Milliókért vesznek csecsemőket Magyarországon

Inkább kockáztatnak, mint évekig várjanak az örökbefogadásra.

A stáb rejtett kamerás felvételeket is készített arról, ahogy egy apa nyilatkozik, miként fogja eladni öt hónap múlva születendő gyermekét.

"Amíg ő bent volt, akkor ütött szeget a fejemben, hogy mi lenne, ha megtartanánk és eladnánk."

Körülményes az örökbefogadás, vállalják a kockázatot

Gyermekből nem lenne hiány. Magyarországon becslések szerint 20 ezer gyermek vár arra, hogy szerető családhoz kerüljön, de közülük évente mindössze 900 kerül nevelőszülőkhöz. Az örökbefogadás akár 4 évig is elhúzódhat, így sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy akár milliókat is kifizessenek egy újszülöttért, annak ellenére, hogy a magzat megvétele és árusítása is bűncselekménynek számít. Budavári Zita, a Bölcső Alapítvány elnöke azt mondta, hogy több ilyen esetről is hallottál már, de egy hárommilliós történetbe személyesen futott bele. Pedig a kockázat elég nagy. Mivel a gyermeket eladni haszonszerzés céljából emberkereskedelemnek minősül, amiért három év börtönbüntetés szabható ki.

Mivel a stáb azt az információt kapta, hogy interneten keresztül hirdetnek és keresnek családokat az eladók, feladtak egy hirdetést, amivel 5 nap alatt jutottak el a rejtett kamerás felvételeken látható családhoz.

"Megmondom a tutit, mi 5 millióra gondoltunk. Nekünk az elején kéne kettő, a többit öt vagy hat hónapra elosztani, a végén meg a fennmaradót. Ennyi."

Ezután a nyers üzlet után furcsa hallani, hogy a kapott pénzt az apa nem fizetségnek, hanem fájdalomdíjnak nevezte.

Nem csak a börtön, de az a hoppon maradás is fenyeget

Aki az örökbefogadás helyett a büntethetőség ellenére mégis ezt az utat választja további komplikációkkal is számolnia kell.

Budavári elmondta, hogy nem egy olyan történetet tud, ahol támogatták az anyát hónapokon át, fizették a lakhatását, a táplálkozását, a vitamint, vitték orvosi vizsgálatokra, laborra, megszülte a gyereket és szülés után nem mondott le róla. Olyan esetekkel is találkozott már, ahol az anyák versenyeztették a gyerekre váró családokat és mégsem adták oda egyiknek sem a gyereket, vagy fenyegették az örökbefogadókat. A Fókusz információi szerint több ilyen ügyben is nyomozás folyik, de az ORFK nem nyilatkozott.

A videó itt érhető el.