Fenyő-gyilkosság: Az ezredforduló óta Gyárfásra gyanakodtak a nyomozók

Ő volt az egyik leggyanúsabb Fenyő János ellenségei közül.

"Fenyőnek számtalan ellensége volt, a legprominensebb közülük Gyárfás Tamás, akivel a sajtóban háborúztak. A gyanúnk csak tovább erősödött, amikor a tudomásunkra jutott Gyárfás és Portik kapcsolata, ami nem baráti, inkább üzleti jellegű volt"

mondta Kovács Lajos.

A volt főrendőr bizonyítékaikkal felkereste az ügyészség egyik vezetőjét,

aki ugyan elismerte, bizonyítottnak látszik, hogy Gyárfás volt a felbujtó, ám a gyilkos nélkül az ügy nem állna meg a bíróság előtt.

Noha a nyomozók tudták, hogy Jozef Rohác volt az elkövető, Kovács 2006-os nyugdíjba vonulásáig a bérgyilkos nem került kézre.

A Magyar Idők szerint Kovács Lajos irodája falán ott volt Gyárfás fotója, így üzent a médiavállalkozónak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Fidesz-közeli sajtóterméknek megerősítette, hogy komoly bizonyítékok szólnak Gyárfás ellen, köztük egy hangfelvétel is, melyen a gyilkosságról lehet szó, és amit egy szlovák maffiakapcsolatokkal rendelkező férfi arra használhatott, hogy megzsarolja vele Gyárfást.

A lap úgy tudja, hogy szlovák különleges nyomozók a napokban házkutatást tartottak Rohác testvérének felvidéki házában, ahol egy, az NNI birtokában lévővel azonos felvételre bukkantak.

Fenyő Jánost a jogerős ítélet szerint Jozef Rohác ölte meg, akinek a gyanú szerint a Boros Tamás és Prisztás József vállalkozók megöletéséért jogerősen 13, illetve 15 év fegyházbüntetéssel sújtott, a Fidesz vezető politikusaival saját bevallása szerint kiváló kapcsolatokat ápoló Portik Tamás adott megbízást.

Frissítés

A bűnügyek terén feltűnően jól értesült, kormányközeli PestiSrácoknak sikerült elérnie Gyárfás ügyvédjét, aki szerint védence részletes vallomást tett a Fenyő-gyilkosság ügyében.

Bánáti János azonban ennél többet nem volt hajlandó közölni a nyilvánossággal, a fideszes hírportál mégis úgy tudja, hogy

Gyárfás tagadta, hogy köze lenne a bűncselekményhez.

Elismerte a rendőrség: őrizetbe vették Gyárfás Tamást

Az M1 Híradójában elhangzott: kezdeményezik Gyárfás Tamás előzetes letartóztatását. Az ORFK kedd délután a Gyárfás Tamás előállítására vonatkozó MTI-megkeresésre "A megalapozott gyanú: felbujtás" című közleményben reagálva azt közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy.