„A langyosokat kiköpi a Jóisten” - ezt üzente Szigetvári Viktor Karácsony Gergelynek

Ennél csak Nottingham bírája fogalmazott keményebben.

"Karácsony Gergely nem lesz az Együtt listáján, a Párbeszéddel nem kötünk szövetséget, Karácsony Gergely nem lesz az Együtt miniszterelnök-jelöltje, mert a tegnapi napon lezárult egy történet"

- jelentette ki az Együtt választmányi elnöke, miután Karácsony Gergely, a másik baloldali mikropárt, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy nappal korábban arról beszélt az ATV-ben, hogy újragombolná a kabátot az MSZP-vel: közös listán indulna a szocialistákkal.

A baloldali szappanoperára jellemző, hogy még csütörtök kora este is arról szólt minden, Karácsony Gergely nagy bejelentésre készül az Egyenes Beszéd műsorában - azonban az MSZP-Párbeszéd közös kormányfő-jelöltjének bejelentése elmaradt.

Kiderült, mit ajánl Karácsony Gergely a szocialisták számára: újragombolná a kabátot

Kellemetlen élmény volt - még az ATV számára is,amely úgy promózta a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, mint aki egy nagy bejelentésre készül.Azaz: Karácsony Gergely végre kijelenti, hogy beáll mögé az MSZP, és ő lesz a szocialisták kormányfő-jelöltje.Erre várt már két napja mindenki, és ezt szerette volna kihozni a beszélgetésből Rónai Egon is, azonban ez nagyon nem jött össze.

Igaz arra utalt a zuglói polgármester, ha a szocialisták elfogadják őt, akkor hajlandó elvállalni ezt a pozíciót. Információink szerint a hét elején még az forgatókönyv volt érvényben, hogy a szocialisták a hétvégén bejelentik Karácsony Gergelyt. Azt viszont elismerte a Párbeszéd politikusa, hogy a közös listáról tárgyalt Molnár Gyulával, míg az Együttel nem jött létre a szövetség.

Szigetvári Viktor ezt annyival árnyalta, hogy a két "párt" között létezett egy szerződés, azonban Karácsony inkább a szocik invitálását fogadta el.

„A langyosokat kiköpi a Jóisten”

- értékelte a választmányi elnök korábbi szövetségese lépését (mint ismert, az Együtt nem hajlandó közös listán indulni az MSZP-vel és a DK-val).

Az új pólus fantázianevű formáció tehát végérvényesen elbukott, pedig az Együtt kettő bejutó(!) helyet is ajánlott a Párbeszédnek, viszont Szigetvári Viktor szerint Karácsony Gergely nem tudott abban hinni, hogy ez a lista átlépi a parlamenti küszöböt. Ezért fordult a szélesebb összefogás, tehát az MSZP irányába.

De senki ne aggódjon, a szappanopera ezzel nem ért véget,

január 13-án az Együtt megnevezi a saját miniszterelnök-jelöltjét, és az árnyékminisztereit is.

Addig pedig marad Nottingham bírájának emlékezetes dühkitörése: