A magukat demokratikus ellenzékként aposztrofáló pártok Putyinra kihegyezett hisztériája miben különbözik attól a gyűlölettől, amit a kormány Brüsszel és/vagy Soros György (illetve mindenki, aki nem Orbán Viktor) ellen gerjesztett az elmúlt években?
Ellenségek, ellenségek mindenhol
A kormány minden erejével ráerősít az ellenségképek gyártására. Plakátra teszi, tévében, rádióban, interneten mutatják meg nekünk azokat, akik ellen látványharcot folytatnak. A balliberális oldal a DK-tól az MSZP-n át a Momentumig és LMP-ig pontosan ugyanezt csinálja Vlagyimir Putyinnal és Oroszországgal.
Még a politikatechnikai keret is megegyezik, aminek lényege a "vagy-vagy" alapú választás kizárólagossága.
A Fidesz-kommunikációban ez a
"vagy Orbán és biztonság, vagy Soros-terv és migránsok tömegei".
Az összefogás, össze nem fogás, így összefogunk, de úgy nem fogunk össze kínlódásával áthatott impotens baloldali "erők" a maguk tragikomikus antiputyinizmusukban vélik megtalálni a csodaegyvert 2018-ra.
A színfalak előtt tényleg azt láthatjuk, hogy az orosz elnök és a magyar kormányfő országos, sőt, jelen esetben kontinenses cimborák.
Márpedig ha valaki Orbánnak a barátja, akkor az nekünk csak az ellenségünk lehet, akitől távol kell tartanunk magunkat, egyszer és mindenkorra kimondani, hogy Magyarország kizárólag a Nyugat-Európához tartozik, amit most éppen az EU testesít meg
- ez a balliberális alapvetés ma.
Ami szerintem butaság. Napjaink politikai folyamatait figyelembe véve ugyanis nem aközött kellene döntenünk, hogy Vlagyimir Putyin vagy Európai Unió, hanem aközött, hogy
döntünk-e valamelyik mellett, vagy az EU tagjaként a saját érdekeinket nézve stabil politikai és jövedelmező gazdasági kapcsolatokra törekszünk Oroszországgal."
Tanulni a múltból
A történelemben köteleztük már el magunkat többször is egy oldalon, jó nem származott belőle. Ha más nem, legalább ez a tapasztalat komplexebb gondolkodásra sarkallhatná a felelős politikai vezetőinket.
De mi bajuk van embereknek Magyarországon Vlagyimir Putyinnal? Pontosabban: miért vele van bajuk?
Mit várnak a világ legnagyobb országának első emberétől? Hogy az általa vezetett állam - és így persze a saját elnöki hatalmának biztosítása - érdekében nem használ ki minden lehetőséget? Hogy ezért nem tesz maga is lépéseket?
Persze, hogy tesz. Az Egyesült Államok is tesz, Kína is tesz, minden nagyhatalom tesz, kár ezen megsértődni, a világ így működik.
Tényleg attól várja a sikert a baloldal, hogy Putyint diktátorozza? Putyin a nemzetközi megfigyelők által is szabadnak ítélt választáson szerezte meg az urnához járulók 63 százalékának szavazatát, ami meggyőző. Ez még akkor is így van ha találtak bizonyos szabálytalanságokat.
Egy nyáron közzétett közvéleménykutatás szerint ezt a támogatottságát most is tartja Putyin, tehát esetében, még ha a hatalomgyakorlási technikáját érheti is kritika, legitimitását folytonos diktátorozással kétségbe vonni unalmas és nem is vezet sehova.
A problémát sokkal inkább annak a felvetésnek a reális esélyében látom, hogy - fogalmazzunk egyszerűen - Putyin valamivel fogja Orbán Viktort.
Valaminek történhetett az elmúlt években, amitől az orosz elnök lassan tényleg hazajár Magyarországra, ami számára stratégiai jelentőséggel bír, mivel mégis csak egy EU-tagállam vagyunk.
Persze, az is elképzelhető, hogy Orbán tudatos stratégiai váltással lett kifejezetten oroszellenes politikusból oroszbarát. Ugyanakkor 180 fokos fordulatát látva logikus felvetés az is, hogy a kormányfő életének lehet olyan része akár a múltjában, akár a jelenében, amit szeretne annyira titokban, de legalábbis szűk körben tartani, hogy cserébe rendszeresen a megbízható, hűséges szövetséges szerepében tűnik fel Putyin oldalán, s nem mellesleg orosz hitelből építjük Paks 2-t, aminek szerződését ugyancsak nagyon nem mellesleg 30 évre titkosítottak.
A 180 fokos fordulat ott is tettenérhető, amikor Orbán Viktor 2008-ban Gyurcsányék paksi bővítéssel kapcsolatos 10 éves titkosításáról így nyilatkozott:
"Mindannyian tudjuk, hogy a jövő egyik legfontosabb kérdése, 20-30 évre a sorsunkat meghatározó gazdasági kérdés az energia kérdése. (…) Nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, melyet 10 évre titkosítanak!"
A kelet lehelete
De annak sincsen még tíz éve, hogy Orbán Viktor 2007. október 23-án így fogalmazott a Fidesz ünnepi nagygyűlésén:
„A szovjetek birodalma is a múlté. Eltűnt, de nem enyészett el nyomtalanul. Helyén ma egy életerős, újratatarozott keleti hatalom emelkedik fel. Izmosodik, terjeszkedik, újraéleszti és pártfogolja egykori híveit, Ukrajnától Közép-Európán át a Balkánig. (…) A nyugati világ számára a történelmi kihívást a keleti új rend gyarapodó erői jelentik, melynek leheletét, jelenlétét, kisugárzását már a bőrünkön érezhetjük.”
A jelek szerint ezt a bizonyos leheletet, jelenlétet, kisugárzást egyre gyakrabban érezheti bőrén a magyar miniszterelnök.
Ahogyan az is biztos, hogy a nyugati világ számára a történelmi kihívást a keleti új rend gyarapodó erői jelentik. Hiszen ha ebből csak Oroszországot nézzük, akkor elmondható, hogy
a nyugati világ számára nyilván sokkal kényelmesebb és hasznosabb volt a Borisz Jelcin-féle politikai börleszk, mint az a nagyhatalmi érdekérvényesítés, ami Putyinhoz köthető.
Ahhoz, hogy a nyugati világ és a keleti hatalom közötti folyón Magyarország ne egy, vagy az egyik, vagy a másik parthoz sodródó lélekvesztő, hanem egy stabil lábakon álló híd legyen, olyan politikai garnitúrára van szükség kormányon, amelyik mentes a kommunizmus feltáratlan piszkos ügyeitől, és az elmúlt 27 év korrupciós ügyleteitől, s így béklyóként nem köti cselekvési képességét a zsarolhatóság.