Akkor mától hivatalos: ócska blöff volt Stop Soros.

Többet egy szót se róla!

Aki az elmúlt egy hónapban azt a megyekettes meccset nézte, amivé a Fidesz züllesztette a magyar közéletet, annak nem kellett politológus diploma hozzá, hogy kapcsoljon: miért éppen most hozakodtak elő ezzel az olcsó jogalkotási horrorponyvával. Miután Altusz Kristóf egyetlen mondattal kihúzta alóluk azt a legitimációs talapzatot, amit az elmúlt két és fél évben sokmilliárdos hisztipropagandával lapátoltak maguk alá,

Orbánéknak égetően szükségük volt valamire, amiről a nagy átverés helyett beszélünk.

Bármire. Az se baj, ha orbitális baromság, az se baj, ha másodéves jogászok is az arcukba temetik a kezüket, ha meghallják. Még az se, ha azzal jár, hogy a jogállam maradék, minimalista díszleteit is le kell hordani a NER színpadáról.

Nem számít. Sőt, minél bombasztikusabb, minél elvetemültebb ötletnek tűnik, annál jobb. Minél több cikkbem, elemzésben és interjúban temetik a demokráciát, minél nagyobb a döbbenet és a felháborodás. Mert addig sem a hátsó kapun beengedett 2300 migránsról, és - ami sokkal fontosabb - a Fidesz párhuzamos valóságának összeomlásáról beszélünk.

Mert ennek a hatalomnak most az is jobb, ha ostoba dilletánsoknak, közveszélyes őrülteknek, vagy mindenre elszánt bolsiknak látjuk őket - csak ne látszanak annak, amik valójában: kisstílű, ócska, hazug szélhámosoknak. Mert Orbán tűnhet hülyének, agresszívnak, vagy akár tébolyultnak is - ameddig őszintének látszik, a tábor mellette van.

Mindegy, hogy Cipolla mennyire tűnik megszállott elmebetegnek, ameddig a hipnózis működik. 

És szándékaitól függetlenül ennek a kollektív kábulatnak a kiszolgálója mindenki, aki - akár a legelítélőbb hangnemben is - hajlandó valós lehetőségként, komolyan vehető forgatókönyvként foglalkozni a Stop Sorossal. Már egy ideje gondolkodtam rajta, hogyan lehetne ezt egyszerűen, világosan, közérthetően megírni - aztán szerencsére Altusz Kristóf nyomdokaiba lépett Gulyás Gergely is. 

A Fidesz frakcióvezetője ugyanis mai sajtótájékoztatóján egytelne mondattal lehúzta a wc-n az egész történetet:

"Könnyen előfordulhat, hogy a Stop Soros törvénycsomagról már nem lesz parlamenti szavazás a választások előtt."

Gulyás Gergely: "azon gondolkozom, hogy miért kellene Orbán Viktort meghallgatni"

Gulyás Gergely pénteken sajtótájékoztatót tartott, ahol egyébként készséggel válaszolt a különböző kérdésekre, így sok mindent megtudtunk a Fidesz mozgatórugóiról. Még az elején tegyük tisztába, Gulyás Gergely szerint könnyen előfordulhat, hogy a Stop Soros fantázianevű törvénycsomagról már nem lesz parlamenti szavazás a választások előtt, valószínűleg a Fidesz számára is kínos a szöveg, így marad puszta kampányfogásnak az egész.

Márpedig addig még két és fél hónap van hátra. A Lex CEU-tól a civiltörvényen át a plakáttörvényig emlékezhetünk rá: ami a kormánynak valóban fontos, amit tényleg törvénybe akar iktatni, azt akár napok alatt is átveri az Országgyűlésen. A mostani, hangos harsonaszóval bejelentett javaslatokat azonban hajlandóak még "társadalmi vitára" is bocsátani, aztán a parlamentben is alaposan megvitatni. Miután arra aligha gondolhatunk, hogy Orbán hirtelen felfedezte az alapos, megfontolt jogalkotás szépségeit, a képlet meglehetősen egyszerűvé válik:

A Stop Sorosból nem lesz semmi. A Stop Soros nem létezik. 

Úgyhogy nincs mást tennünk, mint visszanyúlnunk Könyves Kálmán királyunk régi intelméhez, amelyet a vérszívó strigákról mondott:

"A Stop Sorosról pedig, mivel ilyen nincsen, semmiféle vizsgálat ne tartassék."