Kihagyni Párizst: Orbánék egyszerre mondtak le a magyar múltról és a jövőről

Nótin Tamás kollégám tegnapi jegyzetében tette föl a kínzó, és nagyon is fontos kérdést: hol maradt a magyar kormány képviselete Párizsból, az első világháború százéves centenáriumi megemlékezéséről? Egy olyan eseménysorozatról, ami a látszat ellenére nem, sőt elsősorban nem csak a múltról szólt.

Ha a Fidesz háza táján bárki egy kicsit is értene a diplomáciához, és nem mellesleg felfogná, hogy a történelem milyen szimbolikus feladattal ruházta föl őket, akkor egyértelmű lett volna számukra, hogy

regnáló kormánypártként, 2018. november 11-én el kell menni Párizsba.

Nem csak azért, hogy a frontokon száz esztendővel ezelőtt hősi halált halt, megnyomorodott, lelki és fizikai sérülésekkel hazatérő, ezerszer megalázott magyar katonákat akár puszta jelenlétével is képviselje valaki.

Nem csak azért, hogy megmutassuk: bár alulmaradtunk a Nagy Háborúban, lovagias becsülettel tudunk tisztelegni azoknak a férfiaknak az emléke előtt is, akik déd- és ükapáinkkal néztek farkasszemet a halálmezők embertelen poklában. Akár azokkal a szavakkal, melyek kíséretében a brit pilóták búcsúztatták egy magasból ledobott koszorúval a legeredményesebb első világháborús magyar pilótát:

"Utolsó üdvözletünk a bátor ellenfélnek."

Nem csak azért, mert morális és erkölcsi kötelesség fejet hajtani az előtt a szenvedésmonolit előtt, amiből az egész múlt század kínjai sarjadtak, nem csak azért, mert azok az események a mai napig hatással vannak ránk.

És nem csak azért, mert - a közhiedelemmel ellentétben - a mostani megemlékezés valóban megemlékezés volt, nem a győztesek gúnyos, megalázó orgiája a legyőzöttek fölött, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Angela Merkel német kancellár mellett olyan vezető politikusok is részt vettek rajta, mint Bojko Boriszov, volt bolgár miniszterelnök és Recep Tayyip Erdoğan török államfő, akiknek hazája szintén vesztesként fejezte be a világháborút.

A legfontosabb, amiért jelen kellett volna lennünk, és amiért a teljes, nyomorult magyar diplomáciának éjt nappallá téve dolgoznia kellene, hogy

legyen legalább pár szerencsétlen kormánytag, aki az esti díszvacsorán, két koktélrák és pezsgő között elmagyarázza a francia, a brit, az amerikai és a többi nyugati diplomáciai képviseletnek, hogy milyen következményekkel járt számunkra ez a háború.

Hogy mi nem egyszerűen csak egy fegyveres konfliktust veszítettünk el, hogy számunkra az igazi megpróbáltatások csak 1918 októberében kezdődtek, hogy itt volt egyszer egy ezeréves magyar haza, amit a győztesek a legkegyetlenebbül daraboltak föl.

Mert nem tudnak róla. Ahogy elődeik sem tudtak róla, amikor kezükbe vették a hentesbárdot, és ugyanúgy nem érdekli őket, ahogy 1945 után a második trianoni diktátum ránk verésekor sem érdekelte őket.

És miért nem? Mert messze vagyunk, mert kicsik vagyunk és mert szegények vagyunk? Mert korrupt, becstelen, bunkó gazemberek vezetik az országot, akikkel képtelenség zöld ágra vergődni az európai és a világpolitikában?

Talán meglepő a válasz, de nem.

Van ugyanis tőlünk keletre egy ország, ami nagyjából hasonló paraméterekkel bír, őket mégis a fehér abroszhoz ültetik nyugaton, és az ő háború utáni területgyarapodásukat maga az Európai Bizottság elnöke nevezte "nagy történelmi pillanatnak".

Bizony, Románia nem maradt távol. Most sem.

És abban is biztosak lehetünk, hogyha a vesztes oldalon fejezték volna be a háborút, keleti szomszédaink akkor is ott feszítettek volna Párizsban a hétvégén, sőt. Mert Jean-Claude Juncker nem az ujjából szopta, hogy méltatnia kell Erdély elrablását, ahogy a nyugati politika sem hasraütés-szerűen favorizálja a románokat velünk szemben.

Ők kemény, szívós, lassan két évszázados munkával elérték, hogy a fejekben és a szívekben Bukarest közelebb legyen Európához, mint Budapest. Ők elvégezték azt a feladatot, amihez nekünk megannyi világraszóló sikerünk és tragédiánk is csak pillanatokra volt elegendő:

a kölcsönös hasznosság elve alapján kerestek és találtak maguknak szövetségeseket nyugaton.

Ehelyett mi mit csinálunk most is? Kivonjuk magunkat az európai politikából, látványosan próbálunk külön utakon járni, közben rázzuk az öklünket a Lajtán túlra, hogy adjátok vissza a hegyeinket, tegyetek végre igazságot a Kárpát-medencében, de egyébként elmentek az anyátokba.

Csoda-e, hogy a románok, a csehek, a szlovákok és a szerbek igazsága kelendőbb nyugaton, mint a magyar?

A Fidesz felelőssége pedig minden eddigi kormányzatnál nagyobb abban, hogy még a lehetőségétől is egyre távolabb kerülünk, hogy emberszámba vegyen minket a Nyugat (keletre pedig hiába futunk, a jóságos Putyin se fogja visszaadni nekünk Erdélyt vagy Kárpátalját, csak úgy, puszira nem; emberszámba pedig végképp nem vesz majd minket).

Az ország érdekeinek nemzetközi képviselete hatalmas feladat, sok lemondással, folyamatos nehéz munkával jár, rengeteg alázatot követel és nem egy-egy gesztuson múlik. De aki folyton-folyvást szem elől téveszti ezt, és annyira nem képes, hogy időben, naprakészen, akár itthon, akár külföldön a kellő fórumokon adjon hangot a nemzeti igazságérzetnek, az ne várja, hogy a szájába repül a sült galamb, de azt se, hogy a kellő pillanatban majd nem kell megfizetnie bűnös mulasztásának árát.

A legszomorúbb, hogy a magyar nemzet velük együtt fogja nyögni ezt a terhet.

Föl kell állnunk az önsajnálat teleszart bilijéről, és meg kell mondanunk, mi a magyar

Ha valaki megkérdezné, nálam mikor merült föl először húsba vágó komolysággal ez a kérdés, akkor biztosan 2006 jutna eszembe.Rengeteg dolog akkor került be a köztudatba, amiről előtte nem szabadott, nem volt illő beszélni, vagy egyszerűen csak mindenkit hidegen hagyott és nem volt az identitásunk része:

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

A Jobbik viszont elítéli az agressziót.
Stummer János, a párt országos kampányfőnöke értékeli a helyhatósági voksolás eredményét.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy elődje visszaadja a mandátumát.
Nehezen tudják megemészteni a vasárnapi eredményeket a kormánypártban.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
sss
2019. október 16. | 16:48
A megfigyelőállomásokon mért adatok szerint a vizsgált évben a városokban élők túlnyomó többsége az Egészségügyi Világszervezet által káros szintűnek ítélt finomrészecske-szennyeződésnek volt kitéve.
sss
2019. október 16. | 15:21
A volt főpolgármester örül annak, hogy vége a kampánynak, szeretné, ha a háborúskodás helyett nyugalom lenne Budapesten.