A fideszes sajtó és politika veretes felháborodásban tört ki, amiért a közismerten baloldali Friedrich Ebert Stiftung (FES) "World War I Negotiation Simulation - Re-negotiating Peace" címmel egyfajta "tárgyalásszimulációt" rendezett a trianoni békediktátum kapcsán.
A német alapítvány programjának részleteiről nem sokat árult el Facebook-oldalán, az ismertető szövegnek ugyanakkor vannak rendkívül megkérdőjelezhető részei, és itt nem csak a blőd nyelvtani hibákra kell gondolni.
A FES már a bejegyzés bevezetésében nagyon helyesen többször is leszögezi, hogy "a trianoni békeszerződés a mai napig érzékeny téma Magyarországon", de rögtön hibázik is egy hatalmasat, amikor a trauma fő okát a tekintélyvesztésben véli felfedezni.
Magyarország számára a békediktátum ugyanis nem csak tekintélyvesztéssel járt, és nem is egyszerűen csak "lakosságot" vagy "területet" veszítettünk vele:
nagyon sokan ezeréves identitásunk, kultúránk és államiságunk megkérdőjelezéseként éljük meg mai napig a nem véletlenül szégyenteljesként aposztrofált döntést.
"A "Trianon" témát a magyar politika napjainkban is eszközként használja, különösen a békeszerződés aláírásának közelgő 100 éves évfordulója kapcsán" - áll a fogalmazványban, amiben van némi igazság, ugyanakkor több helyen is sántít ez a megfogalmazás:
- egyrészt 1920. június 4-ének van akkora súlya a magyar társadalomban, hogy azzal akár több politikai formáció is legitim módon foglalkozzon a közéletünkben;
- másrészt a döntés centenáriumi évfordulója kapcsán a Jobbik kezdeményezésére még a baloldali pártok többsége is támogatta egy Trianon-emlékév megtartását 2020-ban, ezt egyedül a DK és a Fidesz torpedózta meg.
Ennek fényében tehát a hazai helyzet elég béna félreértése/félremagyarázása az a konklúzió, miszerint:
"A kormányzaton belüli és azon kívüli nacionalista irányzatok hatalompolitikai megfontolások alapján arra használják a trianoni békeszerződést, hogy az államhatárokon belül élő magyarok és a határon túli magyarok körében patriotista(sic!) érzelmeket szítsanak."
Az egyértelmű sugalmazás ellenére, hogy itt valamiféle nacionalista hangulatkeltés folyna Trianon kapcsán a kormánypárt részéről, a tények ismeretében abszurd, de ha az emlékév leszavazása nem lenne ennek egyértelmű bizonyítéka,
Orbánék egyéb diplomáciai mulasztásaikkal is világossá tették, mennyire számít nekik az elszakított magyarság és a Kárpát-medencei igazságtétel ügye.
Kihagyni Párizst: Orbánék egyszerre mondtak le a magyar múltról és a jövőről
Nótin Tamás kollégám tegnapi jegyzetében tette föl a kínzó, és nagyon is fontos kérdést: hol maradt a magyar kormány képviselete Párizsból, az első világháború százéves centenáriumi megemlékezéséről? Egy olyan eseménysorozatról, ami a látszat ellenére nem, sőt elsősorban nem csak a múltról szólt.
Ízléstelen árnyjáték vagy tanulságos múltidézés?
Ha a fentiektől kicsit elvonatkoztatunk, akkor a FES koncepciója akár egy rendkívül érdekes kezdeményezés is lehet:
vajon ha közülünk, átlag magyarok közül ülne ma valaki a Nagy Trianon-kastély tárgyalótermében, hogyan érvelne az igazságtalan határok ellen, és hogy döntene az akkori győztesek bőrébe bújva?
Mivel egy traumát - legyen az egyéni vagy össznemzeti - pszichológiailag sohasem célszerű kibeszéletlenül, végiggondolatlanul, kvázi betokosodva hagyni, pláne ebben a formájában középpontba helyezni, önmagában nem ördögtől való, ha valaki ilyen kreatív módon szeretne hozzányúlni Trianon témájához.
Az alapítvány által szervezett program első ránézésre kísértetiesen hajaz az úgynevezett családterápiás eljárások módszereire, ahol szituációs játékok keretében, egymás számára vadidegen emberek, különböző szerepeket magukra öltve játszanak el konfliktusos szituációkat, hogy ezek révén objektívebb fénytörésben lássák a saját problémáikat.
Sajnos a Friedrich Ebert Stiftung programleírása annyira karcsúra és tendenciózusra sikerült, hogy csak következtetni lehet arra, hogy itt valami hasonlóról lehet szó, azt is csak akkor, ha feltételezzük a probléma valóban objektív és szakszerű megközelítésének szándékát, ami valljuk be, az indoklásként felsorolt gondolatok ismeretében minimum kétséges.
Arról nem is beszélve, hogy arra a kérdésre, "Kit terhel ténylegesen a felelősség az I.(sic!) világháborúért?", magyar viszonylatban, a világégés előzményeinek - a magyar politikai elit ódzkodása, személyesen gróf Tisza István miniszterelnök tiltakozása és aggályai, a Monarchiában játszott alárendelt szerepünk - ismeretében kijelenthető, hogy ebből a felelősségből nekünk valószínűleg elhanyagolható rész jut, vagy legalábbis lényegesen kevesebb, mint Bécsnek vagy Berlinnek.
Azt is bele kell kalkulálni az egyenletbe, hogy a Párizs környéki békék rendszeréből, így többek közt Trianonból is csupán újabb nemzetiségi elnyomás, soviniszta ellenségeskedés, revansista gyűlölködés, destabilizáció és végül egy újabb, minden eddiginél véresebb világháború sarjadt, nem az ígért, igazságosabb és békésebb világrend.
Önmagában tehát nem lenne gond az alapítvány elgondolásával és annak céljával, hogy "a történelmi eseményeket egy interaktív szimulációs játék keretében közelebb vigye a résztvevőkhöz".
Akkor, ha ez valóban egy minden ideológiai hátteret nélkülöző, terápiás jellegű gondolatkísérlet lenne, ám a súlyos félreértések és a szereptévesztés gyanúja miatt, jogos vele szemben a kritika. Igen, még a kormányzati is. Azzal a kikötéssel, hogy a Fidesznek számtalan lehetősége lett volna rá, hogy akár országos léptékben szervezzen valami hasonlót,
de legalábbis politikai gyávaságból és az olcsó szavazatszerzés céljával ne szabotálja Trianon sebeinek konstruktív és mindenki számára előremutató módon való gyógyulását, a trauma bilincsének klebelsbergi értelemben történő széttörését.
Arról nem is beszélve, hogy a kormánypárt jelenleg Trianon tragédiáját nem egy nemzetegyesítő ügyként, hanem - ahogy például a Jobbik elnöke, Sneider Tamás fogalmazott hétvégi bejegyzésében - a határon túli és az anyaországi magyarok közti árokásásra használja föl:
(Fotó: Facebook)
Lesöpörték a magukat nemzetinek hazudó kormánypártiak a Trianon emlékévet
Egészen döbbenetes, de az egész Országgyűlésben mindössze egyetlen kormánypárti képviselő, a fideszes Bencsik János támogatta, hogy 2020-at Trianon emlékévvé nyilvánítsák. Emlékezetes, a Jobbik-frakció két tagja, Szávay István és Farkas Gergely jegyezte azt a parlamenti határozatot, amely többek között felkérte volna a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormányt az emlékév programsorozatának előkészítését és kidolgozását szervező, a parlamenti frakciók által jelölt személyekből felálló emlékbizottság létrehozására.