Komoly pácban Trump? - Volt ügyvédje eskü alatt vallotta, hogy bűncselekmény elkövetésére utasította az elnök

Közben volt kampánymenedzserét nyolc rendbeli csalásban találták bűnösnek.

Cohen vádalkuja komoly mélyütés

Az amerikai sajtó tudósításai szerint Cohen elcsukló hangon válaszolt William Pauley bíró kérdéseire, és elismerte: bűnös öt rendbeli adócsalásban, egy rendbeli banki csalásban, melynek során hamis adatokat szolgáltatott egy pénzintézetnek, egyszer szándékosan törvénysértő módon vett igénybe kampányfinanszírozásra szánt vállalati pénzeket, egy alkalommal pedig a törvényben megengedettnél nagyobb mértékű összeget juttatott kampánycélokra.

A vádalku során az ügyvéd Trumpot nem nevesítette. Úgy nyilatkozott, hogy ami a kampányfinanszírozási törvény megsértését illeti, arról "egy szövetségi hivatalra pályázó jelölttel" egyeztetve cselekedett. Hozzátette, hogy az igazságszolgáltatás előtt elhallgatott olyan információkat, amelyekkel ártott volna "egy szövetségi jelöltnek".

A kampányfinanszírozási törvény megsértése közvetlenül is érinti Donald Trumpot. Cohen ugyanis, aki Trump személyes ügyvédje volt, a 2016-os elnökválasztási kampány idején két olyan nőnek fizetett pénzt a hallgatásukért, akik azt állították, hogy évekkel korábban viszonyuk volt az akkor még üzletember Trumppal. A pénz átutalását Cohen egy fantomcégen keresztül bonyolította le, és feltételezések szerint a kampányra szánt összegből utalta.

A demokraták szerint az ügyvéd vallomása felveti Donald Trummp érintettségét is.

Manafortra további 10 bűncselekmény éghet rá

A múlt csütörtök óta tanácskozó esküdtszék kedden közölte döntését, miszerint 18 vádpontból nyolcban döntést hozott, de tízben nem sikerült megegyezésre jutnia. A volt kampánymenedzsert öt rendbeli adócsalásban, két rendbeli banki csalásban, továbbá külföldön tartott bankszámlák eltitkolásában mondták ki bűnösnek.

Mivel további tíz - szintén pénzügyi csalást felsoroló - vádpontban az esküdtszék nem tudott dűlőre jutni, ezekben a vádpontokban új bírósági eljárás kezdődhet, új esküdtszékkel. Az ügyészeknek augusztus 29-ig kell ezzel összefüggésben ismertetniük döntésüket.

A bíró egyelőre nem jelölte meg az nyolc vádpontban az ítélethirdetés napját. Sajtókommentárok szerint a nyolc rendbeli csalásért Manafort összességében akár 80 évig terjedő börtönbüntetést is kiróható, de jogi szakértők szerint körülbelül legfeljebb tíz év szabadságvesztésre fogják ítélni.

Donald Trump, aki Nyugat-Virginiában választási kampánykörúton van, leszögezte, hogy "a Manafort-ügynek semmi köze" hozzá. Trump "jó embernek" nevezte volt kampánymenedzserét, és bírálta Robert Mueller különleges ügyészt, az általa vezetett vizsgálóbizottság munkáját pedig "boszorkányüldözésnek" minősítette.