Dráma Ausztriában: mindkettő Mercedes kiesett, Verstappen nyert, újra Vettel vezeti a világbajnokságot

Hazai pályán győzött a Red Bull.

A 20 éves Verstappennek ez volt az idei első és pályafutása negyedik futamgyőzelme, ráadásul az osztrák istálló hazai pályáján sikerült nyernie.

A második helyen Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője zárt, míg harmadikként négyszeres vb-győztes csapattársa, Sebastian Vettel ért célba, ezzel egypontos különbséggel átvette a vezetést az összetettben Hamiltontól.

A rajtot egyértelműen Räikkönen kapta el a legjobban, s bevágott az első sorból startoló két Mercedes közé, az első kanyarban pedig másodikként tudott elfordulni a vezető Hamilton mögött.

A pole pozícióból induló Valtteri Bottas az első néhány száz méteren visszacsúszott negyediknek, de a harmadik kanyarban visszavette a második helyet, miközben Räikkönen Verstappennel csatázott.

Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, míg a hatodik rajtkockából induló Vettel visszaesett a nyolcadik pozícióba, de a harmadik kör elején már ismét hatodik volt.

A 14. körben Bottas kénytelen volt feladni a versenyt, mert tönkrement az autójában a sebességváltó. A félreállt Mercedes mentésének idejére a versenybíróság elrendelte a virtuális biztonsági autós fázist. Ebben az időszakban a mezőny nagy többsége behajtott a boxba és letudta a kötelezően előírt egy kerékcserét, a versenyt vezető Hamilton ugyanakkor nem állt ki friss abroncsokért.

A 20. körben Hamilton mögött Verstappen és Räikkönen száguldott a második és harmadik helyen, Daniel Ricciardo negyedik, Vettel pedig ötödik volt. Ricciardo a 21. körben feljött harmadiknak, miután kihasználta, hogy Räikkönen hibázott a második kanyarban.

A 25. kör végén Hamilton is kiállt egy kerékcserére, és negyediknek jött vissza a pályára, egy másodperccel megelőzve az ötödik Vettelt.

A féltávhoz érve, a 36. körben Ricciardo autóján szinte teljesen elhasználódott a bal hátsó gumi, így az ausztrál pilótának újfent ki kellett mennie a boxba egy kerékcserére. Közben Vettel megtámadta és meg is előzte Hamiltont, aki egyre ingerültebben kérte számon a csapatán, hogy a virtuális biztonsági autós időszak alatt miért nem hívták ki kerékcserére.

Húsz körrel a leintés előtt Verstappen magabiztosan vezetett, mögötte pedig Räikkönen és Vettel haladt a második, illetve harmadik helyen. Hamilton negyedik volt, de ismét be kellett jönnie a boxba egy kerékcserére, amely után Ricciardo mögé, ötödikként tért vissza a pályára.

Ricciardo egy körrel később műszaki hiba miatt feladta a küzdelmet, a hajrában pedig Hamilton is hasonlóan járt: a versenyautója lelassult, a brit pilóta kénytelen volt kiállni.

Verstappen végül gond nélkül győzött, a Mercedes idén először nem szerzett pontot, miközben a Haas istálló kiváló versenyt és kettős pontszerzést ünnepelhetett: Romain Grosjean negyedik, Kevin Magnussen ötödik lett.

A végeredmény:

1.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:21.560
2.Kimi Räikkönen finnFerrari +1.504
3.Sebastian VettelnémetFerrari +3.181
4.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari +1 kör
5.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari +1 kör
6.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes+1 kör
7.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes+1 kör
8.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault+1 kör
9.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari+1 kör
10.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari+1 kör
11.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda+1 kör
12.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari+1 kör
13.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes+2 kör
14.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes+2 kör
15.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault+3 kör
 KIESŐK    
 Lewis HamiltonbritMercedes  
 Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda 
 Daniel Ricciardo ausztrálRed Bull-TAG Heuer 
 Nico HülkenbergnémetRenault 

A vb egy hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

(fotó: Formula1.com)