A római-parti védmű kerítések menti nyomvonalát támogatták a képviselők

A római-parti védmű parti sávban létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonalát támogatta a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.

A testület húsz igen szavazattal, nyolc nem ellenében és egy tartózkodás mellett döntött arról, hogy az ügyben felkért szakmai grémium többségi javaslata alapján a Duna-parton létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonal továbbtervezését támogatja. A Dunával párhuzamos védműszakasz megvalósításáról a Fővárosi Közgyűlés a továbbtervezést kővetően, valamint a kisajátításhoz kapcsolódó kártalanítás költségeinek ismeretében dönt.
   
A közgyűlés - a csillaghegyi öblözetben élők árvízi biztonsága érdekében - ismételten megerősítette elkötelezettségét a pünkösfürdői védmű hatályos jogszabályoknak megfelelő magasítása és az Aranyhegyi-patak árvízvédelmi művének fejlesztése mellett, valamint úgy döntött, hogy a környéken élők rekreációjának, szabadidős lehetőségeinek biztosítása érdekében a pünkösdfürdői védmű melletti területen új közparkot hoz létre.
   
A testület továbbá kötelezettséget vállalt arra, hogy az Aranyhegyi-pataknál megvalósítandó védműre 3 milliárd forintot, a pünkösdfürdőire 2,1 milliárdot, valamint az említett közpark megvalósítására 1,6 milliárdot biztosít fedezetként.
   
A napirendi vitában több ellenzéki képviselő a döntés elhalasztása mellett érvelt további vizsgálatokat kérve.
   
Tarlós István főpolgármester azt hangsúlyozta: semmi mást nem akarnak, mint megvédeni a csillaghegyi öblözetet, az ügyben nyolc szakvélemény készült, de olyan megoldás nem létezik, amellyel mindenki teljesen elégedett lesz.

Forrás
MTI
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton
1
sss
2019. május 22. | 17:11
Csak akkor olvassa el, ha tudja és érti, hogy mi a tétje a vasárnapi EP-választásnak!
1
sss
2019. május 22. | 16:08
4,4 százalékos becsült gazdasági növekedés alapján utalta a kormány a 2018. novemberi nyugdíjprémiumot, a tényleges bővülés mértéke azonban 5 százalék volt. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ígérete ellenére a különbözettel mai napig tartoznak az időseknek.
1
sss
2019. május 22. | 15:27
sss
2019. május 22. | 17:11
Csak akkor olvassa el, ha tudja és érti, hogy mi a tétje a vasárnapi EP-választásnak!
sss
2019. május 22. | 16:08
4,4 százalékos becsült gazdasági növekedés alapján utalta a kormány a 2018. novemberi nyugdíjprémiumot, a tényleges bővülés mértéke azonban 5 százalék volt. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ígérete ellenére a különbözettel mai napig tartoznak az időseknek.
sss
2019. május 22. | 15:27
A mostani egyeztetéseken nem érvényes a Karácsony-lista.