Magukat vízközmű-szolgáltató alkalmazottainak kiadva fosztották ki az időseket

Aranyékszereket, készpénzt és bankkártyákat tulajdonítottak el, ezzel mintegy 5 millió forint kárt okoztak áldozataiknak.

A police.hu beszámolja szerint a két férfi szegedi, hódmezővásárhelyi, szolnoki, székesfehérvári, bábolnai, dunaújvárosi, veszprémi, jászberényi, zirci és budapesti lakóingatlanokba jutott be 2014 októbere és 2015 májusa között. A bűncselekmények felismerésére és elhárítására korlátozottan képes sértetteket megtévesztve figyelmüket elterelték, majd loptak amit értek.

A rendőrség kiderítette, hogy a bűncselekmények elkövetésével egy budapesti és egy gyulaházi férfi gyanúsítható, akiket kihallgatásukat követően őrizetbe vettek, jelenleg előzetes letartóztatásban várják, hogy bíróság elé állítsák őket.