"A szovjet modell exportja Kelet-Közép-Európába" című tudományos tanácskozást az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. És a helyzet a beszéde a magyar közéleti mezőnyben szokatlanul érdekfeszítő és lényeglátó - lett volna. Ha képes lett volna túllépni "e mai kocsmán". De aki már 27 éve támasztja a söntést, annak ez ritkán sikerül. Most sem jött össze.
Az MTI tudósítása szerint a házelnök beszélt a marxista világmegváltás mai örököseiről, a "nyitott társadalom" és a genderizmus fanatikusairól, valamint az egyre nehezebben azonosítható magánhatalmak befolyásának aggasztó növekedéséről a közhatalom rovására. Ezek bizony fontos és aktuális problémák, amelyekről egybites plakátkampányoknál, az embereket komplett idiótának néző primitív kérdéssoroknál és bolsevik stílusú hecckampányoknál sokkal komolyabb és mélyebb párbeszédet kellene folytatnunk. É amikor már éppen úgy tűnt, hogy talán ez a beszélgetés most kezdődhet el - akkor Kövérben felordított a fidesznyik, és egy szellemi hajtűkanyarral elkezdett azokról beszélni, akik
"politikai csatározásaikban ellenfeleiket már nem az osztályharc, hanem a korrupció elleni küzdelem „populista lózungjaival” akarják legyőzni."
Na, most akkor veszek egy nagy levegőt, és visszanyelem az első olvasásra a billentyűzetemre toluló felszólító mondatokat és jelzőhalmazt. Ehelyett inkább állapítsuk meg tárgyilagosan, hogy ez sokadik olvasásra is simán befér az elmúlt 27 év legaljasabb mondatai közé.
A kommunista dogmák jegyében meghurcolt, meggyilkolt sokezernyi ember tragédiáját összemosni a NER vezértolvajait és strómanjait ért kellemetlenséggel, amelyet az okoz, hogy időnként annak nevezik őket, amik: nos, ezt nehéz másként értelmezni, mint a józan ész és a morális érzék maradványainak is az eltűnését.
A tönkretett, kisemmizett, egy életre szégyenpadra ültetett arisztokraták TSZ-irodává és traktorállomássá alakított kúriáit ugyanis nem pár év alatt összeharácsolt százmilliárdokból vették.
A kuláklistára tett több tízezernyi parasztember nem állami földmutyikból lopta össze kicsiny birtokát, hanem nemzedékek kínkeserves munkájával kapargatta össze.
A Budapestről "osztályellenségként" embertelen körülmények közé kitelepített emberek nem Ibizán kólázó, Louis Vutton-táskát lóbáló dizájntahók voltak, hanem sok kötetes egyetemi tanárok, nagyszerű művészek, orvosok, jogászok, vagy egy életet becsülettel ledolgozó tisztviselők.
A koncepciós perekben elítélt, vagy internált, Kistarcsán, Buda-Délen és Recsken vadállati kegyetlenséggel gyötört mártírok nem kötvénybiznisz, hűtlen kezelés, vagy lezsírozott milliárdos tenderek miatt kerültek rács mögé.
Akik ők és a szeretteik vérrel és könnyel megvett mártíromságát váltják aktuálpolitikai aprópénzre, akik
az elszámoltatástól való nyomorult rettegésükben az ő szenvedésüket rántják maguk elé, azok ugyanolyan cinikus érzéketlenséggel viseltetnek a kommunizmus áldozatai iránt, mint maguk a kommunisták.
Aki pedig már azt sem veszi észre, ha egy odavetett félmondata lebuktatja ezzel a cinizmussal, az már csak nem elég erkölcstelen ahhoz, hogy így gondolkodjon, de elég ostoba is, hogy kimondja. És pontosan ebbe fog előbb vagy utóbb belebukni is.
Fotó: Kövér László a Bács-Kiskun megyei Szankon, az 1956-os forradalomnak emléket állító kiállítóhely, a Büszkeségpont avatásán 2016. november 25-én, Rosta Tibor / MTI