Lesöpörte az asztalról a jobbikos amnesztiát a Fidesz, Budaházyék maradnak a börtönben



A Fidesz tartózkodott, míg az MSZP nem vett részt a szavazáson - derül ki Toroczkai László szerdai Facebook-posztjából. A javaslat így nem kerülhet az Országgyűlés elé.

Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága mai ülésén tárgyalta „Az 1956-os forradalom 60. és a 2006-os forradalmi események 10. évfordulója alkalmából történő közkegyelem gyakorlásáról” szóló törvényjavaslatot. A testületnek mindössze arról kellett döntést hoznia, hogy az további vitára az Országgyűlés elé kerülhessen, ahol majd annak részleteiről még számos egyeztetésre lett volna lehetőség.. Végül

a fideszes honatyák tartózkodása (ami gyakorlatilag "nem" szavazatnak felel meg),

a szocialisták távolmaradása mellett, a jobbikos Apáti István és Staudt Gábor igen szavazata ellenére a törvényjavaslatot elvetették.


A bizottság 2016. november 2-án tárgyalta „A 2006-2010 közötti, az állam által indokolatlan önkényt megvalósító fellépés idején elkövetett, politikai indíttatást is magukban hordozó cselekmények megítélésével kapcsolatos jogszabály-módosítások szükségességéről szóló” határozati javaslatot, amelyet Hegedűs Lorántné, Z. Kárpát Dániel, Volner János és Sneider Tamás jobbikos országgyűlési képviselők terjesztettek elő. Akkor a vitához hozzászólt Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő is, feltárva a javaslat jogi vonatkozásait.

Akkor  a fideszes Répássy Róbert és Vas Imre is azzal hárította el a határozati javaslat támogatását, hogy az nem jelentene megoldást. Répássy egyenesen úgy fogalmazott, hogy "a legnagyobb hiányossága ennek a javaslatnak, hogy

"az előterjesztők nem mertek amnesztiatörvény-javaslatot előterjeszteni."

A hallgatóságban ennek alapján az a benyomás alakult ki akkor, hogy

egy amnesztiára vonatkozó törvényt kész lennének támogatni

 a Fidesz-KDNP képviselői. A Jobbik ennek megfelelően most egy

közkegyelmi törvényjavaslatot

nyújtott be.

Az úgynevezett Hunnia-csoport ellen folytatott, már hét éve tartó büntetőeljárásban első fokon összesen 125 évi fegyházbüntetés kiszabására került sor. A Fővárosi Törvényszék Budaházy Györgyöt és hat társát először bár házi őrizetbe helyezte, ezt a másodfokként eljáró Ítélőtábla előzetes letartóztatásra változtatta. Azaz most a legszigorúbb fogva tartási körülmények között raboskodnak azok, akik a Gyurcsány-rendszer megdöntésére szerveződtek. A terhükre rótt cselekményeket egyikük sem ismeri el, következetesen tagadnak valamennyien.


A Jobbik közkegyelmi kezdeményezését benyújtó Sneider Tamás a törvényjavaslat ismertetésében történeti áttekintést adott, így a bizottság tagjai megismerhették az 1848 és az 1956-ot követő amnesztiák rövid hátterét. A politikus hangsúlyozta: nem kell állást foglalni az esetleges bűnösség tekintetében, pusztán egy politikai döntést kell hozni, amelyet korábban Ferenc József osztrák császár, de

még egy Kádár János is meghozott.


Répássy Róbert (Fidesz) kifogásolta az összehasonlítást, szerinte a 2006-os eseményeket nem lehet párhuzamba állítani 1848-cal, különösképpen nem 1956-tal, ahol - mint fogalmazott - "tankokkal szálltak szembe a szabadságharcosok". Ezzel indokolva előzetesen kifejtette, hogy nem fogja támogatni a javaslatot.

Apáti István visszautasította Répássy érvelését. Mint a jobbikos szóvivő fogalmazott, nem tankok, hanem azonosító nélküli, nem rendszeresített eszközöket használó, a Balsai-jelentés szerint is terrorcselekményeket elkövető terroristák mentek szembe az akkor utcára vonulókkal.

"Hogy ők miként lettek elszámoltatva? Sehogy kérem, azóta is élvezik az azonosítószám nélküli élet minden örömét!"

- fejtette ki szenvedélyes hangú hozzászólásában a képviselő.


Apáti szerint a hazaszeretetért börtön, a nemzeti vagyon elherdálásáért magas pozíció és kiemelt nyugdíj jár. Mint fogalmazott, ez ellen érdemes és kell is küzdeni képviselőként vagy akár civilként is.

Ezt követően a bizottság KDNP-s elnöke, Rubovszky György szavazásra bocsátotta a kérdést, ahol a jelen lévő Fidesz-KDNP-s képviselők tartózkodtak, az egy szem szocialista Bárándy Gergely már előzetesen tüntetőleg elhagyta az üléstermet, míg a Staudt Gábor és Apáti István jobbikos honatyák támogatták a javaslatot, amely így összességében elutasításra került.

Portálunk kérdésére a törvényjavaslat benyújtója, Sneider Tamás elmondta, hogy rendkívül csalódott, hiszen

miközben az emberi életeket követelő vörösiszap per minden vádlottját felmentették

, ahogy az például a Sukoró-ügyben is történt, addig a Hunnia-ügyben 125 év fegyházbüntetést kaptak többségében büntetlen előéletű, diplomás, példás családi életet élő emberek, a politikai hatalom pedig mindehhez asszisztál.

"Sajnos a Fidesz egyelőre csak részben ad amnesztiát. Miközben Gyurcsányék, a politikai és rendőri vezetők a mai napig büntetlenséget élveznek (nem beszélve Biszku Béláról, aki halála végéig élvezhette a gondtalan nyugdíjas életet), addig a hazafiak börtönben sínylődnek. Kádár János is megtette azt, amit egyelőre a jelenlegi kormánypártok nem mernek felvállalni."

 - mutatott rá a politikus.



Kerepes, Kunszentmiklós, Sátoraljaújhely, Ásotthalom, Sárospatak és Újpest önkormányzata már elfogadott egy közkegyelemre irányuló kezdeményezést, amelyben arra kérik Áder János államfőt és Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az Országgyűlés közkegyelemben részesítse azokat, akik ellen a 2006 és 2010 közötti, „politikai ellenállásként értékelhető cselekmények miatt" indult büntetőeljárás.

Ha a jövőben további önkormányzatok csatlakoznak,  alulról jövő kezdeményezésként mégis eljuthat egy olyan szintre az ügy, amelynek érdemi támogatását nem akadályozhatja meg még egy Fidesz-KDNP-MSZP amnesztia-ellenes koalíció sem.