- Aki ismer téged, vagy mondjuk rajongóként néha-néha ránéz a Facebook-oldaladra, annak nyilvánvaló, hogy komoly szinten bringázol. Hogyan kezdődött el ez nálad?
- Igazán aktívan bő négy éve biciklizem. Az egész úgy indult, hogy bementem a boltba, és vettem egy 25 ezer forintos bringát, mert úgy gondoltam, hogy muszáj karban tartanom magam a koncertek miatt. Néha ugyanis azt éreztem, hogy nem bírom annyira szuflával, ezért kell valami sport. Elsőre egy alap modellt vettem, úgy gondoltam, hogy ez megteszi addig, amíg formába nem lendülök.
A XI. kerületben Sashegyen lakom, és első alkalommal elindultam kifelé Budaörs felé, és kb. a Templom térig bírtam. Aztán elkezdtem egyre komolyabban csinálni, minden nap mentem, végigtekertem az egész nyarat. Az első időkben minden bajom volt, majdnem hánytam, fájt mindenem, de érdekelt nagyon, belejöttem. Jött a tél, akkor sem hagytam abba, csak a hétvégék maradtak ki, a koncertek miatt.
Ez az első bicikli szét is ment az első év végére – mentem vele vagy 3000 kilométert –, de arra jó volt, hogy hozzászokjak a napi menethez. Aztán vettem egy normálisabb bringát, amivel már túrázgatni kezdtünk a barátnőmmel. Először a kisebb dolgok jöttek, Velencei-tó kör (ami olyan 30-35 km), aztán kétszer egymás után, időre, aztán már háromszor. Utána meg már az következett, hogy ne vonattal vigyük le a biciklit a tóhoz, hanem odáig is tekerjünk, és úgy kerüljük meg… végül pedig a Balaton kerülés jött.
- Ennyire ne szaladjunk még előre, inkább azt mondd meg, hogy miért a biciklizést választottad?
- Csömörön nőttem fel, volt egy kék színű Camping biciklim, és iszonyatosan sokat bringáztunk. Ezt 15 éves koromig nyomtam, de onnantól nem nagyon foglalkoztam vele. Sajnos robogok a 40 felé, és ahogy mondtam, kb. 4-5 éve újra kezdtem.
- Mountain bike-od van, ugye?
- Igen, de ennek is érdekes a sztorija. Ezzel is kezdtem, és most is az van, de időközben kipróbáltam az országútizást is. Kintről rendeltem is ehhez egy bringát, de nekem ez a fajta biciklizés egyáltalán nem jött be. Én ugyanis nagyon szeretek bemenni az erdőbe, terepen bringázni, az meg nem oda való. A Balaton kört sem tudod normálisan megcsinálni, mert csak a rendes úton tudsz vele menni. Kb. öt hónapig hajtottam, próbálgattam, sokszor kaptam defektet, szétment a felni, stb., úgyhogy fogtam és eladtam. Maradtam csak a montinál.
- A mélyen barázdált vastag gumisnál.
- Igen. Azzal lehet normálisan terepezni. Volt egy olyan időszak, hogy minden egyes héten cserélnem kellett a gumikat, mert próbáltam spórolni, hogy megveszem az olcsóbbikat, de rájöttem, hogy ez hülyeség. Igenis megéri egy vastagabb, normálisabb külsőt venni, hogy ha biztosra akarunk menni, mert ha éjszaka defektet kapsz, annál nincs idegesítőbb, le kell fejteni a gumit, pumpálni kel…
- Jut eszembe, a hosszabb utakra milyen célszerszámokat viszel magaddal?
- Minden van a táskámban. Az utolsó fogótól, villáskulcstól kezdve a gyorskötözőn, imbuszkulcson át, a kesztyűig, a rongyig, kéztörlőig, minden. Belső is minimum kettő van nálam. Van egy jóféle kis hátizsákom, abban az egyik rekesz csak ezekkel van tele. Mert jártam már úgy, hogy tolni kellett hat kilométert a bringát, nem tudtam mit csinálni, este volt, senki nem jött. Sokkal jobban jártam volna, ha 10 perc alatt kicserélem a kereket, ha lett volna nálam szerszám.
- Akkor elmondhatjuk, hogy a saját károdon tanultál, és onnantól kezdve mindent viszel. Mondjuk, aki ilyen távokat megy, annak néha tényleg „életmentő” ez a plusz teher.
- Így van. Ha itt a Sashegyen elrohangálok 20 kilométert, akkor nem viszem magammal a hátizsákot. De ezeken a kis körökön is van nálam egy gumilefejtő meg egy belső a nyereg alá felszerelt kis táskában, hogy legalább egy benzinkútig eljussak, ha gond van, ott meg már tudok pumpálni.
- A nagy utakra vitt műszaki segédeszköztáradat már kiveséztük, de ilyenkor fényképezel vagy videózol is? Mondjuk az okostelefonok korában már nem is kell ehhez külön alkalmatosság, hacsak nem valóban élvezhető minőségben szeretnél megörökíteni ezt-azt.
- Nem vagyok egy nagy telefonos, nincs is hiper-szuper készülékem. Viszont, vettem egy action kamerát, azzal szoktam rögzíteni, hogy hol járok. Kitanulgattam hozzá egy-két programot, és itthon, a magam szórakoztatására, két-három perces amolyan összefoglaló kisfilmeket szoktam készíteni. De például a legutóbbi lemezünkön szereplő Hidegben sírsz című számhoz az ezzel forgatott felvételekből raktam össze egy videót.
- Mondtad, hogy vagy egyedül, vagy a barátnőddel bringázol. Ezek szerint nem kedveled a csapatos gurulásokat, a kimondottan teljesítménytúrának minősülő, nagy tömegeket vonzó megmozdulásokat?
- Eddig még nem indultam semmilyen csoportos eseményen. Szokta is mondani a barátnőm, hogy miért nem nevezek be egy-két hivatalos versenyre, megnézném, hogy másokhoz képest hogyan megy a dolog. De megmondom őszintén, én nem nagyon szeretem ezeket a csoportos tekeréseket. Ketten-hárman elgurulunk, az még oké, mert tudunk kommunikálni, a többire nem vágyom.
Tavaly egyébként a Balaton kör úgy indult, hogy simán csak elkezdtük lesz ami lesz alapon, hogy majd alszunk valahol… de azzal nem számoltunk, hogy ilyenkor már sehol nincs szállás. Ugye, ez júniusban van, úgyhogy azt jó előre le kellett volna foglalni. Ott álltunk este 10 órakor, és mikor már az ötödik kempingben mondták, hogy nincs hely, akkor úgy gondoltuk, hogy nincs más lehetőség, menjünk tovább. És elindultunk az éjszakában, még tekertünk, még tekertünk, közben már hajnalodott, mi meg néztük, hogy Úristen, még mennyi van hátra… És végül is megcsináltuk 18 óra alatt, mert megálltunk közben egy-másfél órára megfürdeni, meg egy kicsit összeszedni magunkat. Összesen 252 km volt az össztáv, mert még Tihanyba is feltekertünk, és körbe is mentünk a félszigeten. De mondom, nem így terveztük, hogy ebből egy brutál teljesítménytúra lesz. Ennek ellenére jó volt, én nagyon élveztem. Nem mondom, voltak nehéz pontok, mert iszonyat fárasztó, kemény menet ez, de utána már azt mondtam, hogy hú de jó, hogy megcsináltuk.
- Országhatárokon túlra még nem utaztál úgy, hogy vitted magaddal a bringát?
- Ó, ez egy tök jó kérdés, ugyanis pont a hetekben terveztünk el egy ilyet. Nemsokára részt veszünk a Fertő-tói kanyaron, ami egy picit átmegy Ausztriába is, de most nem erre gondolok, hanem, hogy idén júniusban Észak-Olaszországban fogunk bringázni. Ez egy nagyon-nagy álmom volt, hogy ott csináljunk egy bicikli túrát. És most már biztos, hogy megyünk, mert a szállásunk is le van foglalva.
- Most akkor nem jártok úgy, hogy tovább kell tekerni éjszaka, mert nincs hol aludni…
- Nem, semmiképpen. Most már azt térképezzük fel, hogy ott merre lehet menni biciklivel.
- Lesz egy központi szállásotok, és onnan rajzotok ki ide-oda?
- Így van. Egy hétig leszünk kint, próbálunk minél több helyre eljutni majd.
- Apropó, a tekerés mellett alaposan szét is nézel útközben, vagy csak magáról a bringázásról szól nálad a történet?
- Abszolút az előbbi! Ha új helyre megyünk, akkor természetesen felderítjük a terepet. Épp a múltkor számoltam össze, hogy már 27-szer kerültem meg a Velencei-tavat, és az első pár alkalommal megálltam itt-ott, szétnéztem, de most már inkább teljesítménytúra-szerűen tekerek, az időt figyelem, hogy mennyi idő alatt tudom le a távot.
Bő két hete például a Duna partról, tehát Óbudáról felmentünk a Hármashatár-hegyre. Aki járt arra, az tudja, hogy ez nagyon kemény út, végig emelkedő, kb. 8 és fél km. Hát, most nem volt kedvem forgolódni. Úgyhogy, ha már többször megyek egy-egy helyre, akkor csak tekerek, ha viszont új a környezet, akkor nyilván meg-megállok.
- Nem elhanyagolható téma, hogy volt-e már baleseted, buktál-e már?
- Hú, igen! De onnan indítanám, hogy van autóm, azonban nem nagyon használom, mert nem vagyok hajlandó a dugókban ülni. Például Apukámék, ahogy említettem, Csömörön laknak, az tőlünk 28-30 km, simán kitekerek, utána meg visszajövök, és közben nézem a sok embert, hogy hogyan képes órákig araszolgatni a dugóban… De nálunk még nem alakult ki a kerékpáros kultúra, ugyanolyan felelőtlen a biciklis is, a gyalogos is, meg az autós is. Persze, tisztelet a kivételnek, mert az autósok között is vannak hihetetlenül jófejek, meg rendesek, és igazából az autósokkal van a kevesebb bajom. De a gyalogosok…! Egyértelműen el van választva a járda és a kerékpárút, mégis azon lődörögnek össze-vissza. Háromszor estem eddig, mindig gyalogosok miatt.
A felső rakparton mentem, teljesen egyértelműen felvázolva rajta a bicikliút, és egy kedves pár kézen fogva andalgott előttem. Gondoltam, nem csengetek rájuk, kikerülöm őket a járdán, de abban a pillanatban kiléptek, és úgy nekimentem a nőnek, aki nagyobb darab volt mint én, hogy én estem a nagyobbat. A bicikli kormánya szanaszéjjel hajlott, mert pont az országútival volt, lehorzsoltam magam… A srác nem is a nőjéhez szaladt, hanem hozzám, hogy jól vagyok-e, mert tudta, hogy igazából ők voltak rossz helyen.
A másik durvább volt. Mentem Csömör felé, van ott egy völgyrész, ami végig bicikliút, és pár tizenéves ott szambázott össze-vissza, ők is kiléptek elém. Kb. harminccal mentem, és olyan szinten nekik szaladtam, hogy szanaszét tört a bicikli, monoklim lett, egy oszlop elkapta a vállamat, pár helyen véreztem. Nem is tudtam tovább menni, kitört a kerék, letörtek a fékek, és hátrafordul a kiscsávó, és azt mondja, hogy ja, bocs… és így továbbmentek. A túloldalról jött oda egy járókelő, hogy tud-e segíteni.
A harmadik eset pedig – mondjuk abban egy icipicit én is ludas voltam –, lent voltunk a Barba Negra Track-ben egy születésnapon, és én biciklivel mentem. Szaszával (Szendrey Zsolt énekes, Zorall, Sex Action, Action – a szerk.) elég istenesen bejégereztünk… és hát, hazafelé elcsúsztam egy picit, mert a padkára későn kaptam fel a bringa első kerekét. Az órám eltört, de ez egy lájtos bukta volt.
- Arra nem szoktál gondolni, hogy – mivel te gitáros vagy, mindkét kezedre fokozottan kellene vigyázni – mi van akkor, ha ne adj’ Isten úgy esel, hogy valami súlyosabb törésed lesz?
- Dehogynem! Nagyon sokszor megfordult már a fejemben. Szoktam ilyentől félni. De próbálok óvatos lenni, nem megyek vadállat módon. Csak tekerek, és igyekszem jól kifárasztani magam.
- Egy-két triviális dolog is érdekelne, például sok vizet iszol?
- Nyáron rengeteget. És most lehet, hogy röhögni fogsz, de sokszor szoktam magammal vinni fröccsöt is. Öntök egy kis fehérbort a flakonba, azt telenyomom szódával, és jól lehűtöm. Aztán induláskor berakom a hátizsákba, és iszonyat jó tud lenne, amikor egy-egy izzasztó etap után megállok és meghúzom. De nehogy félreértsd, inkább a víz javára van az arány. (nevet) A másik pedig az ásványvíz málnaszörppel. Viszont kólákat, energiaitalokat sosem iszok.
- Hosszú távokra nem árt energia- vagy proteinszeleteket csomagolni, hacsak nem állsz meg útközben valahol kajálni…
- Szoktam én is ilyen-olyan szeleteket vinni, például müzlit, de szőlőcukor az mindig van nálam. Sokszor van olyan, hogy egy-egy keményebb emelkedős rész után bekapok egy adagot. Mert én megfogadtam, hogy sosem tolom a biciklit, az erdőben is, ha extrém körülmények vannak, sziklák állnak ki a terepen, akkor inkább a vállamra kapom, a rendes úton pedig megpróbálok valahogy feltekerni, még ha lassan is megy, és ilyenkor a megszédülést megelőzendő jól jön ez a szénhidrát, attól azonnal helyrejövök.
- A dohányzással hogy állsz?
- Úgy vagyok a cigivel, és emiatt sokszor lelkiismeret furdalásom is van, hogy amikor koncert van hétvégén, akkor fröccsözök, és ilyenkor mindig rágyújtok. De nem vagyok rendszeres dohányos, hétköznap sosem cigizek, és ha hétfőként elmegyek biciklizni, akkor először ki kell magamból lélegezni a füstöt. Az első félóra ilyenkor nagyon rossz. A következő négy napban nem gyújtok rá, de hétvégén megint koncert, és ugye a hangulat megkívánja, akkor újra elszívok néhány szálat, és ez megy körbe-körbe. Mondjuk, mindig csak a gyengéket veszem, de ezekről is le szeretnék állni. Egyszer csak sikerül…
- A beszélgetés elején azt mondtad, hogy már az első évben sem hagytad ki a telet. Abszolút nem függsz az időjárástól?
- Nem. És pont Szaszával beszéltük nemrégiben, mert ugye ő is nagy bringás, hogy ő télen nem teker. Amint 10 fok alá megy a hőmérséklet, akkor elteszi a biciklit és csak akkor veszi elő, ha már tavaszodik. Mert szétmenne a térde a hidegben. Egyébként, a baráti körből sem jár senki. Én meg azt szoktam mondani, hogy aki téli olimpiázik, síel, stb. azoknak sincs semmi baja. Lekopogom – így, hogy már a negyedik-ötödik télen is túl vagyok –, hogy nekem sincs kutya bajom se. Most is volt olyan, hogy a bicikli hőmérője mínusz 15 fokot mutatott, de felvettem a maszkot, bebugyoláltam a fejemet, dzseki, thermogatya, és mentem. Ilyenkor is lenyomom a napi 20-25 kilométeremet. Mondjuk, hóban menni jó kis kihívás, de én nagyon imádom.
- Azt meg tudod mondani, hogy kb. mennyit tekertél eddig?
- Három bicikliváltásom volt eddig, most épp egy tárcsafékes modellel járok, és mindig nagyon fontosnak tartottam, hogy órát is vegyek, így mindig fel tudtam írni az aktuális távokat. Szóval rendesen, naponta vezetem, úgyhogy pontos adatot tudok mondani: 38 ezer kilométert bringáztam.
- Nem semmi! Hogy látod, a szakmában te vagy az egyedüli ennyire elkötelezett?
- Elég sok embert, kollégát ismerek. Van aki a gyúrásra esküszik, van aki kick boxol, van aki fut, én biciklizem… De Szaszán kívül más olyan bringást nem ismerek, aki minden nap menne, de ő is leáll a téli időszakban.
- Az interjú úgy indult, hogy te ezt amolyan erőnléti dolognak szántad, hogy a színpadokon megfelelő kondícióban tudjál tevékenykedni, de mivel kint űzött sportról beszélünk, azért a friss levegő, és a természet szeretete is valamilyen szinten is közrejátszik ebben, igaz?
- Pontosan így van! Megnyugtat a bringázás. Mondjuk, van egy húzósabb hétvége, utána fogom magam, felülök a biciklire, és feltekerek a Normafára… van kb. két ember rajtam kívül, mert általában hétközben megyek. Annyira jó érzés, hogy szinte mosolygok menet közben. Engem ez feltölt. Sokszor dudorászom magamban, jó néhányszor szövegötletek is eszembe jutnak. A tavaly megjelent harmadik Twister lemezhez is születtek így dalok. Volt egy párszor, hogy otthon elakadtam, sehogy sem jöttek a sorok, és ilyenkor bringázás közben is ezen jár az agyam. Sokszor volt, hogy megálltam, és vagy felmondtam a telefonomra, vagy felírtam egy papírra, ami eszembe jutott, és mikor hazajöttem, már tudtam folytatni.
- Ezek szerint te nem bömbölő fülessel a fejeden közlekedsz…
- Nem. Így kezdtem, én is kipróbáltam, de ezen már túlvagyok. Látom, hogy a futóktól kezdve a bringásokig szinte mindenkin ott van a fülhallgató, de én biztonságosabban érzem magam nélküle. Valahogy nekem nem jött be. Inkább próbálok magamra, belülre figyelni, és élvezni, hogy kint lehetek a természetben.