Bűnügyi felügyelet alatt bukott le a zuglói díler, mégsem került rács mögé

Bűnügyi felügyelet alatt bukott le a zuglói díler, mégsem került rács mögé

Kétszer kellett az eljárás alatt lebuknia, hogy végre kezdeményezzék a letartóztatását.

Drog átadása közben csaptak le a rendőrök egy bűnügyi felügyelet alatt álló férfira, aki kábítószert árult egy zuglói lakásban – adja hírül a 24.hu.

A rendőrök december 8-án egy zuglói lakásban ütöttek rajta egy feltételezett kábítószer-kereskedőn, éppen drog átadása közben. A bűnügyi felügyelet alatt álló K. Csabát, valamint két vásárlóját elfogták.

A lakásban mintegy 400 gramm, körülbelül 14,5 millió forint feketepiaci értékű kokaint, bruttó 28 gramm marihuánagyanús anyagot, valamint több mint 3 millió forintot találtak.

A zuglói rendőrök a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Hozzátették: egy idén szeptemberi nagy drogfogás szintén az őrizetbe vett gyanúsítotthoz köthető. Akkor egy feltört autóban 1,7 kilogramm, mintegy 6 millió forint értékű kannabiszt találtak a zuglói rendőrök. A nyomok K. Csabához vezettek, aki a gyanú szerint feltörte a kocsit, hogy a drogot elrejtse benne a rendőrök elől.

A férfi már ekkor is bűnügyi felügyelet alatt állt kábítószer-kereskedelem miatt, ám még ez után sem került rács mögé.