Jogerősen öt év letöltendő börtönre ítélték Balmazújváros Fidesz által támogatott polgármesterét

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Veres Margit balmazújvárosi polgármestert hétfőn a Debreceni Ítélőtábla - közölte a táblabíróság sajtószóvivője az MTI-vel.

Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az Elek Balázs vezette tanács megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: az elsőrendű vádlott szabadságvesztését a próbaidő mellőzésével 5 évre súlyosította a korábbi 2 év helyett, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és szintén 5 évre a jogi egyetemi végzettséghez kötődő foglalkozástól. K. Sándor vállalkozó, másodrendű vádlott 1 év 6 hónap szabadságvesztés büntetéséből is mellőzte a próbaidőt és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Egyebekben helybenhagyták az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét.

A bíróság vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt mondta ki bűnösnek az ügy elsőrendű vádlottját, aki korábban a város jegyzője, majd a járási hivatal vezetője volt, és 2014 óta tölti be polgármesteri tisztséget.

Tavaly októberben a zaklatott polgármester az N1TV unszolására hajlandó volt kamera elé állni, és a lehető legegyszerűbb, egyszersmind legabszurdabb megoldást választotta: a világon mindent tagadott - beleértve a nyilvánvaló tényeket is. 

FELDERÍTŐ - Elítélt fideszes polgármesterek

Korrupció miatt 2 év börtön, sorozatos vagyoni hátrány okozása miatt hivatalvesztés. Két polgármester, két ítélet Hajdú-Bihar megyéből. Az érintettek tagadnak, a bíróság ítélete viszont mást mond.

 

Forrás
MTI nyomán
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2019. december 08. | 12:25
Elektronikával megtámogatott, komor melo-death/modern metal.
1
1
sss
2019. december 07. | 16:22
A Borkai-féle orgiapárt frakcióvezetője szerint a „Gothár-féle zaklatószínházak” követelik a pénzt, amit egyébként még Orbán Viktor ígért meg a kormány–Budapest megállapodás keretében. A szakmai szervezetek tiltakoznak, a Fidesz látatlanban bólogat, a bűnbaknak kikiáltott Katona József Színház pedig hétfő estére tüntetést szervez.
Elektronikával megtámogatott, komor melo-death/modern metal.
A Borkai-féle orgiapárt frakcióvezetője szerint a „Gothár-féle zaklatószínházak” követelik a pénzt, amit egyébként még Orbán Viktor ígért meg a kormány–Budapest megállapodás keretében. A szakmai szervezetek tiltakoznak, a Fidesz látatlanban bólogat, a bűnbaknak kikiáltott Katona József Színház pedig hétfő estére tüntetést szervez.
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”