Épp most kötik meg minden idők legnagyobb futballüzletét

Neymar, a Barcelona 25 éves brazil sztárja szinte biztosan Párizsba szerződik. A mai edzésen elmondta társainak, hogy váltani fog, a vezetőedző el is engedte a tréningről. Ennyi pénzt még nem fizettek egyetlen futballistáért sem.

Hetek óta lehet pletykákat hallani arról, hogy Neymar a Barcelonából a Paris Saint-Germain csapatához igazol. Immár hivatalosnak tűnik a dolog: a brazil támadó utolsóként érkezett Ciutat Esportivába, a katalán klub edzőközpontjába, a szerdai edzés előtt bejelentette társainak, hogy távozik. A vezetőedző ezután el is engedte a játékost. Ide Katarból érkezett, ahol a PSG tulajdonosával találkozott. A tervek szerint pénteken érkezhet Párizsba, ahol az Eiffel-torony tövében mutathatják be a hivatalos bejelentés után az új igazolást.

A francia csapat egyes információk szerint 220 millió euró körüli összeget utalhat át Neymar játékjogáért, ami átigazolási rekord, soha nem fizettek még ennyit egyetlen futballistáért sem.

A Barcelona már félig-meddig hivatalosan bejelentette, hogy Neymar a PSG-hez tart, Ernesto Valverde edző nem számol vele az új szezonban. A katalán városban a Camp Nou környékét csalódott drukkerek lepték el "keressük az árulót" feliratú Neymar képekkel.

Ezzel tehát végéhez ért a híres MSN korszak, felbomlik a Messi-Suárez-Neymar trió.

Miért igazol el?

Több összetevő is szerepet játszhatott a döntésében. Spanyolországban jelenleg is folyamatban van az adócsalási ügye, ami még az átigazolásához kapcsolódik. A klub először azt mondta, hogy 57 millió euró körüli összeget fizettek a Santosnak. Később viszont kiderült, hogy a valós összeg 86 millió magasságában lehet, ráadásul ebből Neymar apja 40 milliót kaphatott.

Arról is pletykálnak, hogy Neymarnak szúrja a szemét, hogy Messi a csapat igazi sztárja. A brazil támadó is van akkora klasszis, hogy egy csapat húzóneve legyen, de Barcelonában ez a pozíció hosszú évek óta az argentint illeti. Ha jól megy a Barcelonának, akkor általában jól megy Messinek is, ennek remek példája az Aranylabda kérdése. Amíg Neymar csak mellékszereplő a saját klubjában az igazi sztár mellett, addig nincs esélye a világ legjobb játékosává válni. A PSG-nél viszont ő lesz a legnagyobb név.