Meglesz a politikai szándék? Az önkormányzatok segítségével enyhülhetnének a kórházak gondjai

Ha a kormányzat nem partner, akkor a Jobbik az önkormányzatokhoz fordul.

Vasárnap egy sajtótájékoztató keretében emlékeztette Stummer János, a Jobbik budapesti regionális vezetője Lázár Jánost (és persze a kormányzatot), hogy a 2024-es olimpiai pályázat lemondása után felszabaduló milliárdoknak az új Puskás Stadionnál jobb helye lenne a magyar egészségügyben. A politikus akkor közölte, hogy a jobboldali párt szakpolitikusa, dr. Lukács László György közérdekű adatigényléssel kikérte az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól azt a listát, amely összegzi a 15 milliárdos kórházi fejlesztési keretre beérkezett, de el nem fogadott igényeket.

Az intézmények által felsorolt tételek értéke bőven meghaladta a keretet, végül 54 milliárd forintra rúgott ez az összeg. Azonban a számla végül nem lett kiegyenlítve, Stummer János szerint az olimpia "gazdátlan" milliárdjait például erre is költhetné a kormányzat.

Az ország összes régiójából pályáztak a kórházak, olyan igényekkel, amire nem is gondoltunk volna. Mert egy dübörgő országban magától értetődő, hogy ezek elérhetőek.

Csak néhány apróság

Például a Bács-Kiskun Megyei Kórház azontúl, hogy kialakítana egy tartós lélegeztetési központot a megyében, az ellátásbiztonság és racionális működtetés növelése érdekében az onkológián fali oxigén csatlakozásokat építene ki, amire 7 millió forintot igényelt. Kiskunhalason egészségügyi veszélyes hulladék ártalmatlanító berendezést szereznének be. Orosházán a számos hiány mellett az elektromos rendszeren javítanának, míg a Kisvárdai Kórházba takarítógépeket vásárolnának.

 

A teljes listát ITT olvashatja.

A listából kivehető, hogy a több száz milliót meghaladó tétel mellett bőven akad olyan is, amely néhány millióból kijönne. Ugyanakkor ezekre mégsem adott pénzt a kormányzat. Ennek persze létezik egy olyan olvasata is, hogy hiányzik a politikai szándék a cselekvéshez.

Lapunk úgy tudja, hogy a Jobbik ezért az érintett önkormányzatokhoz fordul: a képviselő-testület elé terjesztik (több helyen ez már meg is történt), hogy az önkormányzati büdzséből finanszírozzanak meg egy-egy, a kormányzat által elutasított kórházi tételt. Bár ez nem önkormányzati feladat, azonban a településvezetésnek gondoskodnia kell a helyben élők egészségéről, ha másképp nem, akkor így - vélekednek a pártban.