Sosem volt még ekkora munkaerőhiány Magyarországon

Demográfia, agyelszívás, képzetlenség. 

A Központi Statisztikai Hivatal szerint 79 428 állás volt betöltetlen Magyarországon 2018 első negyedévében, ami a tavaly év végihez képest 8,5 százalékos, a 2016-oshoz képest pedig 33 százalékos növekedést jelent. A statisztikák szerint soha nem nőtt ilyen ütemben az üres álláshelyek száma – írja a mfor.hu.

A legtöbb üres állás a feldolgozóiparban van, ahol 2017-hez képest 43 százalékkal nőtt a munkaerőhiány, ott 24 396 álláshely van betöltetlenül. Az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység ágazatban egy év alatt 72 százalékos volt a növekedés. A legszembeötlőbb változás az ingatlanügyek területén figyelhető meg, ahol 132 százalékkal nőtt a betöltetlen állások száma.

Az egészségügyben is nagy a probléma, 2018 első negyedében 8063 állás volt üresen, ami tavaly év végéhez képest 3,1 százalékos növekedés, 2017 első negyedéhez képest pedig 13,3 százalékkal dolgoznak kevesebben ebben a szektorban.

Az építőiparban is egyre rosszabb a helyzet, idén az első három hónapban 44 százalékkal kevesebben dogoztak az ágazatban, 4202 dolgozó hiányzott, a tavalyi időszakhoz képest ez 33 százalékos növekedés.

Az oktatásban valamivel jobb a helyzet, hiszen a tavalyi azonos időszakhoz képest 9 százalékkal csökkent a betöltetlen álláshelyek száma, és 2018 év végihez képest is csak 1,4 százalékos a növekedés.

Egy területen tapasztalható egyértelmű javulás, a kereskedelem és gépjárműjavítás területén 3 hónap alatt 17, egy év alatt pedig 4,6 százalékkal csökkent a betöltetlen pozíciók száma.

Demográfia, agyelszívás, képzetlenség

A munkaerőhiány három okra vezethető vissza, az első a demográfiai válság. Évente körülbelül 90 ezer gyerek születi ma Magyarországon, ez a szám az 1950-es években nagyjából 220 ezer volt. A második ok, hogy a munkaképes fiatalok jelentős része, körülbelül 600 ezer értelmiségi és szakmunkás hagyta el az országot. A harmadik probléma az, hogy nagyon sok a képzetlen ember Magyarországon. Tavaly 200 ezer ember volt munkanélküli segélyen, és körülbelül ugyanennyi a közfoglalkoztatott. Ezen felül körülbelül 100-150 ember nem létezik semmilyen munkakeresési nyilvántartásban. 2017-ben nagyjából 500 munkahely volt betöltetlenül, első ránézésre hiába tűnik azonban bíztatónak, hogy nagyjából ugyanennyien vannak munka nélkül, a gond az, hogy a potenciális munkavállalók jelentős része teljesen képzetlen.