Németh Szilárd meg ne tudja: Orbán egy Soros által támogatott alapítványnál tanult az USA-ban

A kormányfő nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon, pedig talán lenne mit feltárni. 

„Magyarország előtt két út áll: vagy nemzeti kormánya lesz, és akkor nem leszünk bevándorlóország, vagy pedig Soros György emberei alakítanak kormányt” - fogalmazott Orbán Viktor. 

Ismert: Németh Szilárd az LMP miniszterelnök-jelöltjét Soros-ügynökként és nemzetbiztonsági kockázatként tartja számon, hivatkozva arra, hogy Szél Bernadett egy rövid ideig dolgozott a milliárdos egyik szervezeténél. 

De mi a helyzet azzal, aki nem egy, hanem két ösztöndíjat is kapott Soros adományainak köszönhetően?

A némethszilárdi mérce szerint Orbán is veszélyt jelent a nemzetre?

Tudja egyáltalán a párt ökle, hogy a miniszterelnök nyilvánosság elé tárt pályája korántsem nevezhető teljesnek?  

Orbán Viktor életrajzából ugyanis rendszeresen kimarad, hogy az oxfordi Soros-ösztöndíjon kívül volt egy másik tanulmányútja is, az Amerikai Egyesült Államokba a German Marshall Fund (GMF) jóvoltából. 

 

Konrád György írta Orbán ajánlólevelét

Egy lapinterjújában Konrád György azt mondta, hogy ő írta meg Orbán ajánlását, hogy fogadják a German Marshallnál. Az USA-ban bejegyzett szervezetet a Marshall-segélyért cserébe az NSZK kormánya alapította 1972-ben. A GMF része a Marshall Memorial Fellowship (MMF), ami 1990 után tucatjával vitte az USA-ba - és visz ma is - a régiónkból ösztöndíjjal politikusokat, újságírókat, jogászokat, politológusokat annak érdekében, hogy mélyüljön a térség transzatlanti elköteleződése. 

A szervezetnek régóta biztos támogatója a Soros-hálózat egyik zászlóshajója, az Open Society Foundation, vagyis a Nyílt Társadalom Alapítvány. A google és egyéb óriáscégek mellett Soros György anyagilag támogatja a GMF működését. 

Ulfkotte a GMF titkosszolgálati kapcsolatairól

A tavaly elhunyt Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) egykori külpolitikai szerkesztője, haditudósítója a - hazánkban is rendkívül népszerűvé vált - Megvásárolt újságírók című könyvében a következőket írta a German Marshall Funddal való kapcsolatáról: 

„A FAZ hivatalosan jóváhagyta, amikor a German Marshall Fundtól többször is hathetes utazásokra kaptam meghívást az újságnál dolgozó BND-rezidensektől (Szövetségi Hírszerző Szolgálat). Ezeken az utakon bemutattak különböző amerikai szolgálatok munkatársainak is. Nem titok, hogy a German Marshall Fund a legjobb kapcsolatokkal rendelkezik a hírszerző szolgálatokhoz.” 

A szervezet kuratóriumának tagja és igazgatója is volt például James Woolsey, korábbi CIA-vezető felesége: Suzanne Woolsey. 

Ulfkotte könyvében azt írta, hogy az alapítványon keresztül ismerte meg James Woolsey-t, aki a CIA-főnöke volt akkoriban.

Az újságíró megjegyezte:
nem is nagyon titkolták, hogy szoros kapcsolat van a GMF és a szolgálatok között. 

Ez nyilván nem jelenti azt, hogy valamennyi ösztöndíjas úgy járt volna, mint Ulfkotte. Akit saját bevallása szerint itt szerveztek be az amerikai titkosszolgálatok, hogy az USA számára kedvező színben írjon cikkeket. 

Vannak, akik nem titkolják

Orbán 1992-ben több mint két hónapig tartózkodott az USA-ban, egy ideig a GMF ösztöndíjasaként. Az utazás előtt egy korabeli televíziós interjújában arról beszélt, hogy az amerikai külpolitikát és az ottani "politikacsinálást" tanulmányozza, majd ezután politikusokkal informális találkozók, politikai egyeztetések, a Demokrata Párt jelöltállító gyűlése várnak rá, de a pihenésre is szakít időt. A miniszterelnök valamilyen okból később már nem említi életrajzában ezt az időszakot. Az MTI 1991-ben külön hírben számolt be arról, hogy Ungár Klára és Fodor Gábor GMF támogatással az USA-ba utazott. 

4 perc 33 másodperctől beszél az amerikai útról, azóta szót sem ejt róla

Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, alkotmánybíró is említette az ösztöndíjat életrajzában, ahogy Kerék-Bárczy Szabolcs az MDF-, később DK-politikus is. Az SZDSZ korábbi frakcióvezetője, Szent-Iványi István sem hallgatja el ezt, ahogyan Szelényi Zsuzsanna sem (ő a Marshall Memorial Fellowship választóbizottságának tagja), valamint Keszthelyi András politikai tanácsadó, Such György, a Magyar Rádió egykori elnöke, és Wachsler Tamás, korábbi fideszes országgyűlési képviselő, biztonságpolitikus is említi pályafutása bemutatásakor.

Mesterházy Attilának is van kapcsolata a szervezettel, 2013 januárjában szűkebb körben előadást a GMF-nél, amiről az MSZP be is számolt az oldalán.

Kapcsolati tőke

A German Marshall Fundot támogatta a második Orbán-kormány egykori fejlesztési minisztere, Fellegi Tamás által is alapított lobbiszervezet, a The Hungary Initiatives Foundation (HIF) is. 2013 őszén Fellegi szervezete partnerségi megállapodást kötött a GMF által működtetett Transatlantic Academyvel. A HIF magyar költségvetési pénzeket is kapott, hogy elősegítse az amerikai-magyar kapcsolatok kialakítását, elmélyítését. 

Az Alapjogokért Központ igazgatója, az ifjú kereszténydemokrata Szánthó Miklós például a Hungary Initiatives Foundation ösztöndíjasaként kutathatott a Soros által is támogatott GMF akadémiáján. Tavaly novemberben Szánthó hosszú interjút adott a pestisracok.hu-nak, ahol a Soros-terv létezéséről, a milliárdos intézményrendszeréről és a nyílt társadalom ideológiájának veszélyeiről is beszélt.