Z. Kárpát Dániel: Kemény parlamenti és azon kívüli csatákra készülünk

Minden jogorvoslati lehetőséget kihasznál a Jobbik a választási visszaélések miatt.

Rendszerszintű visszaélések történtek a választásokon, amelyek több tízezer szavazat sorsát érintették - jelentette ki Z. Kárpát Dániel. Hozzátette, ha ezeket a jogsértéseket nem vizsgálják ki az erre jogosult szervek, akkor a választások végeredményének legitimitását folyamatosan megkérdőjelezik. 

Amíg lehet a Jobbik küzd

Tizenöt helyen nyújtott be a Jobbik fellebbezést az eredményt megállapító határozat ellen. Többségében azért, mert a Jobbikra vagy más ellenzéki pártokra leadott szavazatokat egy kamupárthoz számolták, vagy azért mert az eredményt rögzítő határozatot nem a törvényben előírt határidőnek megfelelően hozták meg. 

Z. Kárpát Dániel kitért rá, hogy elhangzott már az elutasító döntések indokolása kapcsán, hogy például a határidők betartása az egy olyan “mellékkörülmény”, ami érdemben nem befolyásolja a választások eredményét.

Az ellenzéki politikus szerint viszont nem véletlen, hogy törvényben rögzítették az eredmények megállapításának a határidejét, ezeket a szabályokat be kell tartani. 

Több helyen új választást szeretne a párt

A szabályszerűtlenségek nagy száma miatt, azokban a választókörzetekben, ahol csak pár tucat vagy néhány száz szavazat döntött a mandátumok sorsáról - így a kétharmadról is - a Jobbik a választások megismétlését kezdeményezi

- közölte a Jobbik alelnöke. 

Az egyik esetben már elutasították az ellenzéki párt erre vonatkozó kérését, a másik esetben még várnak a döntésre. 

Z. Kárpát Dániel elmondta, a Jobbik kihasznál valamennyi jogi lehetőséget a hétfő délutáni törvényi határidő lejártáig. Hozzátette viszont az is:

Erősek a kétségeim, hogy kivizsgálják-e a választási csalásokat és azoknak lesznek-e következményei. 

 

Megingott a közbizalom

Az ellenzéki politikus úgy vélte, hogy a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság alkalmatlannak bizonyult a feladatára, amit jól mutatnak a feltárt visszaélések, az, hogy nem tudták kezelni az átjelentkező szavazókat, sem a külhoni szavazatokat sem. Előfordult, hogy a szavazásnál rossz, vagy két különböző pecsétet használtak, kamupártokhoz rögzítették az ellenzékre leadott szavazatokat. Ezek az események még inkább megrendítették az amúgy sem túl nagy bizalmat a rendszerben. 

A médiaviszonyok kódolták az eredményt

A Jobbik alelnöke bírálta a fennálló médiaviszonyokat is, amelyek szerinte lehetetlenné tették, hogy a választók megismerjék a kormánypártokon kívül, más erők álláspontját, elképzeléseit is. A választási eredményeket - jegyezte meg Z. Kárpát Dániel - előre kódolták, hogy a köztévé és a nagyobb csatornák nem engedték megszólalni az ellenzéki politikusokat és közben rengeteg hazugságot közöltek például a Jobbikról és annak politikusairól. Utóbbit jól jelzni, hogy a Jobbik több mint 110 sajtópert nyert meg a Habony-médiával szemben. 

Népszavazás az arányos tájékoztatásért

A médiaviszonyokban meglévő aránytalanságok feloldására a Jobbik országos népszavazási kezdeményezést indít.

Az a párt célja, hogy minden mérhető párt számára lehetővé tegye a megszólalási lehetőséget a közmédiumokban és a nagyobb médiafelületeken.

Z. Kárpát Dániel hozzátette, azt is el akarják érni, hogy soronkívüli jogorvoslati lehetőséget biztosítsanak azok számára, akikről hazugságokról terjesztenek a médiumok. 

A Jobbik politikusa beszélt arról is, hogy a kormánypárti sajtó számos törvényt megsértett azzal, hogy nem közölték le a bíróság döntése ellenére sem a helyreigazításokat. Emlékeztetett arra is, hogy pártjuk több végrehajtást is indíott már a mulasztások miatt a Habony-média orgánumaival szemben. 

A közmédia határozottan visszautasítja a Jobbik Magyarországért Mozgalom vádjait, és továbbra is kiáll a független, kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett - így reagált Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Jobbik alelnökének sajtótájékoztatójára.

Az ellenzéki párt képviselője többek között arról beszélt, hogy meglátása szerint a választási kampányban a közmédia egyoldalú tájékoztatást adott, és megsértett minden jogszabályt és irányelvet. 

Dobos Menyhért - szombaton az MTI-hez eljuttatott - közleményében azt írta, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjének állításával ellentétben a közmédia beszámolt a többi párt hírei mellett a Jobbik választási kampányáról is. 

"Ezt bizonyítja az a 693 alkalom, amikor az elmúlt két hónapban az M1 televíziós csatorna a hírfolyamában tudósított a Jobbikkal kapcsolatos hírekről, valamint az a 485 eset is, amikor a Kossuth rádió a hírműsoraiban számolt be az ellenzéki párthoz kapcsolódó információkról" - olvasható a közleményben.

Bár a terv nem jött be, de azért lement a hazugság a Jobbikról a közszolgálati tévén

Egy újabb hihetetlen médiatörténelmi eseménnyel lett gazdagabb a magyar közszolgálati televíziózás. Bár már délután megdőlt az eredeti terv, és kiderült, hogy provokációra készült egy nappal korábban fideszmédia, azért az állami csatorna így is megpróbált a maradék szarból várat építeni. S persze mindezt az Ön pénzéből

Hozzátette, ezt bizonyítja az, hogy nemzeti hírügynökség kampányidőszak alatt kiadott 76 híre és a Jobbik kezdeményezésére megjelent 79 közlemény az Országos Sajtószolgálatban.

Kitért arra, hogy mindezek mellett az M1 televíziós csatorna és a Kossuth rádió öt-öt percet biztosított a Jobbik számára, amikor önállóan ismertethette volna a párt választási programját, ehelyett azonban akkor is nagy teret szenteltek a műsorok szerkesztési gyakorlatával kapcsolatos kritikának.