Bözsi néni tehát Nagygécen él. Egy faluban, amely nincs rajta a térképen, amelyet hiába ütünk be a GPS-be, nem mutat semmit. Hat lakója van még - de jövője már nincs. És igazából jelen is éppen, hogy csak.
Amikor az akkor még több mint hétszáz lelkes szatmári települést 1970-ben elmosta a medréből kilépő Szamos, mindenkit elköltöztettek innen. A kommunista fejesek Pesten úgy döntöttek: a falut egyszerűbb kitelepíteni, mint újjáépíteni. Csak néhány makacs ember kapaszkodott a szülőföldbe. Mára csak hatan maradtak.
A faluról fél évvel ezelőtt közölt megrázó riportot a Vasárnapi Hírek. Az újságíró a hideg konyhában beszélgetett Bözsi nénivel, aki megszokta már, hogy
csak az egyik szobát fűti fel, de azt is csak éjszakára.
Elmesélte azt is, hogy örül az emlékparknak, mert a látogatókkal legalább néha visszatér az élet a faluba, de tart is az idegenektől. Előfordult már az is, hogy betörtek hozzá,
megverték, megkötözték és sorsára hagyták.
Nagygécen villany van ugyan - de se vezetékes víz, se csatorna, se gáz. És persze vasút, és busz se. Emlékpark viszont van. Kétszáz márványkővel, rájuk vésve az elkényszerültek üzenetei.
Van Megmaradás Háza, és Megmaradás Temploma is- ott állnak a pusztulás kellős közepén ötszázmillió forintos uniós forrásból.
Most Orbán Viktor érkezett Bözsi nénihez látogatóba. Vitt akciós ballagási virágcsokrot, és némi joviális uradalmi kedélyeskedéssel majdnem végig leplezni tudta az arcára végül csak kiülő méla unalmat és hamisítatlan Döbrögis leereszkedést.
Bözsi néni szereti Orbán Viktort, hálás neki a múltkori 1,6 (egy egész hat tized) százalékos nyugdíjemelésért. A kormányfő még azt is kilátásba helyezi, hogy, "ha úgy vannak a számok", akkor még idén
"emelek megint"
Nem az állam, vagy a nyugdíjkassza, de még csak nem is a kormány. A Miniszterelnök Úr maga emel, egyes szám első személyben.
Bözsi néni szeretné, ha minden évben lennének választások, mert
"olyankor egy kicsit mindig emelnek a nyugdíjon".
És itt facsarodik össze a szív, és szorul ökölbe a kéz.
Mert Nagygéc nem csak egy halálra ítélt kis falu - hanem ennek az egész, halálra ítélt, nyomorult országnak, ennek az aljas és álszent rezsimnek a tökéletes, iszonytató jelképe.
Ahol az uniós százmilliókból nem út, nem gáz és vízvezeték épül - hanem emlékpark.
Ahová időnként lekanyarodik a főútról egy-egy Audi a NER elitjével. Szippantanak egy jó nagyot a romlatlan, tiszta falusi levegőből, aztán teli torokból elbömbölik a Himnuszt, meg a Boldogasszony Anyánkat a gyönyörű (tényleg gyönyörű) Megmaradás Templomában - körülöttük meg mélyen hallgat a magyar nyomor skanzenje. Aztán hazamennek, és rohadtul büszkék magukra, hogy milyen jó kereszténymagyar emberek, hiszen mégis csak adtak valamit a falu egyszerű népének, és még Bözsi néni malacait is megtekintették.
Így lesz egész Magyarország egyetlen, szép, kifogástalanul kivitelezett, uniós pénzből épült emlékpark
Emlékország, amely az utókornak üzen. Nem a jövőnek - mert Bözsi néninek, meg a másik kilencmilliónak az nem jut.
Nekik annyi jut hogy hálásak legyenek az egy egész hat tized százalékokért, a minimálbérért a katedrán, vagy a kórházban, a 12 órás műszakért a Tescóban, vagy a multi gyártósora mellett. Vagy vegyék a sátorfájukat, és elmenjenek. A parkban majd nekik is jut egy szép márványkő, talán még a búcsúüzenetük is felfér rá. De az is lehet, hogy csak annyi:
"Kalandvágyból eltávozott, emlékét örökre megőrzi az utókor. Épült: Orbán Viktor miniszterelnökségének 27. évében, az Európai Unió támogatásával."