2018. 01. 16. 11:30

Indulna a választásokon, az MSZP kizárná, de Szanyi szerint nem ilyen egyszerű

Az MSZP országos döntést hozott arról, hogy a februári hódmezővásárhelyi polgármester-választáson a függetlenként induló Márki-Zay Pétert támogatja. Aztán bejelentkezett egy helyi MSZP-s képviselő, hogy ő mégiscsak elindulna.

Hernádi Gyula, korábbi szocialista önkormányzati képviselő, aki egyébként még mindig a párt tagja állítólag tarthatatlannak tartotta, hogy az MSZP nem indít jelöltet, ezért úgy gondolta, hogy ő elindul, de ezt nem egyeztette a vezetőséggel.

A korábban kétszer is polgármesteri címért induló Hernádi Gyulának gyorsan érkezett is a választ a párt helyi szervezetétől: "az MSZP Hódmezővásárhelyi Szervezete az MSZP alapszabálya értelmében elindítja Hernádi Gyula kizárását a pártból, mivel ő egy érvényes pártdöntéssel szembemenve akadályozza a hódmezővásárhelyi rendszerváltást, a Fidesz legyőzését."

Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője a hírre reagálva osztott meg Facebook-oldalán egy posztot, ahol azt írja

"No, ez a hír nem ilyen egyszerű. Nem fogjuk kizárni Hernádi Gyulát."

Az MSZP-hez fordultunk e-mailben, hogy tisztázzák a helyzetet. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.