Lesöpörték a magukat nemzetinek hazudó kormánypártiak a Trianon emlékévet

Együtt szavaztak a DK-val.

Egészen döbbenetes, de az egész Országgyűlésben mindössze egyetlen kormánypárti képviselő, a fideszes Bencsik János támogatta, hogy 2020-at Trianon emlékévvé nyilvánítsák. Emlékezetes, a Jobbik-frakció két tagja, Szávay István és Farkas Gergely jegyezte azt a parlamenti határozatot, amely többek között felkérte volna a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormányt az emlékév programsorozatának előkészítését és kidolgozását szervező, a parlamenti frakciók által jelölt személyekből felálló emlékbizottság létrehozására.

Mindeközben a háttérben: a parlamentben mindenki akarta, a Fidesz letiltotta a Trianon-emlékévet

Úgy tűnik, az útját hangzatos jelzőkkel övező Fidesz továbbra is mindent el akar követni azért, hogy Trianon emlékezetét a lehető legjobban elhomályosítsa. Ezúttal sem támogatták a Jobbik javaslatát arról, hogy az 1920-as országcsonkítás 2020-ban, a 100. évfordulóra saját emlékévet kapjon.

"A trianoni tragédia máig hatással van nemzetünkre, mind fizikai, mind lelki értelemben. Az évről-évre történő megemlékezések sorában a centenáriumi emlékév különös és rendkívüli hangsúllyal bír. A méltó megemlékezésre, a történelmi sebek enyhítésére, valamint a határokon átívelő nemzeti egység és összetartozás kifejezésére időszerű és megfelelő alkalom a centenáriumi emlékév megrendezése. Az emlékév keretében megvalósuló programsorozat lehetőséget nyújt a Kárpátmedencei magyar közösségek megerősítésére, a társadalom – különösképpen a fiatalok – történelmi emlékezetének ápolására, a nemzeti önazonosság megújítására, a nemzeti összetartozás megélésére, valamint a magyar kultúra gyarapítására"

- indokolták a jobbikos honatyák.

Részletek: IDE KATTINTVA

A Fidesz-KDNP azonban nem volt partner, és tartózkodtak a szavazáson. Sőt, hárman közülük még nemet is mondtak a Trianon emlékévre:

  • Bíró Márk (Fidesz),
  • Szűcs Lajos (Fidesz),
  • Hargitai János (KDNP).

Csak hogy érthető legyen, az említett kormánypárti képviselőkön kívül összesen nyolcan szavaztak az Trianon emlékév ellen:

Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Hajdu László, László Imre, Oláh Lajos, Székely Sándor, Vadai Ágnes, Varju László (mindannyian DK).

Kialakult egy Mi Hazánk-Párbeszéd-LMP-MSZP-Jobbik együttműködés az Orbán-Gyurcsány koalícióval szemben.