Az elmúlt hetekben az országon végigsöprő viharok otthonok ezreit tette tönkre vagy rongálta meg. Leszakadt tetők, elöntött pincék, kidőlt fák, megrongált autók, áramszünet, vízhiány, fertőzött víz, elszállt internet. A bajban aztán ismét kiderült, mennyire egyedül maradtak az emberek:
a legtöbb családnak itt, a keleti országrészben nincs biztosítása – nem azért, mert felelőtlenek, hanem mert egyszerűen nem engedhetik meg maguknak.
Fogalmazzunk úgy, hogy talán még a politikai elit luxusfeleségei is értsék: nincs rá pénzük.
Egy 90 négyzetméteres vidéki házra a lakásbiztosítás évente akár 80 ezer forint is lehet vagy még több is. És ez még csak nem is fedez mindent. Ha tényleg baj van, akkor a biztosító az ügyesen megfogalmazott apróbetűs részekkel, „vis maior” záradékok kikötésével alig-alig fizet: sokan 10-20 ezer forintot kaptak vissza egy 600 ezres tetőjavításra.
A biztosítás luxus, a segítség illúzió.
Hogy ez ne legyen elég, a magyar állam eközben pontosan úgy viselkedik, ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk tőle: napokig nem volt áram, víz, térerő, miközben a legatyásodott, forráshiányos állami szervezetek küzdöttek az elemekkel.
Az áramszolgáltató több helyen csak napokkal később tudta helyreállítani a hálózatot, ha egyáltalán sikerült. A legtöbben azt sem tudták, kihez forduljanak. A rendszer, ami elvileg értünk van, ilyenkor hirtelen sehol sincs.
Kivéve, ha adózni kell. Akkor természetesen nagyon pontos és gyors az állam.
És bizony eközben az akkumulátorgyárak környékén gond egy szál sem: az ipari beruházások érdekében megerősített villamos infrastruktúra jól helyt állt a viharban, hiszen „ott nem lehet áramszünet”, ott nem lehet leállás. Ott „működni kell” – míg tőlünk maximum elnézést kérnek. Ha kérnek egyáltalán.
Tetézi a bajt, hogy az emberek többségének nincs megtakarítása:
egy 100 ezres javításra sokaknak már hitelt kell felvenni,
méghozzá a legrosszabb konstrukciót: személyi kölcsönt, vagyis a legális uzsorát. Jobb esetben legálist.
Ez lenne a válságkezelő kormány? Ez lenne a Vidék Kormánya?
A gyáraknak mindent, a magyar embereknek semmit.
Ideje kimondani: nem a természeti csapások jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az, hogy nincs társadalmi védelem. Nincsenek igazságosan elosztva a fejlesztések, nincs, aki segítene a bajban. A magyar ember ebben a rendszerben csak magára számíthat.
Mi, a Jobbikban ebbe nem vagyunk hajlandóak belenyugodni. Egy olyan országért küzdünk, amelyben az állam nem csak a markát tartja az adóért, de a kezét is kinyújtja, ha szükség van rá.
(A szerző a Jobbik elnöke.)