Jött, látott, győzött, lelépett

Miben rejlett az igazi zsenialitása?

Az út a kispadig

Zidane a visszavonulás után először Jorge Valdano helyét vette át a klubnál, akit az akkori edző, José Mourinho nem igazán kedvelt. Zidane összekötő szerepkörben volt a csapat és Mourinho, valamint Florentino Pérez között.

A portugál edző azt várta a francia legendától, hogy mindenben támogassa, de Zidane ezt nem akarta vállalni.

A 2012/13-as szezonban főleg Jesé és Morata képzésével volt elfoglalva, várta, hogy Mou' távozzon. Sokáig nem kellett türelmetlenkednie, a portugál helyét Carlo Ancelotti vette át. Zizou rögtön elmondta, milyen jó véleménnyel van az olasz mesterről:

„az egyetlen edző, aki mellett hajlandó vagyok másodedző lenni.”

Az is lett.

Castilla

Zidane ezután a B-csapathoz, a harmadosztályú Real Madrid Castillához került. Papíron másodedzőként, gyakorlatilag inkább vezetőedzőként, legalábbis Sergio Sánchezzel közösen. Botrány is volt belőle Spanyolországban, eltiltással fenyegették, mert nem voltak meg a szükséges papírjai a vezetőedzői munkakörhöz, a támadásokat azzal igyekezett hárítani, hogy Sánchezt nevezte vezetőedzőnek.

Az itt eltöltött időszak nehezen indult, az első meccseiket elveszítették, utána viszont majdnem az összeset hozták. Később megkapta a csapatba Martin Odegaardot, a szupertehetségnek kikiáltott norvégot. A francia edzőtől azt várták, hogy sztárt nevel belőle, de csak nehezen tudta beilleszteni a rendszerbe. A csapat a telet még az élen töltötte, végül hatodikak lettek, messze a feljutástól.

Pérezt nem győzte meg Zidane teljesítménye, Ancelotti után Rafa Benítezt nevezte ki az első csapat élére. A spanyollal viszont az égvilágon semmi nem működött Madridban, gyenge volt a játék, a futballisták sem tisztelték, ráadásul olyan amatőr hibák történtek, mint egy játékos (Gyenisz Cserisev) jogosulatlan szerepeltetése a kupában, amit kizárás követett, így Beníteznek nem volt maradása, már a szezon felénél menesztették, Pérez Zidane-t ültette a világ legforróbb kispadjára.

Várakozás

Zidane érkezése felemás reakciókat szült, valaki tartott tőle, hogy mire lesz képes egy sztárcsapat élén úgy, hogy eddig csak a Castillát irányította és ott sem halmozta a sikereket. Mások viszont várakozással tekintettek a francia tevékenysége elé.

A blancóknál tartott első edzését telt ház fogadta, mintegy hatezer néző kísérte figyelemmel az utasításait. Zidane akkor elmondta, hogy sokkal izgatottabb, mint amikor játékosként igazolt Madridba. A Marca akkori címlapja a „la soluZZion” azaz „a megoldás” felirattal és Zizou képével jelent meg. Később derült ki, hogy ezt mennyire eltalálták, pedig cikkükben ők is arról írtak, hogy rizikós kinevezni a trénerként kevés tapasztalattal rendelkező Zidane-t.

„Egyértelműen tudatában van annak, milyen nehéz ez a munka, azonban nem ismeri azt a szót, hogy lehetetlen”

 - mondta Pérez.

Közülük való

Benítez esetében alapvető probléma volt, hogy a világsztár játékosok nem néztek fel rá. A francia aranylabdásnál nem fenyegetett ilyen veszély, úgy érezhették, hogy közülük való, ezt bizonyítja az is, hogy a klubelnököt Sergio Ramos, Marcelo, Pepe és Cristiano Ronaldo is arról tájékoztatták, hogy a csapat Zidane-t szeretné a kispadra.

Zidane aztán rögtön az első évében bizonyította, ő lehet a Real Madrid Pep Guardiolája. A bajnokságot ugyan már nem tudta visszahozni, de a szezon végén megnyerték a Bajnokok Ligáját a városi rivális Atlético ellen, tizenegyesekkel.

Ezzel Zidane lett a hetedik ember a labdarúgás történelmében, aki játékosként és edzőként is megnyerte a BL/BEK-et, a Real Madridnál viszont csak a második.

Itt még kérdés volt, hogy ez tényleg egy Guardiola-sztori lesz-e, vagy inkább Roberto Di Matteo-féle, aki épphogy leült a Chelsea kispadjára, rögtön BL-t nyert, aztán kiderült, hogy hosszú távon annyira nem jó edző, kirúgták, ahogy később a Schalkétól és az Aston Villától is.

A 2016-17-es szezon tehát úgy indult, hogy Zidane az előző idény végén berobbant, de most kellett csak igazán bizonyítania. Amit maradéktalanul meg is tett.

A bajnokságban szoros versenyfutásban voltak a Barcelonával, a bajnoki cím az utolsó fordulóban dőlt el a madridiak javára. Ebben a szezonban már egyértelműen látszott, hogy a francia mennyire tökéletesen érti a rotáció lényegét és hatékonyan tudja alkalmazni azt. 21 játékost forgatott rendszeresen, olyannyira, hogy még a cserekapust, Kiko Casillát is játékban tartotta.

A másik, amit nagyon eltalált, a sztárok kezelése, különösen igaz ez Cristiano Ronaldóra. Zidane megváltoztatta a portugált, sikerült vele megértetni, hogy nem kell minden meccsen pályán lennie ahhoz, hogy tündököljön, ezért sokszor pihentette a világ egyik legjobb futballistáját. Ez a szezon végén kulcsfontosságú volt, az utolsó három bajnokin öt gólt rúgott Ronaldo, az Atlético ellen a BL-ben mesterhármast szerzett, a Bayern Münchennek két meccsen ötöt lőtt, de a Juventus kapuját is bevette kétszer. Az igazán fontos meccseken hozta a legjobb formáját.

Zidane-nak az első perctől kezdve megvolt a tekintélye, értette és beszélte is a játékosok nyelvét. Az öltözői hangulatról sokat elárul, hogy amikor ő felszólalt, mindenki más csendben maradt. Minden meccs előtt úgy küldte pályára a játékosokat, hogy

„élvezzétek.”

Év végén aztán átírta a történelemkönyveket. A Bajnokok Ligája történetében először megvédte címét egy csapat, Cardiffban legyőzték a Juventust, itt vált egyértelművé, hogy mekkora húzás volt Zidane kinevezése.

2018

Ebben a szezonban már látszott, hogy talán Zidane fárad, talán nehezebb már motiválni a játékosokat a kisebb csapatok elleni meccsek előtt, de valami nem az igazi.

A bajnokságért folyó csatát hamar elbukták, a kupából nagyon kínos volt kiesni a Leganés ellen, csak a BL maradt.

Az akkori helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy Zidane is elismerte, a PSG elleni nyolcaddöntőben az állása lesz a tét. Végül gyenge játékkal, de sikerült továbbjutni. A Juventus ellen majdnem megégtek hazai pályán (0-3-as győzelem után 1-3-as vereség), de megúszták. A Bayern München ellen is nyögvenyelősen ment a dolog, 4-3-as összesítéssel jutottak a döntőbe.

Zidane trófeái edzőként

Spanyol bajnokság: 2017

 

Bajnokok Ligája: 2016, 2017, 2018

 

Európai Szuperkupa: 2016, 2017

 

Klubvilágbajnokság: 2016, 2017

 

Spanyol Szuperkupa: 2017

Ez volt a lényeg.

Ebben rejlett Zidane igazi zsenialitása. Eddigi edzői pályafutása során a BL egyenes kiesés szakaszában tizenkettő párharcot kellett megvívnia csapatával, a következő ellenfelekkel szemben: Roma, Wolfsburg, Manchester City, Atlético Madrid, Napoli, Bayern München, PSG, Juventus, Liverpool.

Mind a tizenkettőt megnyerték.

Talán Phil Kitromilides kommentátor szavai írják le legjobban, hogy milyen is volt a Zinédine Zidane irányította Real Madrid:

„Amikor azt hiszed, hogy nem játszanak jól, nyernek. Amikor hátrányba kerülnek, nyernek. Amikor döntetlent játszanak a világ legnagyobb klubjaival, akkor is nyernek.”