Egymásnak feszül észak és dél

Elviselhetetlen a zaj éjszakánként a Balaton Sound miatt, kiakadtak a túlparton. 

A fesztivál igazgatója elismerte, hogy zavaróak lehetnek az éjszakai zajhatások, de azok az előírt határértéket nem lépik túl - írta meg a veol.hu.

Fülöp Zoltán közleményében azt írta, hogy zajszakértőik folyamatosan mérnek az északi parton, több településen. Külön vonalat is működtetnek a lakossági panaszoknak. A fesztivál igazgatója szerint

“a Balaton Sound hazánk kiemelt turisztikai eseménye, amelyre több mint 150 ezren látogatnak el, jelentős részük különféle európai országokból. Mint fogalmazott, mindent megtesznek azért, hogy egy ilyen nagy volumenű esemény békésen együtt tudjon élni a környezetével.”

Csopak polgármestere, Ambrus Tibor arról beszélt a portálnak, hogy már tavaly is felkeresték a zaj miatt a füredi és tihanyi településvezetők zamárdi kollégájukat, de nem történt semmi. Megértik, hogy szükség van a bulira is, de eközben az északi parton élők és az ott nyaralók nem tudnak pihenni, a hangzavar pedig komoly bevétel kiesést jelent az ottani telepüéseknek. 

Balatonfüred a Belügyminisztériumtól kért segítséget, de a szaktárca azt javasolta, hogy beszéljék meg egymás között.