2017. 06. 18. 12:32

A lovagkirály és a rock - Zenés darab készül Szent Lászlóról

A tervek szerint ősszel jelenik meg egy Szent László királyunkról szóló kiadvány, mely egy verseskötetet, és – hangos mellékletként – egy 14 dalos, prózai részeket is tartalmazó zenés darabot foglal magába. A költeményeket, és a mű szövegeit Dr. Varga Tibor jogtörténész, a Szent Korona Szabadegyetem alapítója, a Szent Korona Országáért Alapítvány elnöke írta, ezek megzenésítését pedig Szebelédi Zsolt, a P.Mobil dobosa, és a VálaszÚt zenekar énekes-dobosa vállalta el a felkérést követően. A jelenleg is folyó próbatermi és stúdiós munkálatok közben elkészült a darab első felvezető videója, aminek apropóján a két szerző adott egy rövid tájékoztatást.

Dr. Varga Tibor:

Szent László emléke nemcsak történelmünket hatja át, hanem az egész nagy Magyarországon is földrajzi nyomot hagyott. Lovának patkónyomai, sisakjának kőemlékei és a sziklákból általa fakasztott források behálózzák az egész Kárpát-medencét. Ehhez képest nem emlékezünk rá, pedig népünk nem is olyan régen Mátraverebély-Szentkúton (ahol Szent László lovának egyik patkónyoma található) így imádkozott:

„Szent Lászlónak szent lova, szent lovának szent lába, szent lábának szent patkója, szent patkójának szent nyoma: könyörögj érettünk!”

Mindez pedig azt jelenti, hogy az ősök követését tartották eleink a legfontosabbnak. Így lehet megtartani és feltámasztani az öt sebből vérző országunkat. (Ezek a Trianonban elvett részeket jelentik.)

Mi köze ehhez egy rock számnak?
Kifejezetten a ma már forradalminak számító ősemlékezet megtartása. Ahol érzik, hogy Atilla és Szent László népünknek a szívéből született. Tudják, Isten előtt személyük összetartozik. A bátorság, amiről Salamon futásával kapcsolatban szól a dal, egyenesen alapkövetelmény lenne. Ma egy sunyi, gyáva világot élünk, ahol az interneten hazug módon elbújó emberek élnek nyomasztó valóságot. Ebben a silány korban a hősi élet a föld alá kényszerül. Sajátos módon, egy légópincéből szólal meg ez a rock szám is, amely a Képes Krónikára és Szent Lászlóra hívja fel a figyelmet. Azonban, nincsen baj! Ilyen boldog, bizakodó fiatal zenészeket még nem látott a világ! Szeretik országukat, őseik múltját és a zenét. Dolguk van a világban.

Szebelédi Zsolt:

Tavaly ősszel keresett meg Tibor, hogy meghallgatta a legutóbbi Mindenen át! című lemezünket, és nagyon tetszett neki. Ennek rendkívül örültem, mert régóta hallgatom az előadásait és nagy tisztelője vagyok. Elmesélte, hogy verseket ír, és ezekből a versekből szeretne a jövőben egy Szent Lászlóról szóló zenés darabot írni. A zene részét illetően rám és a zenekaromra gondolt, hogy elkészíthetnénk. Elfogadtam a felkérést, mert a zene mellett magam is a magyar történelem szerelmese vagyok, emellett a lovagkirály személye mindig is foglalkoztatott.

Az igazat megvallva, a vers- vagy szövegmegzenésítés sokáig távol állt tőlem, mert a régebbi zenekaraimban vagy most a P.Mobilban és a VálaszÚtban is mindig úgy dolgoztunk, hogy a zene született meg először, aztán erre írtunk egy szöveget. Mindig a zene inspirált. Viszont a közelmúltban a P.Mobilban megzenésítettem Dobszay Károly Ne féljetek, nem megyünk haza című versét, ami új dimenziókat nyitott ki előttem a dalszerzés terén. Hogy úgy mondjam „rákaptam az ízére”. Ebben az időszakban kezdte el Tibor küldeni a verseit, amikre szinte azonnal zenék is születtek. Tizenhat verset zenésítettem meg, amiből tizennégyet választottunk ki. Ebből fog elkészülni a legújabb VálaszÚt nagylemez, ami a Szent László - Bátorság, bátorság! címet fogja viselni, és Varga Tibor verseskötetének CD mellékleteként fog megjelenni reményeink szerint októberben. Egy igazán sokszínű anyag lesz, ami szerintünk többet fog adni, mint egy átlagos lemez vagy koncert hangulat. Egyszerre lesz meg benne az erő, a dinamika, az érzelem, és az igaz történelem.

A címadó klipes dal a Bátorság, bátorság! szerintem egy jó húzós rock dal lett, erős üzenettel. A videóban megpróbáltunk betekintést nyújtani a próbák hangulatába, a Képes Krónika képeivel pedig hidat teremteni múlt és jelen között.

Az első alkalom, ahol az új koncertanyagot fogjuk játszani július 28-án lesz Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban (Budakalász, Szentendrei út 9.). Várunk mindenkit!