Idén több mint 40 újságírót öltek meg, 235 tudósító van börtönben, az elmúlt 30 évben pedig 2658 riporter vált gyilkosság áldozatává

Idén több mint 40 újságírót öltek meg, 235 tudósító van börtönben, az elmúlt 30 évben pedig 2658 riporter vált gyilkosság áldozatává

42 újságírót és médiában dolgozó embert öltek meg idén, miközben a munkáját végezte

- írja a Guardian a Nemzetközi Újságíró Szövetség adataira hivatkozva a 444.hu.

Az emberi jogok világnapján december 10-én közzé tett jelentés szerint további 235 újságírót tartanak börtönben, szintén a munkája miatt.

A listát Mexikó vezeti, ahol az elmúlt öt évben már negyedszerre itt ölték meg a legtöbb újságírót, idén tizenhármat. Pakisztánban szintén öt újságírót öltek meg, Afganisztánban, Indiában, Irakban és Nigériában pedig mindenhol hármat. A jelentésből az is kiderül, hogy csaknem ugyanannyi újságíró volt idén gyilkosság áldozata, mint harminc évvel ezelőtt, amikor elkezdték összesíteni a halálozások számát. 

Az elmúlt harminc évben összesen 2658 újságírót öltek meg.

Ezek nem csak számok. Ők barátok és kollégák voltak, akik az életüket szentelték a munkájuknak. Nemcsak emlékezni szeretnénk rájuk, de azt is el akarjuk érni az egyes kormányoknál és hatóságoknál, hogy bíróság elé állítsák gyilkosaikat

– mondta Anthony Bellanger, a Nemzetközi Újságíró Szövetség főtitkára.

Közben ismeretlen fegyveresek agyonlőttek egy tévébemondónőt a kelet-afganisztáni Nangarhar tartomány fővárosában, Dzsalalábádban. Malalai Majvand munkába tartott autójával, amikor végeztek vele. A támadásban a nő sofőrje is életét vesztette.

A gyilkosság elkövetőjeként eddig senki nem jelentkezett, de a tartományban mind a szélsőséges tálib lázadók, mind az Iszlám Állam fegyveresei nagyon aktívak.

Majvand az Enikasz kereskedelmi tévé munkatársa volt. A csatorna igazgatója, Zalmáj Latifi, az "ország ellenségeit" vádolta a gyilkossággal, kiemelve, hogy a tévétársaság korábban kapott halálos fenyegetéseket és három éve robbantásos merényletet követtek el a televízió épülete mellett. A merényletben többen életüket vesztették, 2018-ban pedig Latifit is elrabolták ismeretlenek, majd később elengedték.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet szerint Afganisztán egyike a legveszélyesebb országoknak a sajtómunkások számára. Tavaly legalább tíz újságíró és más médiamunkás vesztette életét, míg 2018-ban húszan haltak meg különböző támadásokban. Novemberben két ismert újságíró vált pokolgépes támadás áldozatává a déli Hilmend tartományban és Kabulban.