A vasútvonalat a szocialisták szüntették meg, a Fidesz meg nem nyitotta újra. Nem baj, a sínek még megvannak, ellepi őket a gaz, hisz már nincs, aki vasazzon, nincs, aki ellopja. Pedig az erdőgazdálkodásból meg lehetne élni, mint mondjuk Zalában, de ez a szétrohasztott vasút és úthálózat mellett nem fog menni. A takarék régen bezárt, az iskolákat összevonják és már az orvos is csak hetente egyszer-kétszer jár ki.
Lakócsán, Potonyban, Kastélyosdombón és Tótújfaluban pontosan úgy telik az élet, ahogy a magyar vidék túlnyomó részén: csendesen várják a véget.
- Hetente kétszer jön az orvos, ma épp nincs itt - mondja egy harminc körüli cigány férfi Lakócsa utcáján. Szívesen mesél.
- Az időseknek jó lenne, ha többet lenne, de legalább van. Régen volt saját orvosunk, de annak már sok éve. Az iskolánk még működik, ölik bele a lóvét, de szerintem az se sokáig, kevés a gyerek össze fogják vonni a darányival.
Mikor a rengeteg eladó házról kérdezzük, rezignáltan közli:
Az idősek közül sokan meghaltak, a fiatalok elmennek, mert nincs itt semmi. Dolgozni sokan eljárnak a környező településekre, vagy épp idénymunkát végeznek a nagy földbirtokosoknak. Hollandok jönnek, németek, ők vesznek itt hétvégi házakat. Kocsma bezzeg van kettő is, mindenki ihat, amennyit bír, az a fontos.
Ironizált persze, de mi azért érdeklődnénk ott is. A "nagykocsma" viszont, ahol állítólag bulik is szoktak lenni, zárva van. Ránézésre évek óta, de az állapot megtévesztő, délutántól lehetne jönni. Nincs szerencsénk a másikkal se, ott 13-tól 15-ig szünet van.
Rátalálunk még egy Szalon sörös táblára, de a látszat csal, az ugyanis a könyvtár épületét ékesíti.
Mellette az iskola. Hogy mennyire kevés a gyerek, nem tudni, az interneten egy EU-s pénzből fejlesztett honlap segítene a tájékozódásban, az ott található adatok több mint három évesek. Akkor 77 tanulóra jutott 10 pedagógus és 5 fős technikai személyzet.
Az épületből most semmiféle zaj nem szűrődik ki, mintha már az imént vizionált, néhány évvel későbbi, bezárt állapottal találkoznánk. Pedig bent vannak a gyerekek, ezt az a férfi erősíti meg nekünk, aki az épület előtt áll autójával, unokáját hozta be a farsangra. Kezein rajzolt tetoválás, arcán levakarhatatlan mosoly; nem kesereg ő semmi miatt. A szomszédos Potonyban lakik, az orvos oda egyszer jár egy héten, de annyi elég is, mondja, az egy kis, nyugodt falu, főleg idősek lakják. Ha nagy a baj, Barcsról jön a mentő. Hogy kiér-e időben?
„Az attól függ. Ha igyekszik, akkor ki”
-felel nevetve.
Százezrek háziorvos nélkül
Jelenleg országszerte mintegy 350 háziorvosi praxis tartósan betöltetlen, ezeken a településeken, vagy körzetekben heti egy-két alkalommal helyettesít egy másik orvos. A szám azt jelenti, hogy csaknem félmillió embernek nincs saját háziorvosa. Ezen praxisok zöme az aprófalvakban van, így nemcsak a háziorvos, vagy védőnő hiányzik, baj esetén a mentő is nehezebben és hosszabb idő alatt birkózza át magát a bekötőút kátyújain. Nincs ez másként Lakócsán és környékén sem: a legközelebbi kórház Szigetváron van, fél órára. Autóval. Feltéve, ha van.- Ez a Lakócsa már problémásabb, járnak is a rendőrök fel-alá állandóan. Látták, mi van a főúton, nem? Ezek a cigány gyerekek isznak, vagy talán drogoznak, Isten se tudja, de nem tudnak viselkedni, sokszor összekapnak - mondja mosolyogva.
Kevésbé derűlátó az úton botorkáló, fél szemére vak, idős férfi.
- Orvos hetente kétszer jön, egyedül lát el vagy hat-nyolc falut. Pedig régen a saját orvosunk még itt lakott, az orvosi lakásban. Sőt, a védőnő is, itt van mellettem a rendelője, mert ez meg az én házam - mutatja a két épületet az út mellett.
- Nekem persze jó volna, ha itt lenne mindig a közelben. 84 éves vagyok, köszvényem van, napi fél órát kéne sétálni, de már nem bírom. Megyek egy kicsit, aztán ennyi. Egyedül vagyok, a feleségem két éve halt meg, a gyerekeim elköltöztek a szomszéd faluból is. Négyszobás családi házuk volt, nagy telekkel, alig bírták eladni. Végül hárommillióért ment el, ha Pesten élne, akkor bezzeg ötször ennyit is érne egy ilyen ház.
A valódi számokkal inkább nem keserítjük el, elég megtörtnek látszik már így is.
„Talán majd elkerülök az öregotthonba. Sokan vannak már ott a korosztályomból.”
Továbbállunk Lakócsáról, néhány perces autózás után Kastélyosdombón kötünk ki.
- Munka? A környéken semmi, senki nem talál itt semmit. Mennek a fiatalok fölfele, Sopronba, jó messze innen az a lényeg – mondja a buszmegállóban egy cigány asszony.
Messze még a busz érkezése, van időnk beszélgetni.
Akik mennek, azok már nem jönnek vissza, inkább ott maradnak fenn. Ha jönnek is, csak muszájból. – mondja a nő, akiből aztán csak megindul a panaszáradat.
- Itt semmi lehetőség nincsen. Itt sem, Tótújfaluban sem, ahol én élek. Olyan szép játszóterünk van, hogy na... Ráülnek a lányok a hintára, egyből mehetnek a nőgyógyászhoz, érti, ugye? Itt önerőből semmit nem javítanak ki.
A földeken sincs munka – mondja kérdésünkre az asszony, aki maga is menne innen.
- Nem akarok itt maradni. Minél messzebb mennék. Oda, ahol az ember el tud helyezkedni, ahol a gyerekemet be tudnám adni olyan iskolába, ahol rendesen tanulhat – mondja.
„A gyerekem nem buta! Senki nem mondaná meg róla, hogy roma, magyar kis képe van neki, nézze meg!”
- mutatja telefonján a fiáról készült képet.
„Menjenek át Potonyba, ott van fejlődés, nem csak zsebre vágja a pénzt a polgármester. Írja a pályázatokat, a falunak az érdekét nézi. Nézzék meg a játszóteret, van focipálya is, van ott élet. Nem úgy, mint nálunk.”
Lakhelyén, Tótújfaluban „az egész falu a polgármester rokonsága, nem csoda, hogy nem lehet leszavazni. Ez pofára megy, tetszik neki, nem tetszik neki, bejövök neki, nem bejövök neki. Ennyi.”
Nem csodálja, hogy nem maradnak itt a fiatalok, a munka mellett szórakozási lehetőség sincs, hébe-hóba van még néhány kocsma.
Itt még van azért – mutat a szomszédos épületre – nézzék meg.
Az utolsó állomás így a helyi "Italbolt" feliratú kocsma. Nyitva van, és ezzel valószínűleg minden jót el is mondtuk róla - persze van, akinek ez az utolsó menedék.
Az épület ránézésre a nyolcvanas évek óta érintetlen, csak a falra ragasztott 10-15 éves, meztelen nős CKM-poszterek és az életnagyságú, de már ütött-kopott Lionel Messi hozott némi változást. Az argentin játékos nem lenne egyedül, volt egy hasonló méretű Gera Zolis tábla is, talán még a játékos első West Bromos korszakából való, de úgy tűnik, ő már nem népszerű, be van vágva a sarokba, a vécéajtó mellé. Van Kőbányai meg Rákóczi, a borok kedvelőinek koccintós, a kereslettel nincs gond.
Apró, rozsdás, szemre fél évszázados sparhelt próbálná felfűteni a helyiséget, az egyik idős férfi melegíti rajta a sörét. Négyen vannak itt, a délelőttöt is bent tölthették.
"Bassza a fogam, olyan hideg", jegyzi meg. "Melyiket, amelyik már nincs is?" - ugratja a társa, de halálosan komoly válasz érkezik.
"Azt már nem, amelyik nincs meg, bazdmeg, hanem azt, amelyik még megvan".
Az üvegajtó előtt egy cigány nő halad el az utcán, mellette gyerekei.
A pult mellől érkezik az ítélet:
"Van neki vagy nyolc, de már jön a következő. Szaporaság az van, de az IQ az nem növekszik, bazdmeg."
Aztán jön egy újabb kör a Rákócziból. Persze már megint túl hideg.