Megfélemlítésből foglalták le a diáktüntetés egyik szónokának számítógépét?

Mi az igazság?

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a diáktüntetés egyik szónokának, Rékasi Zsigmondnak a laptopját és asztali számítógépét lefoglalta a rendőrség. Rékasi a Renegátlástalanok nevű csoport szervezője, a pénteki demonstráció után részt vett egy spontán vonuláson is.

A Mércének elmondta, hogy hivatalosan miről van szó, de kifejtette a véleményét is az akcióról.

A házkutatási határozat szerint egy tavaly októberi ügyben gyanúsítják, amikor valaki a Budakeszi Önkormányzat és egy helyi iskola épületére stencilezte a Renegátlástalanok jelvényét.

A határozat szerint ezzel 135 277 forintos kár keletkezett, ez még nem bűncselekmény, csak szabálysértés, a meghatározás rongálás vétsége.

A BRFK sajtóosztálya azt írta a Mércének, hogy azért nem adnak tájékoztatást az ügyről, mert büntetőeljárásról van szó, Rékasi szerint ő nem gyanúsított semmilyen bűncselekményben, mert ez nem minősül annak.

„Ha valaki festékszórózik, arra a bizonyíték nem a számítógépe”

 - mondta Rékasi. Jövő héten panaszt nyújtanak be az eljárás ellen, a jogi képviseletet a TASZ vállalta.

Rékasinak arról is van elképzelése, hogy valójában miről lehet szó:

„a 19-i diáktüntetésen tett megnyilvánulásaim és ösztönzéseim miatt történik, mint megfélemlítés, és nem amiatt, hogy én lettem volna az a vad grafittis.”

A diáktüntetésről itt írtunk:

„Nem akarok egy olyan rendszer fogaskereke lenni, ami elnyom, kizsigerel és megfojt" - több ezer diák tüntetett a Kossuth térnél

Az esemény Facebook-oldalán több mint 14 ezren jelezték részvételüket, ebből végül néhány ezres tömeg gyűlt össze a Kossuth térnél a valamivel fél öt után kezdődő demonstráción. A tüntetőket közben elkapta az eső, ami igazából senkit nem érdekelt, a program 19 óra után ért véget.A szervezőkkel még az esemény előtt beszélgettünk: