz egy kórházösszevonással

Ha 2018-ban győz a Fidesz, folytatódni fog a dorogi és az esztergomi egészségügyi ellátás összevonása, ami Dorogon 40 ezer ember életét nehezíti majd meg - mondta el esztergomi sajtótájékoztatóján Nunkovics Tibor, a Jobbik Komárom-Esztergom megyei 2. számú országgyűlési egyéni választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje.

Ehelyett augusztus 31-én az esztergomi önkormányzatnak kellett - a tavalyi 107, idén pedig összesen 110 millió forintos működési, illetve eszközvásárlási támogatásán felül - 80 milliós gyorssegélyben részesítenie a szülészetet, ami csupán egy tűzoltás jellegű szépségtapasznak tekinthető a hányattatott sorsú osztály szenvedéstörténetében.

Ez a lépés több szempontból is megkérdőjelezi a folyamatos centralizáció értelmét, sőt a tetemes összeg a kórház kalkulációi szerint csupán egy évre fedezné a szülészet teljes funkciójának fenntartását.

Ráadásul az intézménynek a testület által jóváhagyott támogatást az osztály három új szakorvosának bérére és az ügyeleti ellátás díjára kellene fordítania. A fent vázoltak tükrében azonban elég kétséges, hogy ez megvalósulhat, pedig ha a kórház nem vesz föl új orvosokat a távozók helyére, eleshet a megítélt összegtől.

Tömegesen maradnak el a rendelések Dorogon

Úgy tűnik, az esztergomi kórház körüli bizonytalanságok a dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő működésében is fennakadásokat okoznak. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője gazdasági racionalitással és az ellátásban meglévő párhuzamosságok felszámolásával indokolta a két intézmény összevonását, valamint a rendelő előtti sorok megszűnésével kecsegtetett. Úgy tűnik végre akadt egy kormánypárti ígéret, ami teljesülni látszik, ám korántsem úgy, ahogy elsőre gondolnánk.
Ugyanis a Vaszary Kolos Kórház aktuális hírei között a legfrissebb, augusztus 8-án kelt bejegyzés arról tájékoztat minden kedves olvasót, hogy

a dorogi rendelőben szeptemberben 13 osztályon, 23 rendelés maradt/marad el bizonyos napokon és időintervallumokban; ezekből mindössze kettő betegség miatt, egy viszont permanensen, és csupán két esetben tudták megoldani a helyettesítést.
 

Ezek az adatok szöges ellentétben állnak azokkal az ígéretekkel, miszerint a két intézmény összevonása semmiben sem befolyásolja majd az egészségügyi szolgáltatásban érintett 40 ezer ember ellátását.

A kórház főigazgatója, dr. Kanász Gábor háromnapos telefonostrom után is elérhetetlennek bizonyult, pedig nagyon szerettük volna megtudni, mit szól a fenti információkhoz?

Esztergomi civilek is megmozdultak a szülészetért

A kórház körül botrányok következtében szeptember 10-én, vasárnap 150 civil gyűlt össze, hogy az "Esztergomban születtünk! - Kiállunk a szülészet és a nőgyógyászat mellett!" névre keresztelt megmozdulásukkal mutassák: elismerik az osztályon dolgozó, elhivatott szakorvosok munkáját, amit egy videó-összeállítással és egy babatablóval szerettek volna kifejezni.
Szénégető Richárd, az esemény főszervezője portálunknak elmondta: felháborította, hogy egyes médiumok szerinte nem a valóságnak megfelelően számoltak be az esztergomi szülészeten uralkodó állapotokról, illetve többeket is aggasztott az osztály jövőjének sorsa, ezért érezte szükségét az esemény megtartásának, melyen több kórházi dolgozó is részt vett.
 
 
Szénégető a szülészetnek megítélt pénzügyi támogatás és a saját akciójuk fényében úgy fogalmazott:
"megpróbálok kicsit naiv lenni, és bízni abban, hogy valami végre pozitív irányba változik az ügyben".

Hiába a dolgozók erőfeszítése, ha a kormány tétlen marad

Nunkovics Tibor, a Jobbik képviselőjelöltje - aki szintén részt vett a civilek megmozdulásán - az Alfahírnek elmondta:

"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány - az országos viszonyokhoz hasonlóan - Esztergomban is hagyja elsüllyedni az egészségügy léket kapott hajóját, melyből a dolgozók minden tőlük telhető módon igyekeznek kimerni a vizet."

Nunkovics úgy látja, amennyiben értesüléseink helyesnek bizonyulnak, és a kormány nem változtat a hozzáállásán, akkor hiábavaló a kórházi személyzet emberfeletti erőfeszítése, elkerülhetetlennek látszik, hogy Esztergom szülészet, illetve nőgyógyászat nélkül maradjon.

Kiemelte:

"Az esztergomi kórház - és így a szülészet - megmentésére lett volna lehetőség, ha a kormánypárti képviselők megszavazzák azt a módosító indítványomat, mely 10 milliárd forint rendkívüli támogatást nyújtott volna az intézmény számára."

Hozzátette: nem tudja, minek kell még történnie ahhoz, hogy a Fidesz észhez térjen, de reméli, hogy az orvoshiány miatt veszélybe került osztály és az ellátásra szoruló emberek nem esnek áldozatul a kormányzati arroganciának és szakmai hozzá nem értésnek.

Az általános egészségügyi helyzetre utalva elmondta: pártja szerint a jelenlegi megszorítások helyett az egészségügyi rendszernek inkább több forrásra lenne szüksége - amit ígérete szerint "a Jobbik-kormány 2018-tól biztosítani fog" -, az egészségügyi dolgozók elvándorlása pedig olyan égető probléma, amire a béruniós kezdeményezés is megoldást nyújthat.

Ki tudja, lesz-e szülészet az esztergomi kórházban?

Ahogy arról már korábban portálunk is beszámolt, nem elég, hogy az esztergomi Vaszary Kolos Kórházat július 1-jével kormánypárti döntés értelmében összevonták a dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelővel, vészesen csökkentve ezzel a települések egészségügyi ellátásának színvonalát, már az esztergomi intézmény szülészeti osztályának jövője is kérdésessé vált.