sokan keresték meg őket azzal, hogy az ismerőseitek szeretnének belépni közéjük.
A korábbi WhatsApp-csoport létszámkorlátja – 20 ezer fő – ugyanis már nem tette lehetővé új tagok felvételét. Ezért a whatsappos platformot lezárták, a „tettrekész, bátor harcosokat” pedig átterelték a Facebookon létrehozott új csoportba.
Csakhogy a facebookos csoport jelenleg csupán 15,1 ezer főt számlál – vagyis messze elmarad a korábbi, 20 ezres tagságtól. A negyede eltűnt. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy Orbán posztjában ráadásul az áll:
amióta új klubtagok felvétele mellett döntöttünk, elárasztottak minket a csatlakozni vágyó harcostársak. Már több mint 7000 honfitársunk érkezett hozzánk a ti meghívásotok nyomán.
Ez alapján nem világos, hogy a jelenlegi tagok többsége a régi WhatsApp-csoportból jött-e át, vagy már az új csatlakozók teszik ki a tagság nagy részét.

Tovább bonyolítja a képet, hogy a tagság Orbán szerint sem egységes: a kormányfő úgy fogalmazott, hogy a
digitális köd homályában megbújnak az ellenfél téglái.
Csoportot építeni nem lehetetlen
Érdekes összehasonlítás, hogy szinte pontosan ugyanebben az időben – szombaton – indult el a Banki Károsultak Fogyasztóvédelmi Szövetségének Facebook-csoportja, amely alig néhány nap alatt több mint 40 ezer tagot gyűjtött, vagyis csaknem háromszor annyit annyit, mint a Harcosok Klubja. Holott emögött nem áll a kormánypárt ereje és whatsappos előzmény.
