„Nem akarok egy olyan rendszer fogaskereke lenni, ami elnyom, kizsigerel és megfojt” - több ezer diák tüntetett a Kossuth térnél

Diáktüntetés.

Az esemény Facebook-oldalán több mint 14 ezren jelezték részvételüket, ebből végül néhány ezres tömeg gyűlt össze a Kossuth térnél a valamivel fél öt után kezdődő demonstráción. A tüntetőket közben elkapta az eső, ami igazából senkit nem érdekelt, a program 19 óra után ért véget.

A szervezőkkel még az esemény előtt beszélgettünk:

"A kormány diákellenes" - tüntetnek pénteken a diákok

„Ne menj suliba - demonstrálj az oktatásért" - címmel szerveztek tüntetést a diákok a Kossuth térre, péntek délutánra. Megkerestük a szervezőket, hogy megtudjuk, mi a céljuk ezzel az eseménnyel, valami ellen, vagy valamiért vonulnak a Parlament elé, de azt is elmondták, hogy milyen oktatást szeretnének.

Már a gyülekezőnél rendkívül népszerűek voltak a dühös szmájlik, amit jobbikosok osztogattak:

Bognár András volt az első felszólaló, aki kifejtette, most szorongó felnőtteket nevelnek a diákokból, ezért párbeszédet kell indítani és a fiatalokat is be kell vonni a döntéshozatalba. Idézte Szent-Györgyi Albert szavait is:

„A diákokat 12 év szigorított fegyházra és kényszermunkára ítélik.”

Modern, demokratikus, diákbarát oktatás követelt.

„Polgárnak hívnak minket, de jobbágyok vagyunk.”

A harmadéves egyetemista Tóth Daniella szerint korlátozzák a szólásszabadságot, mikor külön engedély kell ahhoz, hogy nyilatkozhasson egy intézményi dolgozó. Diákhitelesként már több százezer forintnyi tartozása van, szerinte ezt, és a röghözkötést valódi lehetőségekkel kellene felváltani, hogy itthon maradjanak a fiatalok.

„Semmit rólunk nélkülünk! Nem mi vagyunk kormányellenesek, hanem a kormány diákellenes!”

 - mondta az egyik szervező, a „semmit rólunk nélkülünk” gondolatból végül rigmus is született, amit együtt skandált a tömeg.

Azt is követelték, hogy az első diploma mindenkinek legyen ingyenes. A Független Diákparlament szerint jelenleg nincs esélyegyenlőség az egyetemeken.

„Osztály, vigyázz!”

 - köszönt be Gerics Mihály, aki ugyan alapítványi iskolába jár, de felsorolta az állami oktatási rendszer hibáit, ami a központosítástól a rossz étkeztetésig gyakorlatilag mindent érint.

„Nem hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk a gyerekkorunkat.”

Tóth Laura arról beszélt, hogy nagyon túlterheltek a diákok, a 8-9 óra túl sok, főleg úgy, hogy egy elsős diáknak is lehet már hét órája.

Sérelmezik, hogy az iskolákról és a rendszerről csak akkor lehet beszélni, ha azok valahol jó eredményt érnek el, de kritizálni nem szabad.

„Nem maradunk csendben”

 - érkezett rá a hallgatóság reakciója.

Az egyik felszólaló a T-rexhez hasonlította a magyar oktatási rendszer. A T-rex óriási volt, de kicsi agy irányította, végül kihalt. Az oktatási rendszerünk egy hatalmas apparátus, amit egy kis szerv irányít és elbukott a nemzetközi versenyben.

„A holnap világára kellene készülnünk, de a tegnapelőttben ragadtunk.”

A kritikákra válaszolva azt is elmondták, hogy nem lógni akarnak, hanem tanulni. A tanárokat sem tartják csúnya és gonosz embereknek, megértik, hogy kényszerhelyzetben vannak. A moderátornak elég volt kimondania, hogy Emberi Erőforrások Minisztériuma, rögtön füttykoncert kezdődött.

„Hol vagy Zoli? Hol vagy Zoli? Ki nem ugrál, Balog Zoltán, hej, hej!”

 - üzenték a miniszternek, akit meghívtak a rendezvényre, de nem volt jelen.

„Nem akarok egy olyan rendszer fogaskereke lenni, ami elnyom, kizsigerel és megfojt”

 - mondta Bradánovics Bendegúz.

„Uniformizálás, megfélemlítés, elnyomás”

 - foglalta össze az oktatási rendszert az egyik felszólaló, hozzátéve: azért kellett utcára jönniük, hogy végre meghallják a hangjukat.

„Nem félünk”

 - skandálta a tömeg.

A moderátor Petőfi Sándort idézte, mikor azt mondta

„Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr”

A tüntetők egyből rákezdtek „a víz az úr” rigmusra.

A szervezők azt is leszögezték, hogy nincs közük sem Soros Györgyhöz, sem Simicska Lajoshoz, az eseményt közösségi finanszírozásból hozták létre.

A komáromi szakgimnáziumi szégyenfalról beszámoló tanár képviselte a másik oldalt, Balla István Martin Luther King „I have a dream” című beszédének magyar változatát adta elő, itt előkerültek a telefonok vakui is, talán ez volt a demonstráció egyik csúcspontja.

Végül megfogalmazták a diákok követeléseit 12 pontban, amit három diákparlamenti tag olvasott fel:

(fotók: Kiriák Klaudia / Alfahír)