Karácsony Gergely lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje

Este az Egyenes beszédben lehet a nagy bejelentés.

Lapunk már szerdán megírta, az MSZP beáll Karácsony Gergely, a Párbeszéd zuglói polgármestere mögé, így ő lesz majd a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is.

Négyszemközt

Az Alfahír értesülését tegnap nem cáfolta meg egyetlen párt sem, egyedül Juhász Péter, az Együtt elnöke fejezte ki nem tetszését. Igaz, ő korábban már többször nyilatkozott úgy, hogy nem hajlandó közös listán szerepelni a 2010 előtti pártokkal.

Csütörtökre azonban több új információ is napvilágot látott. A HírTv például megtudta, hogy négyszemközt tárgyalt egymással Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely a választási együttműködésről. Karácsony lehetne a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, és a Párbeszéd közös listán indulna az MSZP-vel, cserébe pedig egy Párbeszéd-frakció is alakulhatna az Országgyűlésben.

Megkerülték a pártot?

Amennyiben ez igaz, úgy a szocialisták frakcióvezető-helyettesét erről a tényről nem informálták. Szakács László lapunknak csütörtök kora délután még arról beszélt, hogy nem született döntés arról, hogy Karácsony Gergely legyen a kormányfő-jelölt. Sőt, az MSZP egyetlen döntéshozó testülete elé sem került még csak előterjesztés formájában sem a Párbeszéd politikusának a neve.

A nagy bejelentés előtt

Ahogy tegnap, úgy ma is kerestük a Párbeszédet - most már nagyobb sikerrel. A párt sajtóosztálya ugyan nem volt hajlandó részleteket elárulni, ám azt azért közölték:

"ma este az ATV Egyenes beszéd című műsorában minden ma felmerülő kérdésre válaszol Karácsony Gergely. Addig ezekre a hírekre, értesülésekre nem reagálunk."

Néhány óra múlva végre pont kerülhet ennek a sztorinak a végére is - az pedig ezek után nehezen elképzelhető, hogy ne a címben megjelölt forgatókönyv valósuljon meg.