"Fantasztikusan korrupt" országok a korrupcióellenes konferencián

A Downing Street szóvivője nem reagált érdemben a BBC érdeklődésére, hogy Cameron megkövette-e a két ország vezetőit, illetve Nigéria és Afganisztán reagált-e hivatalosan a kormányfő kijelentéseire. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője csak annyit mondott, hogy mindkét ország vezetőit meghívták a londoni korrupcióellenes csúcsra, éppen azért, mert hazájukban a korrupcióellenes küzdelem élharcosai.


   

Cameron nem először került kínos helyzetbe a kamerákra nem ügyelő, óvatlan elszólásai miatt.
    
Két éve, az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán Michael Bloomberg volt New York-i polgármesterrel beszélgetett egy rendezvényen a nem sokkal korábban megrendezett skóciai függetlenségi népszavazásról, nem számítva arra, hogy szavai eljutnak a helyszínen tartózkodó forgatóstábok mikrofonjaiba is. A brit kormányfő a BBC által annak idején bejátszott felvételen jól hallhatóan kijelentette Bloombergnek, hogy amikor a függetlenséget ellenző tábor győzelmének - vagyis az Egyesült Királyság egyben maradásának - hírével felhívta a királynőt, az uralkodó "valósággal dorombolt örömében" a telefonban. "Soha nem hallottam még senkit ennyire boldognak" - tette hozzá.
    
Cameron e kijelentéseivel súlyosan megsértette a brit protokolláris előírásokat. Nagy-Britanniában törvényerejű szokásjog ugyanis, hogy a királynő és mindenkori miniszterelnöke beszélgetéseinek részleteit soha egyikük sem tárja a nyilvánosság elé, még véletlenül sem.
    
A brit kormányfő az incidens után hivatalosan elnézést kért II. Erzsébet királynőtől.