Felrobbantotta magát az embercsempész Győr-Moson-Sopron megyében

Felrobbantotta magát az embercsempész Győr-Moson-Sopron megyében

A rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információi alapján megállítottak egy magyar honosságú személygépkocsit hétfőn kora délután a 85-ös számú főúton, Vitnyéd térségében. Az Ausztria irányába haladó járműből a gépkocsi vezetője

kezében egy lőfegyverrel és egy kézigránáttal

kiugrott és elszaladt. A rendőrök biztonságos távolságból követték, megállásra szólították fel, aminek nem tett eleget, ezért figyelmeztető lövést adtak le. Ekkor a férfi

maga ellen fordította a fegyverét, eközben a nála lévő kézigránát felrobbant

írja a rendőrség honlapja Az eset körülményeit a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Nyomozó Ügyészsége a helyszínen vizsgálja.

Hozzáteszik, a gépkocsiban a sofőrön kívül öt migráns utazott. Hárman elfutottak a helyszínről, felkutatásuk folyamatban van. Két külföldit előállítottak, ők magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök az elfogott illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.