Uniós szankciók jöhetnek: 350 milliárdos korrekcióra szorul a magyar költségvetés

Ettől a válságtól retteg Orbán Viktor, de nem ezzel riogat.

Az ET azt javasolja a Fidesz-kormánynak, hogy a rendkívüli bevételeket is a hiány csökkentésére használja fel az ország.

Németh Dániel, a K&H vezető elemzője az ATV-nek úgy nyilatkozott:

"Nagyjából azért egy százalékkal GDP-arányosan szigorítani kéne a költségvetést."

Magyarán szükség lenne a 350 milliárdos korrekcióra, mert Magyarország csak ekkor érhetné el azt a vállalt költségvetési fegyelmet.

Németh szerint az unió már többször jelezte az utóbbi időszakban, hogy a kormány költekezései miatt lazult a magyar költségvetési fegyelem, emiatt pedig romlott az egyenleg.

A szakember hozzátette:

"Az a kérdés, hogy mekkora mozgásteret kíván magának a kormány biztosítani egy válság esetére – minél inkább szigorúbb a költségvetés ezekben a jó években, hogyha elkezd lassulni a gazdaság, akkor annál inkább segítségére tud sietni a gazdaság növekedésének a kormányzat, hiszen akkor van tartaléka."

Az előző szerint a 2019-es költségvetési tervezetben vannak már törekvések a költségvetés visszafogására, de nem olyan arányban, hogy az az uniós elvárásoknak megfeleljen.

Ez viszont szankciókat vonhat maga után, arról nem is beszélve, hogy egy valódi válság esetén, fennáll a túlzott deficit eljárás veszélye is, ami még komolyabb retorziókat vonhat maga után.

A Fidesz-kormány - annak ellenére, hogy Orbán Viktor már egy közelgő válság rémképével riogat - egyelőre kézzel-lábbal igyekszik elhessegetni az EU aggodalmait:

a Pénzügyminisztérium a csatorna megkeresésére azt válaszolta, hogy a hazai makrogazdaság stabil, így nincs szükség megszorításra.

A minisztérium a témában folyamatosan egyeztet az unióval, a jelenlegi határozatra október 15-ig kell kitalálniuk valami elfogadható választ.

Lesznek megszorítások?

Az innovációk, köztük a pénzügyi innovációk kiteljesedésének korát éljük, de válság kopogtat a világban - idézi Matolcsy György jegybankelnököt a Privátbankár. Az MNB vezetője hozzátette, napjainkban az országnak jobbak az alapjai, mint tíz éve, erősebb a szövetségi háló, ami segítséget jelenthet a válság tüneteinek leküzdésében.