Sormás után Nagykanizsa is elutasítja a migránsokat

Martonfa és a zalai Sormás neve összefonódott egymással, most Nagykanizsa kerül célpontba.

Sormás „független” polgármestere történelmet írt, miután a kis falu polgármestereként elérte azt, amire a térség Nagykanizsán élő fideszes országgyűlési képviselője képtelen volt: kijárta, hogy Sormáson nem épül menekülttábor, ugyanakkor annak megmásíthatatlannak ígért új helyszíne Nagykanizsa lett - foglalta össze a közelmúlt történéseit Zakó László, a Jobbik regionális igazgatója, aki egyúttal rávilágít arra, hogy a két település kőhajításnyira van egymástól, az új helyszín, a nagykanizsai lőtér sincs a várostól 800 méternél távolabb.

A jobbikos politikus szerint miközben a kormányzati kommunikáció leragadt a legújabb helyszín településtől mért távolságának hazug megállapításánál – hat kilométer hangoztatásával kívánják a kedélyeket csillapítani – a legfontosabb dologról nem tesz említést, nevezetesen arról, hogy a déli határszakasztól Budapesten át az osztrák határig húzódó vándorlási tengelyt az akarnok kormány önszántából megtöri, és eddig menekültektől szinte érintetlen, szűz zalai területeket von be teljesen értelmetlenül a migránsok vándorútjába.

Bár Nagykanizsa lélekszáma évek óta megállíthatatlanul csökken, álmában sem hitte senki, hogy az elvándorlókat valaki is bevándorlókkal kívánja pótolni. Zakó szavai szerint az ideiglenesnek ígért – lőtérre tervezett – menekülttábor diktatórikus kijelölésével párhuzamosan a Nagykanizsa szívében található volt határőr laktanyában az őrszolgálatot végzők megbízási szerződését felmondták, a terepet karbantartók vették birtokukba, ahol nagy titokban minden bizonnyal a sátortábor lakóinak téli fogadásához fogtak hozzá.

A Jobbik felszólítja az uniós megfelelési kényszerben szenvedő, tanácstalan és magatehetetlen kormányt, hogy csak saját nemzete polgárainak érdekei szerint cselekedjen! A párt szerint,

"ha már nem tudja a migránsok százezres tömegét határainkon kívül tartani, akkor az eddig érintetlen zalai területeket ne vonja be a menekültek vándorlási útvonalába!"