Elfogatóparancsot adtak ki az Oszter-ügy egyik gyanúsítottja ellen

Tovább fokozódik a helyzet a hivatali vesztegetési perben.

A hivatali vesztegetés vádjával folyó elsőfokú büntetőperben Oszter Sándor színész és két további ügyvéd is a vádlottak padjára került, mert az ügyészség szerint egy másik büntetőeljárás felfüggesztését és egy előzetes letartóztatás megszüntetését vállalták több tízmillió forintos összegért.

A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint a törvényszéken hivatali vesztegetés és más bűncselekmények vádjával hét ember ellen folyó ügy vádirati tényállása tartalmazza: V. T. T. elsőrendű vádlottal szemben korábban folyt másik bíróságon egy másik eljárás, melyben a Fővárosi Főügyészség emelt vádat adócsalás miatt 2010-ben.

V. T. T. és ismerőse, K. S. I. ügyvéd 2012-ben megegyezett, hogy K. S. I. és az ügy egy másik vádlottja, Oszter Sándor kapcsolatain keresztül pénzért elintézi V. T. T. büntetőügyének kedvező elbírálását. Egy másik, az ügyben szintén megvádolt ügyvéd, B. B. arra vállalkozott, hogy pénzért ismeretségei révén elintézi V. T. T. előzetes letartóztatásának megszüntetését és az ellene a fővárosban folyó eljárás felfüggesztését. Ehhez szintén pénzért B. B. ügyvéd vállalta orvosszakértői vélemények beszerzését. Egy harmadik ügyvéd, P. B. - szintén az ügy vádlottja - B. B. ügyvéd utasítására többször kért milliókat V. T. T. -től arra hivatkozva, hogy majd abból fogja megvesztegetni a bírót.

Az ügy vádirata szerint V. T. T. abban a hiszemben fizetett a vádlottaknak több mint 50 millió forintot, hogy a közreműködésükkel a bírónak juttatott pénz fejében szabadlábon védekezhet, az ellene kibocsátott elfogatóparancsot visszavonják és az ügy felmentéssel zárul.

A tényállás alapján hivatali visszaélés és más bűncselekmények vádjával a Budapest Környéki Törvényszéken folyó elsőfokú eljárás a végéhez közeledik, már a perbeszédek egy része is elhangzott. A csütörtökre kitűzött tárgyaláson azonban K. S. I. vádlott szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, elővezetése sem volt eredményes, ezért a törvényszék elfogatóparancsot adott ki ellene - közölte a Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya.

Ahogy arról korábban már írtunk, az ügyben Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó volt jogi képviselője is érintett:

Előzetesbe vágták Habony volt ügyvédjét

Ahogy arról az Alfahír is hírt adott, Busch Bélát sikkasztás, csalás és ügyvédi visszaélés gyanúja miatt előbb házi őrizetbe helyezték, szerdán pedig abban a büntetőeljárásban rendeltek el kényszerintézkedést ellene, amelyben Oszter Sándorral együtt befolyással való üzérkedéssel vádolják.