„Mintha egy másik világba cseppentünk volna” – jellemezte az Alfahír megkeresésére mostani életüket egy magyar orvos, aki egész családjával Németországba költözött, és ott vállalt munkát.
Negyedik gyermekük után döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot. „2012-ben, amikor a GYED lejárata közelgett, már nagyon aggódtam, mivel az előző munkahelyemen felmondtak, és kilátásban sem volt semmi” – mesélte Szilvia (nevét a cikkben megváltoztattuk). Normál orvosi munkát napi 8-10 órában, ügyelettel kiegészülve nem tudott volna vállalni négy gyermek mellett. Így kapva kapott a lehetőségen, amikor ismerősön keresztül egy háziorvosi praxisban állást kínáltak neki Németországban.
„Nem érdekelt semmi más, az ígért bérezés lebegett a szemem előtt, és a papírok intézésének megkönnyítése, hiszen Magyarországon még a több mint duplájára emelkedett devizahiteleinket sem tudtuk fizetni a jövedelmeinkből”
– magyarázta Szilvia, aki számára az sem volt utolsó szempont, hogy valamiből négy gyermeküknek is enni kellett adni.
Az interneten olvasott utána, hogy mi szükséges a német családi pótlék igényléséhez. Döbbenten olvasta, hogy majdnem 800 euró (azóta már 805 euróra emelték) jár négy gyerek után.
„Ez bőven több, mint egy fizetés, a GYED-em és a családi pótlék volt otthon”
– mondta.
„Tehát, ha csak a családi pótlékot megkapjuk, már sokkal előrébb vagyunk, mint Magyarországon két keresővel”
– tette hozzá.
Szilvia akkor már vagy húsz éve nem használta a német nyelvet, 1992-ből volt egy szóbeli B2-es nyelvvizsgája. Az írásbelije épphogy meglett, egy magántanárral készült rá a költözés előtt.
Egy kezdő kórházi orvos, szakvizsga nélkül havonta 3500-4000 eurót kaphat Németországban, de szakorvosként 6000-8000 eurót is lehet keresni, vállalkozóként pedig ennél is sokkal többet.
„Nagyon örültem a 4000 eurós bruttónak főállásban. A német nyelvet nagyon törtem, ennek ellenére mindenhol nagyon szívélyesek és készségesek voltak az ügyintézésnél”
– mesélte további pozitív tapasztalatait Szilvia.
Ma már egy üzemorvosi cégnél heti három napot dolgozik bruttó 3900 euróért, így marad ideje a családra is. Ebből az összegből 2800 eurót (átszámítva 870 ezer forint körül) kap készhez a négy gyerek után járó adókedvezmény miatt.
„A munkám szinte hobbi a magyarországi viszonyokra visszatekintve, nem megerőltető”
- mondta Szilvia.
Napi 15-20 vizsgálatot végeznek, adminisztrálnia nem kell, mert arra külön személyzet van. Nővéri munkát szintén nem kell végeznie.
„Együtt dolgozunk, mindenkinek egy közös célja van, hogy normálisan elvégezzük a ránk bízott munkát. Nincs versengés, irigykedés, furkálódás. Közösen ebédelünk - mivel be tudjuk tartani az ebédszünetet – kedélyesen csevegünk, nem az anyagi problémákról jajveszékelünk.”
Szilvia szerint az igazi nagy különbség nem is a pénzben rejlik, hanem abban, ahogy viszonyulnak hozzájuk. Az orvosokat megbecsülik, embernek nézik őket, a fiatal kollégákat segítik, nem tolják félre a hálapénz és az előrelépési versengések miatt. Ott fel sem merül a hálapénz, mivel nincs szükség rá.
„Az orvosnak itt méltósága és megbecsültsége van”
- szögezte le Szilvia.
Többször felajánlották neki, hogy előléptetnék, illetve dolgozzon egész állásban, de ennyivel is bőven elégedett.
„Nincs ügyelet, a családdal maximálisan összeegyeztethető a munka. Ha beteg vagyok, nyugodt szívvel megyek el betegállományba, nem kell rettegnem a felmondástól, vagy, hogy mit kell majd bepótolnom a gyógyulásom után. A főnök jobbulást kíván, minden hátsó gondolat nélkül. Hat hétig százszázalékos táppénz van mindenhol.”
Néhány havonta kap újabb állásajánlatokat konkurens cégektől. Szilvia szerint a nyelvi nehézségek ellenére is sokkal könnyebb volt érvényesülni, állást keresni, interjúzni, telefonálgatni, ügyeket elintézni, mint Magyarországon.
Elmondta, anyagi biztonságban tudnak élni: van kocsijuk, kényelmes házuk, és még félre is tudnak tenni a fizetéséből.
Családi házat már néhány hónappal a Németországba való költözésük után venni tudtak. Az értékbecslés utólag történt, a ház értékénél jóval több kölcsönt adott a bank, gondolva a járulékos költségekre (pl.: költözés, illeték). Előre nem kell semmit sem fizetni, nem volt hitelbírálat, sem pedig „jogi fekvőrendőrök”.
Szilvia hozzátette: Magyarországon még CSOK-os támogatásban sem gondolkodhat egy átlagos orvos, hiszen hitelt sem vehet fel a neki járó fizetésre. Elmondta, először örültek a CSOK-nak, mikor hallottak róla, de már az első lépésnél kizárták őket, mivel visszamenőleges magyarországi munkaviszony kell hozzá.
„Fáj a szívünk Magyarországért, de amíg ekkora a különbség, addig nem akarjuk a gyerekeinket kitenni az anyagi bizonytalanságnak”
- érvelt külföldi maradásuk mellett Szilvia.
Gyermekeik semmiben sem szenvednek hiányt Németországban. Beilleszkedésüket kezdettől fogva segítették, ingyen különórát kaptak. A tanárok először angolul magyaráztak nekik, mivel németül egy szót sem tudtak.
„Sajnos, aki itt kezdte az iskolát, már nem is tud magyarul olvasni, nemhogy helyesen írni. A magyar irodalmat és művészetet sem ismerik meg annyira, mint amennyire érdemes lenne.”
Szilvia azt is elmondta: az elvándorolt magyarok nem szeretnek beszélni a megtapasztalt életszínvonalbeli különbségekről. Magyarországon sokan megvetést táplálnak azon orvosok irányába, akik szerintük „a könnyebb utat” választották.
„De vajon könnyebb útnak számít, ha az ember csak annyit akar, hogy emberként bánjanak vele, ha már emberéleteket ment?”
– tette fel a kérdést Szilvia, aki a családot és a tisztes megélhetést választotta. Szerinte a túlterhelt munkabeosztás miatt sokan a magyarországi orvosok közül el sem jutnak családtervezésig.
Dr. Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara Országos Felügyelő Bizottságának elnöke, miután aláírásával támogatta a béruniót céltó európai polgári kezdeményezést, elmondta:
az elvándorlás egyik fő oka a hazai egészségügyi dolgozók túlterheltsége, a béremelés pedig elengedhetetlen az ágazatban.
Hozzátette: a fiatal orvosokat – akiknek az 50 százaléka a kivándorlást fontolgatja – itthon maradásra kellene ösztönözni, ennek több esélyét látja, mint a külföldre mentek hazacsábításának. Szerinte ugyanis a már kint élő és dolgozó orvosokat jobb feltételekkel is nehezen lehetne hazacsábítani, mivel sokan ott alapítottak családot, gyermekeik ott kezdtek el iskolába járni, ott szocializálódtak, esetleg már nem is beszélik a magyar nyelvet.