A választás nem koordináció, hanem felelősség

Bár a hódmezővásárhelyi választás bebizonyította, hogy megbuktak a közvélemény-kutatások módszertanai, most mégis mindenféle felmérések dömpingjének lehetünk a tanúi. Ki az esélyesebb jelölt a választókerületekben, ki kinek a javára kellene, hogy visszalépjen, ki kire lenne hajlandó átszavazni… Figyelem, ezek a kutatások és okoskodások azonban pusztán csak spekulációk. Mondhatni, megtévesztőek is lehetnek.

Terjedelmes cikkekben, mindenféle százalékokkal és meggyőző grafikonokkal igyekeznek eldönteni a választók helyett, hogy kire érdemes szavazni április 8-án. Itt van például a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom. Eleve sokatmondó, hogy a balosnak számító Medián és Závecz közreműködnek a kutatásoknál. Itt azért már rögtön feltételezhető némi elfogultság, nem mellesleg már az előző országgyűlési választásoknál is észrevehető volt, hogy a felméréseik nem egy esetben köszönő viszonyban sem voltak a valósággal. De ezen túl is elég homályos és zavaros, hogy Gulyás Mártonon kívül egyáltalán kik állnak a Közös Ország Mozgalom mögött. Sőt, tulajdonképpen ki is az Gulyás Márton? Ő azt mondja magáról, hogy aktivista. Rendben. Csakhogy rengeteg aktivista van ebben az országban, akinek ilyen vagy olyan véleménye van az ország működésével és jövőjével kapcsolatban. Bárki létrehozhat mindenféle szervezeteket, mozgalmakat, gittegyleteket hogy aztán előadja a saját vélt valóságát. Ettől azonban még nem kell elfogadni megdönthetetlen igazságnak.

Gulyás Márton egyébként az ellenzéki koordináció híve, vagyis, hogy minden választókerületben egy, a legesélyesebb ellenzéki jelölt induljon, mert szerinte csak így lehet megakadályozni a Fidesz újabb kormányra kerülését. Van azonban egy „apró” szépséghibája ennek az elméletnek. Tegyük fel, hogy teljesül Gulyás (és még jó néhány közvélemény-kutató cég, illetve ellenzékinek számító sajtóorgánum) kívánalma. Mindenhol a legesélyesebb ellenzéki jelölt áll fel a Fidesz jelöltjével szemben. Ha a hódmezővásárhelyi egyértelmű kormányváltó hangulatot rávetítjük az egész országra, tételezzük fel, hogy sikerül megakadályozni a Fidesz újabb kormányalakítását.

Na és aztán? Utána mi lesz?

Lesz majd néhány jobbikos, szoci, DK-s, LMP-s, esetleg Momentumos országgyűlési képviselő? Ebből a színkavalkádból még nem lesz új kormányprogram, illetve életképes kormánya az országnak. El tudja bárki is képzelni, hogy kihúzna négy évet egy ilyen összetapasztott politikai többség? Németországban hónapokig szenvedtek azon, hogy összehozzanak egy szivárványkoalíciót a különböző „színű” pártokból, míg végül hosszas tárgyalások és egyezkedések után megbukott az egész koncepció. Ismerve a magyar viszonyokat és a pártok politikai előéletét, itt még a tárgyaló asztalig sem biztos, hogy eljutnának. Ebből nem lenne közös alapokon nyugvó egészségügyi, vagy oktatási reform, inkább csak hetekig tartó viszály, egyenes úton az előrehozott választásig, aminek a végén elképzelhető, hogy ismét a Fidesz nevetne.

Persze a koordinált indulás támogatói sem feltétlenül a hosszú távú, stabil kormányzás célját kívánják elérni. Gulyás és hívei elsődlegesen csak a Fidesz kormányalakítását akadályoznák meg, majd a felálló ideiglenes ellenzéki kormány maximumát a választási törvény megváltoztatásában látnák megvalósulni, hogy az új, egyenlő feltételek megteremtésével, szintén előrehozott választásra futtassák ki a politikai folyamatokat. Ez a verzió is bizonytalan, illetve több kérdést felvető kimenetelt jelentene, ráadásul ugyancsak hónapokig tartó hosszú vajúdás vezetne addig, amíg végre egy új kormány felállhat. De ez igencsak távol esik az ország érdekeitől.

A Fidesz leváltásának nem minden áron kell megtörténnie. Az nem elegendő cél, hogy bukjon meg Orbán Viktor. A kormányváltáshoz kormányképes erő szükséges, amelynek világos víziója és programja van arról, hogyan és milyen alapokon akarja újjászervezni az országot.

A kormányváltást akaró szavazók sem abban érdekeltek, hogy hónapokig tartó bizonytalanság váltsa fel Orbánékat. Az egyes közvélemény-kutató cégek elavult módszertanain alapuló spekulációk által sugallt koordinált jelöltállítás, és ellenzéki összefogás egy félmegoldás lehetőségét jelenti. Talán lélegeztetőgépre kapcsolhat olyan haldokló pártokat, mint az MSZP, vagy egy harapással többhöz juttathatja a tortaszeletből mondjuk az LMP-t, esetleg pár mandátumhoz juttathat országos viszonylatban súlytalan kispártokat, ugyanakkor zavaros politikai viszonyokat szülne ez a verzió.

Nem a közvélemény-kutatásoknak kell kiszámolnia, hogy kire szavazzanak az emberek, hanem a magyar választóknak kell kiválasztania azokat a jelölteket, illetve azt a pártot, amely képes leváltani a Fidesz-KDNP-t, és nem kell civakodnia azon, hogy kormányprogramot tegyen az asztalra. Ha ezt így minden kormányt váltani szándékozó szavazó végiggondolja, akkor akárhány jelölt is indul egy választókerületben, nem lesz nehéz kiválasztani, hogy kire tegyék az X-et. A magyar választóké a felelősség, hogy a jobbik lehetőséget megtalálják és támogassák.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Tari Tamás

Friss