Rühfertőzéssel birkózhat a pomázi Gálfi Béla intézet

Hónapok óta tarthat a fertőzés, a fekvőbetegek szenvedhetnek tőle.

Lapunk úgy tudja, a Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Kft. intézményében már több hónapja tart a rühes fertőzés, ami a védekezések ellenére is rendre kiújul.

Információink szerint a fekvőbetegeket érintő problémáról a látogatók sem kaptak megfelelő tájékoztatást, pedig a rühesség érintéssel terjed, tehát gyorsan képes szaporodni emberről emberre.

Az esettel kapcsolatban levélben kerestük az intézetet. Kértük, hogy reagáljanak a hírre, illetve tájékoztassanak bennünket arról, hogy ha valóban ilyen fertőzéssel küszködnek, annak mi lehet az oka és milyen lépéseket tettek ellene, de egyelőre nem kaptunk választ.

Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, tőlük arra voltunk kíváncsiak, hogy értesültek-e bármilyen formában arról, hogy fertőzés lenne a Gálfiban. A minisztériumi választ szintén várjuk, ezeket amint megkapjuk, közzé fogjuk tenni.

2014 októberében az intézmény egyik ápoltja nyakon szúrta az egyik társát, de az áldozat szerencsére nem sérült meg életveszélyesen. Beszámolók ugyanakkor arról szóltak, hogy az elmúlt években a pomázi-kiskovácsi területen az utcán kéregetnek a pszichiátriai betegek a helyi lakosoktól.

(Címlapképünk illusztráció)